Vandra Attila : Lőjek, vagy ne lőjek? IV/III rész A barátomat ölted meg!

A sárga trikós autóstoppos sorozatgyilkos egy Mercedes Cabriolettet stoppol le, melyben egy öngyilkosságra készül? autóversenyz? ül. A rend?rök, amikor utolérik az autót, látják, hogy egy hulla a földön, s a sárga trikós sz?ke férfi kezében pisztoly, eldördült egy lövés, de vajon ki l?tt meg, kit?

 

Miután a biztonsági övet kioldotta, az utas habozott. El?ször l?ni akart, s utána kiugrani, majd meggondolta magát. Felemelkedett a nyitott kocsiban, s a kanyarban miközben valamelyest fékezett, az ajtóra támaszkodva kiugrott. Úgy gondolta, ott nagyobb az esélye a túlélésre. Ugrás közben a fegyvere elsült, és a kocsiba esett. Ám a tehetetlenségi er? a korlátnak csapta. Azonnal meghalt. Szilágyi Tihamér a dörrenés hatására hirtelen lefékezett. A lövés okozta ijedtség m?ködésbe hozta létfenntartó ösztönét, és reflexeit, melyek már sok életveszélyes helyzetb?l mentették ki versenyeken. Néhány méterre attól a helyt?l, ahol be akart hajtani a szakadékba, megállt.

– Nem bírtam megtenni… – vette tudomásul, hogy szándéka nem ura az ösztöneinek.

Visszapillantott a jobb válla fölött. E mozdulat közben észrevette az ülésen fekv? pisztolyt is. Ahol állt, onnan látszott a vérbe fagyott, korlátra ken?dött utasa. Visszafordult, a kanyar el?tt megállt, vette a pisztolyt, s odament az utashoz. A rend?rautó szirénája egyre közelebbr?l hallatszott. A férfi halott volt. Próbálta meggy?zni önmagát: ez az alak már nem is volt nevezhet? embernek, viselkedése alapján. Hat ember életét oltotta ki, hidegvérrel. S az övét is ki akarta oltani. Önvédelem volt… Tulajdonképpen nem is ölte meg, hiszen ? ugrott ki. De hát ? hajszolta a halálugrásba. Megszabadítottad az emberiséget egy szörnyt?l. Ha nem teszed meg, akkor megúszhatta volna, s még mások életét is kiolthatta volna! Ez egy sorozatgyilkos, nem egy… De mégis ember. Már a második ember halálát okozom. Hiába magyarázom a bizonyítványom… Leült, s nézte a fegyvert. A rend?rautó csikorogva állt meg a háta mögött. Maga felé irányította a csövet. „L?j már!” – biztatta magát, de nem volt képes a ravaszt meghúzni. „Meg kell tennem, miel?tt a rend?rök ideérnek…”

– Azonnal álljon fel, dobja az út közepére a fegyverét, emelje magasba a kezét, majd forduljon meg – hallotta a rend?r felszólítását. „L?j”, mondta magának, „legalább nem kell meghúznom ezt a kurva ravaszt.” Ám a rend?r nem l?tt, bár többször is megfenyegette. Egy id? után hallotta, amint a rend?r közeledik.

– L?jön! L?jön már! – szólt hátra, de nem fordult meg. Hiába. Hallotta, amint a rend?r egyre közeledik. „Meg kell tennem, miel?tt ideér, s megakadályoz”, vette a szájába a pisztolycsövet. „Vagy rá kell vennem, hogy megtegye. Lassan óvatosan közeledik, tehát fél…”

– L?jön már, mert nem bírom megtenni! – fordult meg hirtelen égnek tartott fegyverrel. Hátha a hirtelen mozdulattól l?ni fog. Majd elsütötte a fegyverét. Az ég felé. Erre a rend?rnek l?nie kell!

