Janáky Marianna : Ez abszurdum…, ha

 

Ez abszurdum…, ha

 

Ma éjszaka álmodtam. Egy szupermarket h?t?pultjában magam megláttam, elámultam.

Mellettem fóliába csomagolt véres húsok. Nyers szagom elviselhetetlen volt. Csak szívtam, szívtam magamba a folpackot.

 

Jött egy férfi. Csirkemellet akart venni.

Nem vagyok árucikk! – kiáltottam… volna, de már a bevásárló kocsiban kapálóztam.

Egy alma kedvesen rám mosolygott. Együtt finomak leszünk!- hallottam.

B?römön a sz?rszálak tiltakoztak. Hiába. Egy óra múlva megnyúztak.

Tepsibe kerültem. Mellém alma, szilva, bacon szalonna. Jó sok f?szerrel is megszórtak. Prüszköltem.

Nem is rossz recept. – villant át agyamon.

 

Egy gyerek nem akart enni bel?lem.

Miért szidjátok?

Kérdeztem volna, de már tudtam, hogy hasztalan.

Feln?ttekbe kerültem. Gondolkoztak, miközben rágtak.

 

Eltelt pár óra. Megemésztett szagomtól hányinger környékezett, s valami nagyon nyomott. Egy n? kotorászni kezdett gumi keszty?ben bennem.

Megtaláltam! Itt a szaros gy?r?d! – üvöltött.

 

Hazudsz! – kiáltottam. Add vissza a karikagy?r?m!

 

A barátom felébresztett.

Azt tanácsolta, reggel írjak meg mindent. 

 

Már este van. ?t egész nap hiába hívtam. A barátn?met is. Valami nem kerek.

 

Most úgy érzem magam, mintha légüres térben lennék újra.

 

Csip-csip

 

 

 

 

Mariann, bocsáss meg nekem… Ebben az írásban sem értelmet, sem üzenetet, sem mondanivalót nem talákok, bárhogyan is keresek. Ha gondolod, a Naplóban szívesen olvassák sokan, de a f?oldalra ezt nem tudom feltenni…
Várunk t?leg további szép írásokat.

Barátsággal Zsolt

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Janáky Marianna
Szerző Janáky Marianna 201 Írás
Hullámvonal vagyok tengerkék szemedben, csillaggá válunk, ha elernyedtem À“ mondhatta édesanyám édesapámnak, mikor megfogantam Hódmezővásárhelyen. S ma már a második kamaszkorom élem. Férjem és fiam elengedtem, mert ideje volt, hogy megtalálják önmagukat a világban. Ahogy nekem is. A hatvanas évek titkaiban nyugodt gyermekkor ölelésének emléke kísért a kamaszkor mindenttudniakarok világába, annak ellenére hogy édesapámat 8 éves koromban eltemették. Csak most értem meg, hogyan vonult át hiánya az életemen. A társban apát kerestem, s a virágokat soha nem szerettem, hiszen sírgödrébe egy rózsát dobattak 1963-ban velem. Egy családi festő barát, Füstös Zoltán és szüleim társaságának tagjai, színházi előadások, kiállítások feledtették a bennem meggyökerező hiányát. Gimnáziumi tanáraim mutattak utat a kamaszlánynak, merre milyen elvárásokkal induljon el a felnőtté válás útján. nszerelmes, az irodalmat és művészeteket szerető, tanáraimat tisztelő éveim meghatározták pályaválasztásom. Tanár lettem. ÀžIdegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mivelni kötelesség.À Diploma munkám Kölcsey Parainesis-ének elemzése volt, és elképzelt unokahúgomnak magam is írtam egy intést, buzdítást ÀžmellékletkéntÀ. Csak ma vagyok képes arra, hogy felfogjam, mit adott nekem mindaz, amit kisfelnőtt koromig átéltem. Felelősségteljes felnőttkor következett annak minden örömével, fájdalmával. Szerelem, munka, munka, munka. A legnagyobb csoda a szülés, a fiammal való egységtudat érzése. Majd munkahelyek sora. (Miért? Hogy minél többet tapasztaljak?) S ismét tanulás. Német nyelvtanári és könyvtári asszisztensi végzettséget szereztem. ÀžŐstől örökölt szenvedélyÀ-em, érzékenységem meghatározta nevelői pályám. Szerettem és viszontszerettek. Három éve megírt első versem óta a célom az, hogy írásaimmal is tanítsak, és nőként a szeretet, a szerelem, az erotika csodáját megmutassam. 2010. májusában felvettek a Szegedi ÃÂrók Társaságának tagjai közé. A Szegedtől Szegedig antológiában 2011-ben három kisprózám jelentették meg, és az Irodalmi Jelen Nyitott ajtók antológiájában "egypercesem" lett a címadó írás. Legyen tiéd örökre legalább egy írásom!