„Néhány éjjelre padra, k?re,
adjatok immár fekhelyet!”
Most tehát, hogy Jókait, Adyt, Blaha Lujzát alaposan átolvastuk (f?ként Te, mert Te mindent alaposan olvasol, szemben az én fölszínességemmel), túlhaladunk a „köröndön”.
Derekadra teszem jobb kezem, mire te vállamra a balodat, és így megyünk tovább.
Világos: imádom ezt a nagy egymásba kapaszkodást, de közben kissé frusztrálódom: már hogy is ne?
Elég hülyén nézhetünk ki együtt, hisz majd egy fejjel magasabb vagy: fordítva szebb lenne a páros. Ha én tenném válladra kezem (már persze, ha elérném), és te fonnád derekamra a tiédet, az szebb lenne.
Persze, még ha így lenne, akkor is elég hülyén nézne ki egy vénül?, ?szül?, húsz évvel id?sebb pasi egy gyönyör?séges lány mellett.
Viszont errefele már tényleg senki sem jár, aki öblös röhögéssel röhöghetne rajtam, hát legy?zöm minden frusztráltságom: és mehetünk.
Mehetünk, mehetünk tovább: egyenesen Napkeletnek.
Most egy kis ideig csak – számomra – ismeretlen nev? egykor-voltak sírjai következnek: ha jobbra nézünk a tágas mez?n akkor persze fölsejlik Szilárd Leó nem régi kelet? sírja, kicsit távolabb a Deák-mauzóleum, de mi most célirányban lépdelünk. Egyenesen napkelet felé.
Azért – míg odaérünk – tán van id?m fölidézni újabb emlékeimet.
Szabad, Nyájas? Szabad, Lalagé?
Tanítottam én kis id?t – szintén áttanítással – egy gimiben, ahol zseniális – komolyan mondom: zseniális – cigány m?vészek vonultak az érettségi felé: zenészek, táncosok, fest?k, énekesek, mert kiderült, hogy érettségi nélkül semmiség a zsenialitásuk.
Nem is ritkán szégyelltem magam: még hogy én tanítom ?ket?
?ket, kik úgy nyúlnak heged?höz, gitárhoz, „hermonikához”, hogy az maga a csoda.
Valahogy azért belenyugodtam: én várom t?lük az alkotó m?vészetet, azért ?k is várnak t?lem cserébe valamit, és egészen jól megvoltunk a szerepeinkkel.
Gondolhatod, Benevolis: a Sírkertet ?k sem úszták meg.
Errefelé jártunk, ahol épp most veled lépdelek Nyájas, és veled Nikoletta.
Na, és mi történt?
El nem tudjátok képzelni benevoliszok!
Rá kellett ébrednem, hogy a cigányok babonásak!
Komolyan! Még hozzá: nagyon.
Úgy történt, hogy jobb kéz fel?l volt akkor néhány megbontott kripta meg sír. Komolyan mondom, csontok, koponyák nem hevertek egyiknek partján sem, de – ett?l függetlenül – legalább három cigánylánykám függeszkedett a nyakamba félelmében, hisz: „Nyitva van, gyuriiiii!”
Életemben ennél bájosabb dolog nem ért: hiszitek-e?
Gyönyör?ek a cigánylányok, gyönyör?ek!
És akkor nekem kett? kapaszkodott a karjaimba (jobbról meg balról), egy meg valahol hátul lógott rajtam.
Mit mondjak?
Büszkén viseltem ?ket!
Míg ezt elmeséltem, míg ezt elmondtam, míg ezen elgondolkodtunk, már látszik AZ a síremlék!
Itt van!
Ide tették nyugovóra – végre végs?re, sok hányatás után – ?t.
Itt nyugszik – remélem további kidobatás nélkül – a Költ?.
A KÖLT?, a minden id?khöz mérhet?, a minden költ?k elébe kerül? KÖLT?.
Elképeszt?en egyszer? név alatt nyugszik ?:
József Attila.
