dr Bige Szabolcs- : Gerzson a mozdonyvezető

haragudott az egész világra, de főleg saját magára *

 

Gerzson zaklatott állapotban érkezett haza. Felesége, s gyermekei köszönését is alig fogadta.

     — Gyere enni! — szólott a felesége. — Kész a vacsora.

     — Nem vagyok éhes — motyogta és bevonult a fürdőszobába.

     Fogat mosott, fésülködött, értelmetlenül szöszmötölt, és közben magában füstölgött. Dühös volt és haragudott az egész világra, de főleg saját magára. „Az a kis csitri! Ne kerüljön többet a szemem elé! — motyogta — van nekem elég bajom nélküle is!” Aztán meggondolta magát és kiment a konyhába.

     Leült az asztal mellé, s a felesége eléje tette a tányért. Az ötéves Janika odament és a térdébe kapaszkodva nézett fel rá.

     — Apaaa, apaaa — kezdte —, ma is vezettél mozdonyt?

     — Vezettem kicsim — válaszolta.

     A nagyobbik gyerek, a hétéves Gitta az asztal sarkának támaszkodva hallgatta a beszélgetést. Az ilyen „férfias” dolgokba nem akart beleszólni.

     — Tehervonatot vezettél? — kíváncsiskodott tovább Bence.

     — Azt, azt — és vége hossza nem volt kérdéseknek, válaszoknak.

     Gerzson megnyugodott, lecsillapodott a családja körében. Mintha elfújták volna előbbi rosszkedvét, mérgét, pedig előbb még kifutott volna akár a világból is.

     Egy, szinte naponta ismétlődő jelenet miatt. Ebédelni minden nap a restibe ment, ahova havi előfizetést biztosított a munkaadója. Rendes kétfogásos fixmenü volt és utána desszertként egy alma, vagy szelet sütemény. Hárman szolgáltak fel — egy fiú és két csinos lány. A kis barna mindig kedvesen megszólította, mikor kihozta az ételt, és Gerzson elkönyvelte magában, milyen jól választott személyzetet a főnök. Hanem a lány napról napra bizalmasabb lett, ami kezdett a férfi számára egyre kellemetlenebbé válni. Azt sem tudta, hogy szerelje le ezt a kínos bizalmaskodást.

     — Hozhatok egy piros almát? — dörgölőzött telt idomaival hozzá a pincérnő.

     Nem is válaszolt, csak mogorván bólintott, hogy igen.

     — Repülök, hozom! — kiáltotta a lány, és többen odanéztek, amitől még kényelmetlenebbül érezte magát Gerzson.

     A legdühítőbb azonban számára az volt, hogy legbelül imponált neki a dolog, és délután állandóan a lány képe lebegett a szemei előtt, ahogy hozzáhajlik, hozzádörgölőzik. Hiába akarta elhessegetni magától ezt a képet az, makacsul vissza-visszatért.

     Másnap megismétlődött az előbbi jelenet: jött a lány, kedveskedett, mórikálta magát, dörgölőzött, és Gerzson zavarban volt, kényelmetlenül érezte magát.

     — Te, ki ez a lány? — kérdezte a vendéglőst, aki régi ismerőse, szinte-szinte barátja volt.

     — Szakmai gyakorlaton vannak itt mind a ketten a Vendéglátói Szakközépből — jött a válasz.

     Elkönyvelte magában a tényt, de nem tudott vele mit kezdeni. Egy idő után aztán végképp megunta, hogy örökké zavarba jön a lány közelében. Ebéd után megvárta a resti előtt. Mikor ment kifele, intett a szemével a lánynak, s az, pár perc múlva ki is lépett az ajtón. Gerzson megszívta a cigarettáját és odalépett hozzá. A lány várakozásteljesen függesztette rá a szemeit, s kacéran elmosolyodott. A férfi megragadta a két vállát, de a cigarettát nem vette ki, csak a szája sarkába taszította.

     — Idefigyelj, te kis nyavalyás! — kezdte dühösen. — Engem többet te ne szolgálj ki, mert én nem akarok tőled semmit, s te se akarj! Értve?

     A lány kirántotta magát Gerzson kezei közül, és vörösre vált arccal berohant. A férfi utána nézet, majd megfordult és visszament a műhelybe. Ma műhely-napja volt. Kora estig dolgozott, aztán hazament megnyugodva. Otthon vidáman beszélgetett a gyerekekkel, s dicsérte a vacsorát, ami nem volt mindennapi szokása.

    — Jó napod volt? — kérdezte az asszony.

     — Meglehetős — válaszolta röviden, hogyan is mondhatná el, mi történt.

     Igaz, nem történt semmi, de éppen ez a lényeg!

     Másnap hosszú útja volt, nem is jött haza csak este későn. A resti felé nem is nézett — nem volt rá érkezése, meg nem is tartózkodott a városban.

    Harmadnap került sor a megszokott rend szerint az ebédre a déli órában. Helyet foglalt egy üres asztalnál, s várta, jöjjön a pincér (pincérnő?), de a főnök jött. Leült mellé egy székre.

     — Nézd, tudom, régi vendég vagy, de neked sem tűröm, hogy molesztáld a személyzetet!

     — De… — nem jutott szóhoz.

     — Semmi de! A Tibi fog kiszolgálni, de én is rajtad tartom a szemem, és most csak ennyi! Ha még egyszer előfordul, jelentem az igazgatóságon.

     — De hallgass hát, meg!

     — Nem hallgatok meg semmit! Ehhez tartsd magad! — ezzel fejcsóválva elment otthagyva a férfit megzavarodva.

 

     Gerzson este szomorúan ment haza, és nem mesélt fiának, mint máskor a mozdonyokról. Másnap pedig átkérette magát egy másik vonalra…

 

Legutóbbi módosítás: 2009.05.01. @ 09:22 :: dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 617 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.