Vandra Attila : Gombaszakértő(bb) II/I rész

A gombát érdemes megnézetni olyannal, aki ért hozzá… (nem lövöm le a poént… 🙂 )

 

 

Miska megismerte a kék-narancssárga sátrat. Azonnal irány változtatott, s elindult felé. Szemével a brassói rendszámú fehér Oltcit után kutatott, de az nem volt sehol. A sátor egyik oldalán egy brassói rendszámú Kia Cee’d állt, a másik oldalán egy magyarországi Peugeot. Egyre bizonytalanabbul haladt el?re, f?leg, amikor a sátornál a t?zhely mellett ül?ket se ismerte meg.

   – Szia Miska! – lépett ki Eszter a kék-narancssárga sátorból. – Öreg szent-annai medve, nem mersz közelebb jönni? Tán nem ismered meg a sátrunkat!

   – Már kissé zavarba jöttem, amikor nem láttam a Pöfykét, s a sátratok mellett ismeretlen személyek üldögéltek!

   – Mutassam be magyarországi barátainkat, Endrét és Ildikót. A lányaik, Csilla és Katika is itt vannak valahol. No, persze és a család új tagját, Szidit – mutatott a Kia Cee’d irányába.

   – Gratulálok az új kocsitokhoz! Már illett is azt a szekeret lecserélni. Teljen örömetek benne! Mikor érkeztetek? – kérdezte Miska a bemutatkozás után.

    – Épp hogy sátrat vertünk. Egy kis sátorver? köményes? – kérdezte Eszter.

    – Jöhet! A te köményesedet halálos b?n visszautasítani. Ha már itt vagytok, nem adnátok kölcsön a fejszéteket? Sikerült a tegnap eltörnöm a fejszém nyelét.

    – Ott van a sátorponyva alatt. Önkiszolgálás!

   – Meghívhatlak gombavacsorára? – kérdezte Miska. – Szedtem egy csomó ?zlábat, kirántjuk. Botond hol van?

   – Elment „valahová”.

   – Akkor gondolom fölösleges volt a meghívás. Az idén rengeteg a gomba, s ? is teleszedi magát. Mentem akkor. A fejszét, majd visszahozom.

   – Ráér. Mi már felaprítottuk az esti tábort?zre valót. Jó étvágyat a vacsorához.

   Kis id? múlva megjelent Botond is. Meztelen fels?testtel, kezében tartva a trikóját, melyet alig tudott összefogni. Már messzir?l rikkantotta:

   – Voltam szarni, hoztam vacsorára valót! Holnapra is megvan az ebédrevaló.

   – Mit találtál? – kíváncsiskodott Eszter.

   – Sokfélét! Kékhátút, sereges tölcsérgombát, rókagombát, medvegombát, szegf?gombát, piruló-galócát, akad ?zláb is, nem is sorolom tovább. Vegyes gombából készül az igazán finom gombapaprikás! Kést kérek, s a gombapucoló székemet!

   – Ne segítsek? – kérdezte Ildikó.

   – Ne, mert még egyszer át akarom nézni. Nem szeretném, ha egyszer fogyasztható gomba kerülne a lábosba.

   – Egyszer fogyasztható? – kérdezte gyanakvóan Endre.  

   – Minden gombát meg lehet enni. Van, amelyiket kétszer is… – vigyorodott el Botond.

   – Fúúúj! – fintorgott az épp megérkez? Katika szó szerint értelmezve a mérges gombákra való utalást. A kirobbanó derültségt?l megsért?dve otthagyta a feln?tteket.

   – Hát nem nézetted meg szakért?vel? – kérdezte Endre hüledezve.

   – Ne bomolj, ismerem a gombát. kisgyermek korom óta szedem, s még egyszer se haltam meg! – élcel?dött Botond.

   – De hát mégis… Azt csak jobb volna szakért?vel megnézetni. Annyi esetr?l hall az ember…

   – Nálunk nincsenek hivatásos gombaszakért?k, mint Magyarországon – szólalt meg egy hang a hátuk mögött. – Nálunk ez a tudomány apáról fiúra száll, vagy nagymamáról unokára. Mi, akik nem vagyunk nagy szakért?k, itt a Szent-Annánál Botonddal és Miskával nézetjük át. Szia, Botond, megérkeztetek? Épp Miskáékhoz igyekeztem, de ha itt vagy nem megyek odáig. Nézd át, amit szedtem – majd Endréhez fordult. – Janó vagyok. Üdvözöllek a Szent-Annánál – mutatkozott be.

   Miközben Janó és Endre ismerkedtek, Botond kiborította a zacskó tartalmát. Megnézte mindegyik gombát alulról, felülr?l, megszagolta mindet, majd egyenként rakosgatta vissza ?ket. Két gombát félretett.

   – Azokkal mi a baj? – kérdezte Janó.

   – Letörött a száruk. S nem tudom száz százalékos biztonsággal azonosítani.

   – Akkor dobd ki – mondta Janó.

   – Azt is fogom tenni – válaszolta Botond. – De ebb?l – vett fel még egy gombát – anyósodnak f?zzél utolsó vacsorát! Ez párduc galóca, nem piruló galóca!  