         

Georgescu ?rmester egy ideig eleget tett az id?sebb és tapasztaltabb felettese parancsának. Ám ahogy a törzs?rmester haladt el?re, a szög, amelyben biztonsággal tudott volna l?ni, anélkül, hogy kollégáját eltalálná, egyre csökkent. Egy adott pillanatban rájött, hogy a helyben maradás egyenl? a cserbenhagyással. Sohasem volt különösen jó löv?. Elindult hát kúszva az út másik oldalán el?re. Ám a hason kúszásnak van egy hátránya. Amikor a fegyvert tartó kezed épp el?re teszed, nem tudsz célozni…

Szecs?di törzs?rmester kés?bb se tudott magyarázatot adni, hogy miért nem sütötte el abban a pillanatban a fegyverét. S arra se, hogy miért ugrott el?re, hogy megragadja a férfi fegyvert tartó kezét. Életét kockáztatta, hogy mentse meg egy tömeggyilkosét. Legalább is ? annak hitte abban a pillanatban. A csuklóját kapta el. Mindketten a földre estek, s birkózni kezdtek.

– Engedje el! – kiáltották egyszerre, de különböz? szándékkal.

A kanyaron túl csikorgó fékek jelezték, hogy a közelg? autó megállt. Majd megint hallatszott, amint feltúrázódik a motor, feltehet?en amint az autó megfordul, s menekül?re fogja a dolgot. Georgescu ?rmester nem könnyebbült meg ett?l. Kezében remegett a pisztoly. Kedve szerint golyót röpített volna a sárgatrikós férfi fejébe. Hiszen már a kollégája életének a veszélyeztetése is fennállt, jogosan tette volna. Felugrott, közelebb ment, ahol Szecs?di törzs?rmester a sárgatrikóssal birkózott. A sárgatrikós kisportolt volt és izmos, de a rend?r is az, egyik se engedett. Fél? volt, hogy pont a lövés pillanatában fordulnak egyet, s akkor… De a pisztoly is véletlenül elsülhet, s bárkit eltalálhat, még ?t is.

– Engedje el, mert lelövöm! – kiáltotta kétségbeesetten, de tudta, abszolút fölöslegesen. Egy fegyverért való birkózás közben nincs ember a Földön, aki szót fogadna egy ilyen felkérésnek.

– Engedje el! Meg akar ölni? – kiáltotta Szecs?di.

Ez hatott. A férfi keze, mely addig mind maga felé próbálta a pisztolyt fordítani, elernyedt. A törzs?rmester lefegyverezte a férfit, hátratekerte a karját, majd megbilincselte.

Georgescu ?rmester felszusszanva állt fel, nézett körül. Elborzadva ismerte meg az áldozatot.

Csak annyit tudod kihebegni:

– Úristen… IonuÃ?£… Mit csinált veled? – guggolt le sietve az ?rmester a borzalmas látványt nyújtó test mellé. Megtapogatta a nyaki üt?erét, de el?re tudta, hogy hiába. Halott volt.

– Mondja el neki a jogait! – szólt rá felettese hátraereszkedve térdepl? helyzetben. – A kurva hétszentségit! – tört fel utána a törzs?rmesterb?l az utolsó percek feszültsége. Percekig röpködtek a szájából a legkacifántosabb magyar káromkodások.

– Jogait? Ennek? – üvöltötte az ?rmester. – Ennek még vannak jogai? Tudja ki ez az utolsó áldozat? 12 évig osztálytársam volt… És két évig kollégám a rend?r-altiszti iskolában. Soha egy légynek sem ártott… Mindig nekem kellett megvédenem… Ezt érdemelte? S most itt fekszik ebben a borzalmas állapotban… Hét embert megölt, s még jogai vannak ennek a… ennek az…

– Csak kett?t öltem meg… – futott ki a sárgatrikós száján.

– Miii? „csak” kett?t? Két ember megölése neked csak? – odafutott, s belerúgott a földön fekv? megbilincselt férfiba. S a többi öt? Azt ki ölte meg? Vagy nem emlékszel? Kihagy az emlékezeted? Játszod a bolondot? Nem vagy beszámítható?

– L?.. jön … le! – nyögte a sárgatrikós összekucorodva a fájdalomtól. – Fegyvert… fog… tam önökre! Joguk volt le… l?ni. Miért… nem… l?ttek le? A… mikor… l?ttem!

– Meg?rültél? Azt akarod, hogy felfüggesszenek? Add ide azt a fegyvert, amíg valami marhaságot nem csinálsz! – tért magához id?sebb kollégája.

