S. Szabó István : Karácsonyi lista

*

 

 

Késő este volt, mire az asszony ágyba került. Férje, unott arccal valami akciófilmet nézett, közben dohányzott.

— Megkértelek már, hogy ne dohányozz az ágyban! — dohogott a nő.

A férfi elnyomta a csikket, az éjjeliszekrényre tette a hamutartót. Mindezt úgy, hogy le sem vette tekintetét a képernyőről.

A főhős géppisztollyal a kezében hadonászott, mellette egy idegbetegnek tűnő szőke nő sikongatott. A sarkon befordult egy fekete limuzin, és eszeveszett tempóban közeledett a főszereplő felé, akinek a kezében felugatott a géppisztoly. A kocsi két kerékre emelkedett, megpördült tengelye körül és…

Az asszony egy elegáns mozdulattal kikapcsolta a készüléket.

— Te meg mit csinálsz? — hördült fel a férfi elképedve.

— Na fiacskám! Itt a lista! Összeírtam! — mondta a nő, és egy papírlapot lobogtatott.

— Téged nem zavar, hogy nézem a filmet?

— Immáron ötvenkettedszer — mondta az asszony. — Ugyanis most ismétlik ötvenkettedszer. — ismételte, és mutatóujjával jelentőségteljesen pöckölgette az írást.

— Na jó, ne kímélj! — sóhajtott fel az ember, és kezeit feje alá tette. — Egyébként, milyen listát írtál össze?

— A karácsonyi listát. Megmondtam, hogy mára kész lesz.

— És kész is lett! — gúnyolódott az ember.

Elege volt felesége aktuális listáiból. A házi költségvetést levezető listákból, a bevásárló listákból, a napi teendők listájából, a születés és névnapi listákból, a gyerekek külön foglalkozásait észben tartó listákból, a barátok meglátogatásának és vendégül látásának listájából, és egyáltalán, minden listából.

— Oké! Ne kímélj, olvasd! Így talán még láthatom a film végét, hisz az a legjobb — morogta a férfi, és azon tűnődött, hogy tudná megkaparintani a tévékapcsolót, amit felesége gondosan a párnája alá rejtett.

— Tehát! — kezdte a nő. — Anyukának szeretnék egy szőrmesapkát és egy sálat venni. Ez a kettő megvan húsz ezerből. Tudod mennyire fázós szegény. Apunak…

— De fiacskám! — vágott közbe a férj.

— Várj, nem fejeztem be! Tehát, apunak egy pár bőrkesztyűt és egy táskarádiót, mivel az övé pár éve elromlott. Ez kijön tizenötezerből. Tudod, apu nem nagyigényű. Géza bácsiéknak…

— Csak azt szeretném mondani, hogy…

— Majd a végén elmondod fiacskám! — fortyant fel a nő. — Most én beszélek! Tehát! Géza bácsiéknak láttam egy gyönyörű hintaszéket, huszonkétezerért. Szerintem kaphatnak mellé még egy vázát is, persze, kínai utánzatot, nyolcezerért.

— Könyörgöm, hallgass már meg! — kulcsolta össze két kezét az ember.

— Nyugi Dezső, most jönnek anyádék. Mit szólnál, egy konyhai robothoz, huszonötezerért? Na jó, mégis a szüleidről van szó, kapnak mellé egy faliórát, tizenötezerért! Bim-bam, bim-bam! Na, jó ötlet? Ne mondd, hogy nem! És most jön Tibike!

— Frászt jön Tibike! — fortyant fel a férfi.

— Még nem fejeztem be. Világos? Nagyon hálás lennék, ha egyszer az életben végighallgatnál. Elegem van abból, hogy állandóan közbevágsz! — sziszegte a nő.

— Na de!… — próbálkozott megint az ember, de felesége egy mozdulattal félbeszakította.

— Tehát, Tibike! — mondta az asszony olyan hangsúllyal, mintha emberöléshez készülődne. — Tibike villanyvasutat kap! Na milyen ötlet? Harmincból kijön, kisházakkal, sorompókkal, emberkékkel. Tiszta sor, nem? Tudod jól, hogy Tibike mennyire szereti a vonatokat. Vali néninek pedig…

— Elég! Hagyd már abba! — kiáltott fel a férfi, és idegesen pattant ki az ágyból. — Azonnal kapcsold be a tévét! Elég ebből a baromságból!

