Azt hittem, hogy szeretni hívtál,
meleg mosollyal, fényl? szemekkel,
daloltak bennem vágyó dallamok,
csokorba kötött csillagokat vittem,
és elképzeltem egy égi táncjátékot.
Terített asztal, gyertyás félhomály,
halk zene, ital, kedvenc ételek,
és simogató szavak, nevetések,
azt találtam, mit csodának hívnak,
elvarázsoló édeni világot.
Majd elkezd?dött a delejes játék,
az ?si koreográfia szerint,
és éreztem, hogy különleges élmény,
egy mese, amit kettesben játszunk,
egy teremtéssel felér? álom.
Ez az én testem- mondtad, s rámfonódtál,
ez az én vérem – ejtettél pár könnyet,
ez a pecsétem – mondtad s megcsókoltál,
utadon mindig ott legyen veled,
mint er?t adó szerelem emléke.
Már megértettem, ez elköszönés,
utolsó vacsora, júdáscsókos búcsú,
megértettem, de hinni nem akartam,
s még ma is, hogyha visszatér a múlt,
a titok fátyla borul a lelkemre.
