*
Hideg párnák
felgyűrődő sarkain
szakadt álmok lógnak,
tanúi fagyott időnek,
szomorú látvány,
szikkadt tó partjain
színtelen virágok nőnek,
a víz is híján az erőnek,
valamit elvitt a szél,
hozzájuk egy hang már nem beszél,
van, ami már nem lesz holnap –
mi lehet még, amiért szólnak,
párna, takaró magányában,
ha megmaradtak túlélőként,
magányban bolyongva csillagrendszerekben,
s tudják, hogy az eltávozott másik
valahol, valakivel talán újra élő.