– Hogy fordulna fel, aki kitalálta ezeket a szabályokat! Csak úgy passzióból ártatlan embereket öl, de neki jogai vannak! Joga van ügyvédhez is! Ha nem tudja megfizetni, majd kirendelnek neki egyet! Joga van, hogy felülvizsgálják elmeállapotát! Majd beszámíthatatlannak találják! S felmentik. Kényszerkezelésre küldik az adófizet? polgár pénzén. Majd két év múlva megállapítják, hogy meggyógyult. De nekem nincs jogom lel?ni, mint egy kutyát, hanem az életemet kell kockáztatnom, hogy megmentsem az öngyilkosságtól! És néznem kell a barátom szétmázolt holttestét, anélkül, hogy tehetnék valamit. S?t, még közölnöm is kell vele a jogait, nehogy elfelejtette volna szegény… – rúgott bele a korlátba teljes er?b?l. A fájdalom egy picit magához térítette.

– Nyughass! Menj, vedd a walkie-talkiet, s jelentsd, hogy letartóztattuk – szólt rá a felettese, majd a letartóztatotthoz fordult.

– Le van tartóztatva hétrendbeli gyilkosság alapos gyanújával. Joga van ügyvédhez, ha nincs lehet?sége ügyvédet fogadni, joga van egy hivatalból kirendelt ügyvédhez. Joga van hallgatni, bármit mond, jegyz?könyvbe vehet? és felhasználható ön ellen a bíróságon… – ismertette a jogait, majd megkezdte az el?zetes kihallgatást.

  Mit tett vele? Lel?tte, majd kidobta a robogó autóból? Miért tért vissza? Mert nem esett ki a korláton?

– Nem dobtam ki. ? ugrott ki – válaszolta a letartóztatott. – Az ? kezében sült el a fegyver, ugrás közben.

– Ott ült ön mellett az ülésen, megfenyegette a pisztollyal, magára l?tt, és nem találta el fél méterr?l, s kiugrott az autóból? – kérdezte Szecs?di törzs?rmester gúnyosan. – Ezt akarja nekem beadni?

– Így volt…

– S hirtelen elkapta az emberségességi roham, megállt, visszafordult, megtalálta holtan, lelkiismeret-furdalása lett, s öngyilkos akart lenni… – folytatta a rend?r. – Ezt akarja, hogy elhiggyem? S ugyan miért ugrott ki az áldozat a kocsiból? Gondolta megpróbál repülni? Menyivel hajtott abban a pillanatban?

– A kanyarban, ahol kiugrott kábé 100-110 km/h-val.

– S mivel vette rá, hogy kiugorjon?

– Kicsit arrébb van egy szakadék. Ott nincs korlát. Megmondtam, hogy oda belehajtok. Erre ? megijedt, s kiugrott…

– Igeeen? Naháát? Elég színes fantáziája van – gúnyolódott a törzs?rmester. – S mivel ? kiugrott, s meghalt, elkapta a lelkiismeret-furdalás, s öngyilkos akart lenni… – jutott eszébe a jelenet, amikor a férfi arra kérte, hogy l?je le. – De akkor miért nem ugrott ki az autóval a szakadékba, ha már úgy is az volt a szándéka?

– Nem tudom. Nem voltam képes rá. Lefékeztem, s megálltam…

– S ezt én elhiggyem?

– Törzs?rmester úr, ön miért nem l?tt le, amikor én a leveg?be l?ttem? 100 emberb?l 99 megtette volna…

– Nem tudom… – hökkent meg a rend?r, majd ösztönösen el?repillantott. Onnan, ahol állt, be lehetett látni a kanyar mögé. Meglátta a piros Mercedest.

– Kié a Mercedes?

– Az enyém… Ott vannak az irataim a térképtartóban.

„Ez túl átlátszó hazugság lenne, egy perc alatt fény derülne az igazságra, ha megnézném az iratait. De az autóstoppos gyilkos nem a saját autóján közlekedett. Én már nem értek semmit…” morogta magában.

 

Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 19:42 :: Adminguru
Szerző Vandra Attila 729 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.