Nomen est omen: gyönyör? dallamneve volt.
Szeretném, ha igazolnál Lalagé a világ el?tt: ugye, nem én vonszoltalak ide, mid?n tizenhárom süketcsöndes év után újra együtt léptettük lépteink: Te hívtál a Sírkertbe, az ? sírjához: igaz-e, így volt-e?
Habár ez oly mindegy: idejutottunk valahogyan, és Te a „szüty?cskédb?l” hét mécsest és néhány füstöl?t vettél el?.
Ugye, ugye így volt tizenhárom süketcsöndes év után?
Kicsit elgondolkodtam, amikor négy mécsest a kezembe nyomtál, és megkérdezted, van-e nálam öngyújtó?
(Buta kérdés volt Lalagé: nálam mindig volt, van és lesz öngyújtó: másként jó sokáig tartana a cigikészletem, nem?)
Amin viszont elgondolkodtam: miért hét a mécsesek száma?
Nem buddhista a hét mécses, igaz?
A buddhista mécsesek száma öt, aztán meg Attila nem is volt buddhista.
Zsidó sem volt.
? nem.
Megkérdeztelek hát – meg mertelek kérdezni – tizenhárom süketcsöndes év után: miért hét a mécsesek száma?
Rámnéztél gyönyör?, tószín-szemeddel, és visszakérdeztél:
„Na! Szerinted, miért hét?”
Gondolkodni sem kellett, úgy feleltem:
„A hetedik, te magad légy!”
És bólintottál.
Létezik, hogy tizenhárom süketcsöndes év után is így értheti egymást két ember?
Naná, hogy létezik.
És szép rendben – ahogy a csillag megy az égen – kiraktad, és kirakattad velem mécseidet.
Hetet.
E világon ha ütsz tanyát,
hétszer sz?ljön meg az anyád!
Egyszer sz?ljön ég? házban,
egyszer jeges áradásban,
egyszer bolondok házában,
egyszer hajló, szép búzában,
egyszer kongó kolostorban,
egyszer disznók közt az ólban.
Fölsír a hat, de mire mégy?
A hetedik te magad légy!
Ellenség ha el?dbe áll,
hét legyen, kit el?talál.
Egy, ki kezdi szabad napját,
egy, ki végzi szolgálatját,
egy, ki népet ingyen oktat,
egy, kit úszni vízbe dobtak,
egy, ki magva erd?ségnek,
egy, kit ?se b?gve védett,
csellel, gánccsal mind nem elég, –
a hetedik te magad légy!
Szeret? után ha járnál,
hét legyen, ki lány után jár.
Egy, ki szivet ad szaváért,
egy, ki megfizet magáért,
egy, ki a mereng?t adja,
egy, ki a szoknyát kutatja,
egy, ki tudja, hol a kapocs,
egy, ki kend?cskére tapos, –
dongják körül, mint húst a légy!
A hetedik te magad légy.
Ha költenél s van rá költség,
azt a verset heten költsék.
Egy, ki márványból rak falut,
egy, ki mikor sz?lték, aludt,
egy, ki eget mér és bólint,
egy, kit a szó nevén szólít,
egy, ki lelkét üti nyélbe,
egy, ki patkányt boncol élve.
Kett? vitéz és tudós négy, –
a hetedik te magad légy.
S ha mindez volt, ahogy írva,
hét emberként szállj a sírba.
Egy, kit tejes kebel ringat,
egy, ki kemény mell után kap,
egy, ki elvet üres edényt,
egy, ki gy?zni segít szegényt,
egy, ki dolgozik bomolva,
egy, aki csak néz a Holdra:
Világ sírköve alatt mégy!
A hetedik te magad légy.
És most jöhet az utolsó séta?
Annak is nevezetes végállomása lesz, ígérem!
Gyere, Lalagé! Jöjj Nyájas Olvasó!
– persze holnap: majd holnap –
Legutóbbi módosítás: 2009.06.12. @ 07:08 :: Kavyamitra Maróti György
