*
Haldokló fejed a párnán.
Árnyékkal rajzolt köré fehér sugarakat a fény,
nemszeretett templomaid
szentjeinek glóriája sem ragyogott élesebben.
Hajlott hátad lassan távolodott
magas igéktől,
ígéretektől,
sosemvolt boldog életedtől.
Erőtlen, szép kezed takarón pihen.
Gyűrű csillogásával magához szelídített hűség,
majd ötven év múlva elindult nélküled,
emléke kacsként kapaszkodott
sírninemtudó holnapodba.
Ősz hajú játékbabám voltál.
Ágy szélén ülve
aprócska tested ínyvacogva tűrte a vizet,
pacsuli krémeket, napon szárított inged útvesztőit.
Csak hozzám nem találtál vissza
maradva árnyékos oldalon,
földet szomjazón.
Most porba próbálom rajzolni
gyermekkori arcom elveszett nevetését.
Legutóbbi módosítás: 2009.10.01. @ 17:50 :: Báder Judit