Vandra Attila : Trónfosztás

A kisebb testvérek és az egykék lehet, legyintenek a történeten…

Csengettek.

    – Ne állj fel, megyek én ajtót nyitni! – szólt rá Dénes el?zékenyen a feleségére.

    – Hol van az én kis Aranyom-Tündérkém? – lépett be Erzsi mama els?nek az ajtón, kihasználva n?i el?jogait, rögtön kisunokáját keresve tekintetével.

    Tündikére nem is kellett sokat várni, meg is jelent azonnal, hogy beseperje a jussát. Mert hát Erzsi mama és Vili tata sohasem jöttek üres kézzel. Erzsi mama mindig el?varázsolt valami finomat a táskájából. Tudta ?, hogy mit szeret az ? kis Aranya-Tündérkéje, egyetlen brassói unokája! Tudta ?, hogy mit süssön neki! Kolozsvári unokáit ritkán látja, így hát Tündike aratta le a nagyszül?i szeretet 99%-át. S a nagyszül?i ölelés és puszi, az is az ? jussa, nem kapott már abból vagy három napja!

    Ám hiába hívta Erzsi mama az ? Aranyát-Tündérkéjét, az els? ölelést mégse ? kapta. Vili tata, ki közben szintén átlépte a küszöböt, élelmesen elébe furakodott, s ? kapta ölbe a futva megjelen? kis unokáját.

    – Hatalmasat, cuppanósat! – mondta, miközben megfordult kétszer a saját tengelye körül a nyakába csimpaszkodó Tündikével, szinte leverve vele feleségét. Ezt már Erzsi mama se állta meg dohogás nélkül, hiszen már elkönyvelte, hogy az unokai szeretetnek az els? szelete ?t illeti meg!

    – Vén bolond! Még levertek valamit! Már igazán ben?hetne az agyad lágya! Úgy helytelenkedsz, mint egy óvodás!

    Perlekedhetett volna féltékenyen, amíg be nem rekedt volna, mert Vili tata elengedte a füle mellett a házi sárkány szavait. S amíg meg nem kapta a maga puszi-adagját, nem is engedte el megkaparintott zsákmányát. Ám Tündike jól tudta, miért csimpaszkodik olyan sokat a Vili tata ölében! Az emígyen alaposan megpuhított Erzsi mama négykézláb vitte be a hátán a napaliba, hogy igazolja, bezzeg ? kin?tt már az óvodáskorból. Mivel ennek eleget tett, Tündike királyn?i kegyet gyakorolt, s megengedte neki, hogy szóba álljon édes lányával, s aziránt érdekl?djön, miként viseli terhessége utolsó napjait, s ellássa még néhány tanáccsal.

    Eközben Tündike már Vili tatának mutogatta ruhatárának legújabb darabját, a csillagos-napos ruhácskát. No persze, ett?l az anyai tanácsoknak hamar vége szakadt, mert Erzsi mama azt már nem állta meg, hogy ne igazítson egy picit a ruhácskán, hogy szebben álljon az ? Aranyán-Tündérkéjén.

    Anyu, amint hallotta, hogy Tündike elkezdte szavalni a legutóbb tanult verset, abbahagyta a kávéf?zést, s megjelent ? is a szobaajtóban, mert hát ha a lánya szerepel, akkor azt nem lehet kihagyni. A kávé, az még várhat.

    – S várod-e, hogy szülessen meg a kistestvéred? – kérdezte Vili tata, amikor a szereplés lejárt.

    – Igeeen!

    – S fogod-e szeretni?

    – Igeeen! Meg kell tanítsam rajzolni, festeni, játszani…

    – Jajj! – szakította félbe az édesanyja, a hasához kapva. – Azt hiszem…

    – Hívd a ment?ket! Gyorsan! Minden el? van készítve?

    – Igen, ott van minden a táskában, a szekrény mögött!

    Tündike ijedten szemlélte a pánikot maga körül. Mi lesz most?

    – Nincs semmi baj, Aranyom, Mami most megy be a kórházba, hogy a doktor bácsi vegye ki a pocijából a kisöcsédet! – vette ölbe Vili tata. – Ne félj, amíg Tati bekíséri édesanyádat a kórházba, mi ketten Erzsi mamával itt maradunk veled. Mami néhány napig távol lesz, majd hazajön a kistestvéreddel.

    Tündike er?sen átölelte, megijesztette a feln?ttek pánikhangulata.

 

                                                                         *****

 

    Tündike izgatottan fogta Tati kezét. Egyik lábáról a másikra állt türelmet­lenségében. Végre Mami is kilépett a kórház kijáratán, egy csomagot cipelve az ölében.

