Miska megismerte a kék-narancssárga sátrat. Azonnal irány változtatott, s elindult felé. Szemével a brassói rendszámú fehér Oltcit után kutatott, de az nem volt sehol. A sátor egyik oldalán egy brassói rendszámú Kia Cee’d állt, a másik oldalán egy magyarországi Peugeot. Egyre bizonytalanabbul haladt el?re, f?leg, amikor a sátornál a t?zhely mellett ül?ket se ismerte meg.
– Szia Miska! – lépett ki Eszter a kék-narancssárga sátorból. – Öreg szent-annai medve, nem mersz közelebb jönni? Tán nem ismered meg a sátrunkat!
– Már kissé zavarba jöttem, amikor nem láttam a Pöfykét, s a sátratok mellett ismeretlen személyek üldögéltek!
– Mutassam be magyarországi barátainkat, Endrét és Ildikót. A lányaik, Csilla és Katika is itt vannak valahol. No, persze és a család új tagját, Szidit – mutatott a Kia Cee’d irányába.
– Gratulálok az új kocsitokhoz! Már illett is azt a szekeret lecserélni. Teljen örömetek benne! Mikor érkeztetek? – kérdezte Miska a bemutatkozás után.
– Épp hogy sátrat vertünk. Egy kis sátorver? köményes? – kérdezte Eszter.
– Jöhet! A te köményesedet halálos b?n visszautasítani. Ha már itt vagytok, nem adnátok kölcsön a fejszéteket? Sikerült a tegnap eltörnöm a fejszém nyelét.
– Ott van a sátorponyva alatt. Önkiszolgálás!
– Meghívhatlak gombavacsorára? – kérdezte Miska. – Szedtem egy csomó ?zlábat, kirántjuk. Botond hol van?
– Elment „valahová”.
– Akkor gondolom fölösleges volt a meghívás. Az idén rengeteg a gomba, s ? is teleszedi magát. Mentem akkor. A fejszét, majd visszahozom.
– Ráér. Mi már felaprítottuk az esti tábort?zre valót. Jó étvágyat a vacsorához.
Kis id? múlva megjelent Botond is. Meztelen fels?testtel, kezében tartva a trikóját, melyet alig tudott összefogni. Már messzir?l rikkantotta:
– Voltam szarni, hoztam vacsorára valót! Holnapra is megvan az ebédrevaló.
– Mit találtál? – kíváncsiskodott Eszter.
– Sokfélét! Kékhátút, sereges tölcsérgombát, rókagombát, medvegombát, szegf?gombát, piruló-galócát, akad ?zláb is, nem is sorolom tovább. Vegyes gombából készül az igazán finom gombapaprikás! Kést kérek, s a gombapucoló székemet!
– Ne segítsek? – kérdezte Ildikó.
– Ne, mert még egyszer át akarom nézni. Nem szeretném, ha egyszer fogyasztható gomba kerülne a lábosba.
– Egyszer fogyasztható? – kérdezte gyanakvóan Endre.
– Minden gombát meg lehet enni. Van, amelyiket kétszer is… – vigyorodott el Botond.
– Fúúúj! – fintorgott az épp megérkez? Katika szó szerint értelmezve a mérges gombákra való utalást. A kirobbanó derültségt?l megsért?dve otthagyta a feln?tteket.
– Hát nem nézetted meg szakért?vel? – kérdezte Endre hüledezve.
– Ne bomolj, ismerem a gombát. kisgyermek korom óta szedem, s még egyszer se haltam meg! – élcel?dött Botond.
– De hát mégis… Azt csak jobb volna szakért?vel megnézetni. Annyi esetr?l hall az ember…
– Nálunk nincsenek hivatásos gombaszakért?k, mint Magyarországon – szólalt meg egy hang a hátuk mögött. – Nálunk ez a tudomány apáról fiúra száll, vagy nagymamáról unokára. Mi, akik nem vagyunk nagy szakért?k, itt a Szent-Annánál Botonddal és Miskával nézetjük át. Szia, Botond, megérkeztetek? Épp Miskáékhoz igyekeztem, de ha itt vagy nem megyek odáig. Nézd át, amit szedtem – majd Endréhez fordult. – Janó vagyok. Üdvözöllek a Szent-Annánál – mutatkozott be.
Miközben Janó és Endre ismerkedtek, Botond kiborította a zacskó tartalmát. Megnézte mindegyik gombát alulról, felülr?l, megszagolta mindet, majd egyenként rakosgatta vissza ?ket. Két gombát félretett.
– Azokkal mi a baj? – kérdezte Janó.
– Letörött a száruk. S nem tudom száz százalékos biztonsággal azonosítani.
– Akkor dobd ki – mondta Janó.
– Azt is fogom tenni – válaszolta Botond. – De ebb?l – vett fel még egy gombát – anyósodnak f?zzél utolsó vacsorát! Ez párduc galóca, nem piruló galóca! 