Nézd meg hasonlítsd össze ezzel, más az árnyalata, s törésre nem pirul a szára! Ezeket még egyszer átnézem – borította ki még egyszer a zacskó tartalmát. – Na, nincs több „anyósgomba” – tréfálkozott – ezt nyugodtam megehetitek. – mondta, miután még egyszer átnézte ?ket.

  

   – Én nem tudnám megkülönböztetni ?ket… – állt fel Endre tenyerén is a sz?r. – Kísértetiesen hasonlítanak.

   – A legtöbb ehet? gombának van „mérgez?” hasonmása. A tapasztalatlan gombászok ezért tévesztik ?ket össze. Miel?tt gombát szedsz, els?sorban azt kell tudnod, mit NE szedj le. – ült le a tábori asztal mellé Botond, s egyenként kezdte pucolni a gombákat, amelyeket ? szedett.

   – Ne segítsek? – ajánlkozott Eszter.

   – Nem szükséges, tudod jól, ezt nem adom ki a kezemb?l… De esetleg pucoljatok meg a másik asztalon két hagymát, egy paprikát, s dinszteljétek meg, amíg én a gombával elkészülök. Utána átveszem.

   Nekiállt a gombapucolásnak, s közben magyarázgatta Endrének a gombákat. Néhányat kidobott.

   – Nem vacsorázunk a nyüvekkel egy tányérból! – magyarázkodott.

   Nemsokára étvágygerjeszt? illat gerjedt az üstb?l. Katika az illat hatására úgy döntött, hogy felhagy addigi sért?döttségével, s megjelent.

   – Mikor eszünk már?

   – Nemsokára aranyom – intette türelemre az édesanyja.

   – Minek van ilyen finom illata? – kíváncsiskodott Csilla is.

   – Gombapaprikás – válaszolta Botond.

   – Azt én nem szeretem! – jelentette ki Csilla fintorogva, de nagyon határozottan.

   Katika harmadik „Mikor eszünk már?” panasza után végre felhangzott a mindenki által várva várt felhívás:

   – Éhes bandaaa! Vályúhooz!

   Senkit nem kellett kétszer biztatni, a hegyi leveg? megtette a hatását. Katika volt a legéhesebb.

   – Milyen finom! Anyu te miért nem f?zöl soha ilyent? – állt neki Katika olyan étvággyal, hogy Csilla is kijelentette.

    –  Ez másképp néz ki, mint az Anyué…

   Ne szaporítsuk a szót, végül három tányérral evett bel?le. Endre minden gyanakvása ellenére úgy döntött, hogy a délután meggy?z?dött arról, hogy Botond ismeri a gombákat, s végül ? is evett. Már vége volt a vacsorának, s csak Botond és Endre üldögéltek még az asztalnál, amikor megjelent Miska a fejszével. Még távolról mélyet szippantott a leveg?be, majd kijelentette.

   – Ugye megmondtam, hogy ti is gombát vacsoráztok! – jelentette ki büszkén jósi tehetségére.

   – Kérsz te is? Megkóstolod? – kínálta Botond.

   – Nem kérek, dagadtra ettem magam. Mi is gombát készítettünk. Rántott ?zlábat. De ha akad még abból a sátorver? köményesb?l, amivel Eszter megkínált, akkor leülhetek egy picit.

   – Annak ára van, mondasz a jó viccet – zsarolta Botond. – Miska ki nem fogy a viccekb?l. Nem tudom, hol raktározza el ?ket – magyarázkodott Endre felé.

   – Na, jó, de csak egyet. Van egy új gombás viccem. Méhes György egyik könyvében találtam.

   – Rajta, hamar, mert nem töltök! – állt meg Botond üveget tartó keze a leveg?ben.

   – Két asszony beszélget a temet?ben. Az egyik meséli, hogy ? háromszoros özvegy. „Rémes! S hogyan halt meg az els? férjed?” – kérdi a másik. „Gombamérgezésben, az isten nyugosztalja!” „Rettenetes” – szörnyülködik a másik. „És a második?” „Az is gombamérgezésben, az isten nyugosztalja” – vetett keresztet a háromszoros özvegy. „Borzasztó! S a harmadik? Tán csak nem az is gombamérgezésben?” „Á, nem, az agyalapi törést kapott” „S hogyan kapott agyalapi törést?” – kíváncsiskodik a másik. „Nem akarta megenni a gombapaprikást!”

   – Jaj, de morbid! Nem vagy komplett Miska! Minek hozod rá a frászt Endrére. Így is frásza van a gombamérgezést?l! – csóválta Botond a fejét, de közben pisolygott a bajusza alatt.

   – S mib?l készült a gombapaprikás? Vegyes gombából? – tettette magát Miska, hogy nem hallja Botod közbeszólását. – Meglátta a földön a tálat a gombapucolás maradékaival. – Na, játsszak egy kis Sherlock Holmest, s lássam mit találtál? Medve, tölcsér, róka, kékhátú… Szent Habakuk, dobjátok ki az egész paprikást, ez mérges gomba! Ha ez bekerült az ételbe… – emelte fel az egyik narancssárga gombadarabot.

  – Ne ?zz hülye vicceket Miska! Elég volt, nem mindenki kameli sótlan humorodat! – kapta fel a vizet Botond.

 

 

(folytatás következik)

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:30 :: Adminguru
Szerző Vandra Attila 729 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.