Pszt! Alszik, az ördög,
jut is marad is
a tegnapi lázból,
zsebre dugott kézzel
az éjszaka vánszorog.
Hajnali zsibbadtság formáz
gömbölyű csillagokat,
gömbölyű szavakból.
Sötéten izzik egy galagonya
a magányos mélyben,
a királynő és a király
helyet cserélnek.
Minden fekete és fehér,
hamisjátékos az Isten,
álmom a tét…
gyerünk, lóugrás az ég felé.
Sakk-matt – szól egy hang.
Rendben, nyertél. Káró király katona,
ma is álmok nélkül bújok ágyamba.
És én csak mondom, mondom,
lesznek a voltak, vannak a nincsek,
de vigyázz, az ördög
bármikor felébredhet,
és elhordja a világ
legmagasabb hegyére,
és azon is túlra
a gömbölyű csillagokat,
gömbölyű szavakkal,
és kacagva kiált lefele,
egyedem-begyedem, ördögtánc,
hajnal lány nem kívánsz?
De bárki lehetsz, már nem érdekel,
hisz irgalmat nem érdemelsz,
csak az ágyam gyűrted feketére,
Ágnes asszony se mosná ki.
A múlt örök foltot hagy.
Nézd, nyílik az ég alja,
ahol rongyos a cifrapalota,
hét lakattal zárt az ablaka.
Ma még egyszerűen
ecc-pecc kimehetsz,
de holnap már ne gyere,
mert vak varjúcska is meghalt rég,
kútágasra nem száll veréb.
Pszt! Az ördög most alszik,
fuss, fuss a parton túlra.
Kiáltsd el magad az ég felé,
adj király álmokat,
szakítani már úgy sincs mit.
Tudod, ez egy gömbölyű dal lehetne,
összestoppolt álmainkból,
de siess …
mert nélküled beszorulok
két gondolat közé,
és csak az üres papírt bámulom.
Pont, pont vesszőcske,
késtél kedves,
ma sem lesz kész ez a versike.
Legutóbbi módosítás: 2009.07.14. @ 20:13 :: Szilágyi Hajni - Lumen