Nézd meg hasonlítsd össze ezzel, más az árnyalata, s törésre nem pirul a szára! Ezeket még egyszer átnézem – borította ki még egyszer a zacskó tartalmát. – Na, nincs több „anyósgomba” – tréfálkozott – ezt nyugodtam megehetitek. – mondta, miután még egyszer átnézte ?ket.
– Én nem tudnám megkülönböztetni ?ket… – állt fel Endre tenyerén is a sz?r. – Kísértetiesen hasonlítanak.
– A legtöbb ehet? gombának van „mérgez?” hasonmása. A tapasztalatlan gombászok ezért tévesztik ?ket össze. Miel?tt gombát szedsz, els?sorban azt kell tudnod, mit NE szedj le. – ült le a tábori asztal mellé Botond, s egyenként kezdte pucolni a gombákat, amelyeket ? szedett.
– Ne segítsek? – ajánlkozott Eszter.
– Nem szükséges, tudod jól, ezt nem adom ki a kezemb?l… De esetleg pucoljatok meg a másik asztalon két hagymát, egy paprikát, s dinszteljétek meg, amíg én a gombával elkészülök. Utána átveszem.
Nekiállt a gombapucolásnak, s közben magyarázgatta Endrének a gombákat. Néhányat kidobott.
– Nem vacsorázunk a nyüvekkel egy tányérból! – magyarázkodott.
Nemsokára étvágygerjeszt? illat gerjedt az üstb?l. Katika az illat hatására úgy döntött, hogy felhagy addigi sért?döttségével, s megjelent.
– Mikor eszünk már?
– Nemsokára aranyom – intette türelemre az édesanyja.
– Minek van ilyen finom illata? – kíváncsiskodott Csilla is.
– Gombapaprikás – válaszolta Botond.
– Azt én nem szeretem! – jelentette ki Csilla fintorogva, de nagyon határozottan.
Katika harmadik „Mikor eszünk már?” panasza után végre felhangzott a mindenki által várva várt felhívás:
– Éhes bandaaa! Vályúhooz!
Senkit nem kellett kétszer biztatni, a hegyi leveg? megtette a hatását. Katika volt a legéhesebb.
– Milyen finom! Anyu te miért nem f?zöl soha ilyent? – állt neki Katika olyan étvággyal, hogy Csilla is kijelentette.
– Ez másképp néz ki, mint az Anyué…
Ne szaporítsuk a szót, végül három tányérral evett bel?le. Endre minden gyanakvása ellenére úgy döntött, hogy a délután meggy?z?dött arról, hogy Botond ismeri a gombákat, s végül ? is evett. Már vége volt a vacsorának, s csak Botond és Endre üldögéltek még az asztalnál, amikor megjelent Miska a fejszével. Még távolról mélyet szippantott a leveg?be, majd kijelentette.
– Ugye megmondtam, hogy ti is gombát vacsoráztok! – jelentette ki büszkén jósi tehetségére.
– Kérsz te is? Megkóstolod? – kínálta Botond.
– Nem kérek, dagadtra ettem magam. Mi is gombát készítettünk. Rántott ?zlábat. De ha akad még abból a sátorver? köményesb?l, amivel Eszter megkínált, akkor leülhetek egy picit.
– Annak ára van, mondasz a jó viccet – zsarolta Botond. – Miska ki nem fogy a viccekb?l. Nem tudom, hol raktározza el ?ket – magyarázkodott Endre felé.
– Na, jó, de csak egyet. Van egy új gombás viccem. Méhes György egyik könyvében találtam.
– Rajta, hamar, mert nem töltök! – állt meg Botond üveget tartó keze a leveg?ben.
– Két asszony beszélget a temet?ben. Az egyik meséli, hogy ? háromszoros özvegy. „Rémes! S hogyan halt meg az els? férjed?” – kérdi a másik. „Gombamérgezésben, az isten nyugosztalja!” „Rettenetes” – szörnyülködik a másik. „És a második?” „Az is gombamérgezésben, az isten nyugosztalja” – vetett keresztet a háromszoros özvegy. „Borzasztó! S a harmadik? Tán csak nem az is gombamérgezésben?” „Á, nem, az agyalapi törést kapott” „S hogyan kapott agyalapi törést?” – kíváncsiskodik a másik. „Nem akarta megenni a gombapaprikást!”
– Jaj, de morbid! Nem vagy komplett Miska! Minek hozod rá a frászt Endrére. Így is frásza van a gombamérgezést?l! – csóválta Botond a fejét, de közben pisolygott a bajusza alatt.
– S mib?l készült a gombapaprikás? Vegyes gombából? – tettette magát Miska, hogy nem hallja Botod közbeszólását. – Meglátta a földön a tálat a gombapucolás maradékaival. – Na, játsszak egy kis Sherlock Holmest, s lássam mit találtál? Medve, tölcsér, róka, kékhátú… Szent Habakuk, dobjátok ki az egész paprikást, ez mérges gomba! Ha ez bekerült az ételbe… – emelte fel az egyik narancssárga gombadarabot.
– Ne ?zz hülye vicceket Miska! Elég volt, nem mindenki kameli sótlan humorodat! – kapta fel a vizet Botond.
(folytatás következik)
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:30 :: Adminguru