— Kuss! — mondta szelíden a feleség. — Még nem fejeztem be. Nekik olvasólámpát gondoltam és persze, könyveket. Tudod jól, hogy mennyire szeretik és értékelik az ilyesmit. Az egész benne lesz húszezerbe, de azt hiszem Vali néniék megérdemelnek ennyit. És végül, a nagyi!

— Piri! Pirikém! — fogta könyörgőre a férj, és összekulcsolta kezeit. Letérdelt az ágy mellé.

— Aranyos vagy Dezső, de még nem fejeztem be. A nagyinak láttam egy gyönyörű ágyterítőt. Kézi hímzés, egyáltalán nem giccses, neki tutira jó lesz, harmincötezerért. Mégis a nagyiról van szó, nem lehetünk pitik, nem igaz? Ez összesen százkilencvenezer. Na, mi a véleményed?

Dezső hatalmas levegőt vett, majd szétvetette az ideg. Nagyon nehezen lélegzett.

— A véleményem? Te a véleményemre vagy ezek után kíváncsi? — kérdezte elfúló hangon, lila arccal. — Először is! Anyádékkal nem beszélünk már tíz éve, mert utálnak engem, nem járunk össze! Géza bácsi tavaly meghalt, a felesége évek óta kórházban van, nem látogatjuk. Lehet, hogy már ő is halott. Egyébként, ha jól emlékszem, Géza bácsi temetésén sem voltunk, mert épp a barátnőiddel voltál moziban. De az is lehet, hogy fagyit nyaltatok valahol, vagy csak csevegtetek, ahogy szoktatok. Órák hosszat, a semmiről. Anyámék viszont téged utálnak, így ha jól emlékszem, velük sem járunk össze, hosszú évek óta. Hogy utálnak, azon sem csodálkozom, mit szeressenek, amikor engem sem szeret a te családod. Tibikét nem láttuk már vagy harminc éve. Lehet, hogy azóta vasutas lett, és már nem kell neki villanyvasút. De az is lehet, hogy elütötte a vonat, és ezért már utálja a vasutat! Mit tudom én! Bármi lehet, nem igaz? A nagyi bent van a Lipóton, immáron nyolcadik éve, és őt sem látogatjuk! Haza sem engedik, mert megint bekeni a polgármester kilincsét kutyaszarral, épp akkor, amikor külföldi vendégek jönnek látogatóba. Tehát, mi a túrót akarsz tőlem?

— Igazad van Dezső, ezt így is fel lehet fogni! — mondta vigyorogva az asszony.

— Nem így is! Hanem, csak így lehet felfogni! — kiabálta Dezső, és azt hitte, megüti őt a szél.

— Na, ezzel csak arra akartam rávilágítani — mondta Piri rendíthetetlen nyugalommal —, hogy ezzel a listával spóroltunk százkilencvenezer forintot. Vagyis, bőven van pénzed arra, hogy megvedd nekem azt a rohadt bundát!

Dezső artikulátlan hangon nevetett. Majd megfulladt. Amikor végre szóhoz jutott, még mindig vigyorgott.

— A bundát! Hülye vagy? Nem, ez nem lehet kérdés! Te biztos, hogy hülye vagy! De tudod mit? Nagyvonalú leszek! Írjál fel minden kedves rokonnak még egy autót is. Ez aztán az ajándék! Mulassunk fiacskám! És ha mindent jó alaposan összeadsz, akkor majd rájössz, hogy kilencmillió százkilencvenezerért sem kapsz semmit. Na jóccakát! — kiáltotta még mindig nevetve, aztán a fal felé fordult és fejére húzta a takarót.

Legutóbbi módosítás: 2009.09.21. @ 09:00 :: S. Szabó István

Szerző S. Szabó István 185 Írás
Irodalmi oldalam címe:www.pipafust.gportal.hu honlapom címe: www.sneider.5mp.eu vívóegyletem honlapja: www.kdvse.gportal.hu ha feltétlenül dumálni akarsz velem: 06/20 319-1045