    – Samuka! – kiáltott fel Tündike, de édesapja rászólt, ujját a szája elé emelve:

    – Sssst! Ne ébreszd fel!

    Tati elengedte a Tündike kezét, hogy kinyissa az autó ajtaját felesége el?tt. Az ajtó mögül szemrevételezte a babát.

    – Óvatosan ülj be Mami mellé! – biztatta Tündikét Tati, miután meggy?z?dött, hogy anya és fia kényelmesen elhelyezkedett a hátsó ülésen.

    Tündike elég csalódottan vette tudomásul, hogy puszit se kap édesanyjától, de elég hamar túltette magát az eseményeken, hiszen kíváncsian ágaskodott az ülésen, hogy jobban megszemlélhesse kistestvérét. S hát, ami igaz, igaz, ezúttal Tati se kapott…

    – Menj a szobádba, most játssz egy picit, amíg Mamival elhelyezzük Samukát a kiságyában – szólt rá Tati, amint hazaértek.

    „Kiságyábaaa? De hát az az én kiságyam! Jó-jó kaptam újat, nagyot, olyant, mint a feln?ttek, beleegyeztem, hogy belefektethetik, de az nem az ? kiságya…” – nézte gyanakodva az ajtóból a m?veletet. „S Mami még mindig nem adott puszit…”

    Nem jutott oda, hogy ezt szóvá is tegye, mert a kis b?g?masina felébredt, ahogy a háta az ágyat érte. S újra bizonyítékot nyert, hogy egészséges tüd?vel és hangszálakkal született.

    – Ugye megmondtam, hogy vigyázva tedd be! – csattant ez azonnal a Tati fején. Az ölbevétel nem használt, csak nem akart elhallgatni. A cseng? is megszólalt. Tündike azonnal megismerte a Vili tata csengetési stílusát, s már szaladt is az ajtó felé. Hiszen el kellett újságolni a nagy hírt, neki már testvére is van!

    – Nyitvaaa! – el?zte meg Tati hangja. Így, miel?tt az ajtóhoz ért volna, azon már be is lépett Erzsi mama.

    – Lássam az új családtagot! – robogott el Tündike mellett.

    Tündike tágra nyílt szemekkel nézte, ahogyan Vili tata is elsiet mellette. Hiszen két generáció óta nem született fiú a családban! Kétségbeesetten vette tudomásul, hogy ma neki senki se ad puszit, senki se veszi ölbe, s nem hoztak neki semmit. Összeszorult szívvel kullogott utánuk, ahol Erzsi mama épp valami babaruhácskákat „garázsolt” el? táskájából, miközben Mami épp mellére vette azt a b?g?masinát, amelyik, amint a cici a szájába került, azonnal elhallgatott. Igen, amelyik, nem aki. Tündike gondolatban így fogalmazott.

    – Milyen ügyesen szopikál! – gügyögött hozzá Vili tata. Mintha az akkora teljesítmény volna! Minden baba tud szopni, ha megszületik! Tati közben azzal volt elfoglalva, hogy kinyissa azt az üveg 7 puttonyos tokaji aszút, amelyet erre az alkalomra tartogatott. Mert hát nagy esemény van ma!

    Tündike csak állt a feln?ttek háta mögött, elárvulva.

    – Tanultam ma egy új verset az oviban… – motyogta reményvesztetten, de senki sem vette emberszámba. De szerette volna akkor, ha lett volna varázsereje! Azonnal rusnya békává változtatta volna azt a… Azt a… Nem talált megfelel? szót, amelyik kifejezze, amit akkor érzett. Amiatt a… Senki se figyelt rá. Miatta már ?t nem szereti senki. Még arra se figyeltek fel, amikor Samukának, a Tündike a 200 eurós fiúbabájának, legújabb kedvencének, kitekerte a nyakát. Pedig Samuka még utoljára kétségbeesetten felsírt, hátha valaki kimenti szeretett gazdija bosszúálló kezéb?l…

    – Tünde, nézd meg mit csináltál! – fordult ellene a feln?ttek haragja, amikor a babaolajos üveget leverte, s annak a tartalma a sz?nyegre ömlött. De legalább egy pillanatra ráfigyeltek… S ha a megérdemelt büntetés átvészelése után bocsánatot kér, akkor… Akkor… Talán… Legalább egy picit… Csak egy icipicurkát, megint szeretni fogják… S ha pici szerencséje van, esetleg … Esetleg még … Legalább egy nagyon-nagyon pici id?re, ölbe is veszik?

Legutóbbi módosítás: 2009.05.25. @ 19:29 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 729 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.