A házaspár a legnagyobb egyetértésben pihent a nappaliban. A férj keresztrejtvényt fejtett, az asszony olvasott. Nagy néha egymásra pislantottak, amikor tekintetük találkozott, akkor mosolyogtak.
— Szeretlek drágám! — mondta az asszony, és lerakta a könyvet.
— Én is, kedvesem — mosolygott a férfi.
Szemei végigsiklottak feleségén, és örömmel nyugtázta magában, hogy negyven év ide, negyven év oda, azért még mindig csinos, kívánatos az asszony. Különösen kecses lábait, és még mindig fiatalos melleit szerette.
— Biztos? — törte meg hitvese a csendet.
— Arra mérget vehetsz, drágám! — mondta a férfi szórakozottan.
— És akkor tiéd a ház! Ugye? — mondta az asszony kimérten, és mereven nézte férjét. Csak úgy villámlottak a szemei.
— Most miről beszélsz?
— Ha én mérget vennék be, akkor tiéd lenne a ház! Arról! — sziszegte az asszony.
— Ugyan, szívem! — nevetett fel az ember. — Ez csak egy szójáték, szólás! De te ezt tudod, nem?
— Biztos? — nézett mereven a nő, mint aki a férfi veséjébe akar látni.
— Arra mérget vehetsz! Ja, bocs! — vigyorgott megint a férj. — Persze szívem, imádlak!
A nő maga elé vette a könyvet, és úgy tett, mintha olvasna. A férfi is visszatért rejtvénye mellé, és igyekezett kiverni fejéből felesége ostobaságát. Az asszony a könyv mögül sanda szemekkel méregette élete értelmét.
Megcsörrent a telefon. A férfi nem mozdult, így az asszony volt kénytelen átmenni a másik szobába.
— Halló! Szerbusz anyukám!… Igen, itthon van! — aztán elakadt a szava, csak rebegni tudott a készülékbe. — Micsoda?… Az nem lehet!… Na ne!… Köszönöm, szerbusz.
Lerakta a kagylót, és meredten bámult maga elé.
— Ki volt az? — hallotta férje hangját a másik szobából. Mintha egy mély bödönből szólt volna.
Dobolt a halántéka, remegett a keze, amikor visszatért a nappaliba. Leült a kanapéra, férjét bámulta.
— Mindent tudok — suttogta rekedten, kis idő múlva.
— Az jó — nyugtázta a férfi. — Vízszintes hatos. Ki írta a Trottyos Manó című verset? Nyolc betű, az első es.
— Na, ne szórakozz, Béla, ne szórakozz! — hördült fel a nő. — Ki az?
— Én is azt kérdezem, ki az? Nyolc betű!
— Ki az a ri-banc? — kérdezte a nő szótagolva.
— Miből gondolod, hogy nő írta, — nézett a férfi, kérdőn a feleségére.
— Nem az a ribanc! — csattant fel a nő hangja. — A barátnődet kérdeztem! Szóval!
— Mi van? — ijedt meg az ember.
— Megcsalsz. Megcsalsz, te szemét! — üvöltötte az asszony.
— Hülye vagy?
— Ne hülyézz! Anyuka most telefonálta, hogy megcsalsz!
— Anyuka? — nézett csodálkozva az ember.
— Ne anyázz, te nyomorult! — tombolt a nő. — Ne anyázz! Elegem van belőled, elköltözöm! Nem fogsz belőlem hülyét csinálni!
Ezzel felpattant, beviharzott a szobába. A férfi értetlenül nézett utána.
Az asszony előrángatta az ágy alól a legnagyobb bőröndöt, és csapkodva pakolt. A férfi az ajtófélfának támaszkodva nézte.
— Most miért csinálod? — kérdezte halkan.
A nő összeszorította száját, ráült a bőröndre, becsatolta.
— Most mi van? — kérdezte megint az ember, és közelebb lépett feleségéhez. Megpróbálta átölelni, de az asszony ellökte a kezét.
— Ne érj hozzám! Hozzám ne érj, mert nem tudom, mit csinálok! — kiáltotta, és bőröndjét rángatva kiviharzott a lakásból.
A férfi dermedten nézett utána.
A nő taxival érkezett az anyjához. Becsöngetett.
Amikor kinyílt azt ajtó, zokogva borult édesanyja nyakába.
— Jaj anyukám, drága anyukám! — zokogta. — Micsoda szégyen, micsoda gyalázat!
— Mi baj, Klárikám? — kérdezte ijedten az idős nő. — Összevesztetek?
— Megcsal! Megcsal a piszok! Pedig mennyire szeretem!
Rázta a zokogás, az anyja átölelte.
— Megcsalt? — kérdezte rosszat sejtve. — Honnan tudod kislányom? Láttad?
— Anyuka! — tolta el magától az anyját. Csodálkozó szemekkel nézett rá. — Hisz te mondtad, amikor telefonáltál! Te mondtad, hogy megcsal!
— Én ugyan nem! — rázta fejét az anyja. — Én azt mondtam kislányom, és erre határozottan emlékszem, azt írja a horoszkópod, hogy a párod ma félreléphet, ha nem vigyázol rá.
Legutóbbi módosítás: 2009.09.25. @ 04:46 :: S. Szabó István