dr Bige Szabolcs- : Megyek hozzátok Karácsonyra

Olyan jó volt ott ülni a sütőház melegében *

 

— Megyek hozzátok Karácsonyra! Ott mindig csend van, meleg és szeretet — ezzel kezdete a mondókáját Évike.

Öt éves kis szöszke kislány a szomszédból jött át melegedni, az ilyen zimankós téli napokon. Nagymama éppen kalácsot sütött, s mi gyerekek tátott szájjal bámultuk minden mozdulatát.

Olyan jó volt ott ülni a sütőház melegében és figyelni nagymamát, aki miután végzett a munka javával leült közénk a padra.

— Tessék valamit mesélni! — kértük kórusban.

Nagyon szerettük a meséit hallgatni. Ő találta ki őket, azt hiszem abban a percben, amikor elkezdte mondani. És mindenről tudott valamit mesélni. A falevelekről, a szőlőtőről, és persze rólunk, gyerekről.

— Miről meséljek ma nektek? — kérdezte.

— Amiről akarsz, drága nagymami!

— A nyújtózkodó szőlővesszőről meséltem már?

— Meséld el, meséld el! — kiáltottuk.

— Egy nagy kertészetben született a kis szőlővessző – kezdte.

— Hol van az a kertészet? — okvetetlenkedett valaki.

— Messze, lent délen. De folytatom. Az egész telet a nedves homokban vészelte át jól betakargatva finom lombpaplannal.  Egy évig maradt ott, ameddig kinőttek a gyökerei, mint valami pamacsot, és a laza homokos földben könnyen nyújtóztak szerte. Ahogy az év eltelt, kivették, és egy ember kíséretében idejött a kertünkbe. Megkapta azt a jó kis helyet ott a tornác sarkánál. Megszerette a helyet, és ábrándozva nézegette a tornác oszlopát. S hogy elérje, a nyár folyamán olyan gyorsan kezdett nőni, nyújtogatni az indáját, hogy őszire el is érte. Tudjátok, hogy hívják?

— Izabella! — kiáltottuk egyszerre.

— Tessék még mesélni! — kérte a szomszéd kislány.

Nagymama ránézett.

— Itthon van már apukád? — kérdezte.

Tudtuk, miért kérdezi. Tudtuk, ha hazaérkezik, és nem találja otthon, nagy baj történik. Veszekedés, kiabálás következik, és még meg is veri a szegény kis szöszkét. Igaz nagyon nehéz munkát végez az ember, és elég keveset keres, s még annak a kicsinek is egy részét elissza. Öt gyereke közül ez a csöppség a legkisebb, de ezt se kímélte, ha rájött bolondéria. Olyankor futott a házukból, aki tudott, s amerre lehetett. Ide is átmenekült egy-egy gyerek.

Most azonban csend volt, lévén fiatal még az idő. Ilyenkor még valahol fát vág az ember az öreg favágó gépével. A benzines masina sokban könnyítette a munkát, de olyan zajjal járt a munka, hogy a hetedik utcában is hallani lehetett.

— Későn jön — válaszolt a kicsi a nagymama kérdésére.

— Akkor mesélek még nektek egyet. Így kezdődik, mint a régi mesék: egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szép karcsú asszony. Egyik nap férjhez ment és egy év múlva született egy gyereke, aztán, mikor eljött az ideje még egy, meg még egy. A legkisebb pont olyan szőke lett, mint az anyukája. Mint egy kis angyalka. Ahogy nőt, nődögélt a kis szőke, rákapott, hogy átjárogasson a szomszédba…

— Ez én vagyok! Én vagyok — kiabálta boldogan Évike.

A sütőházban, a puha melegben pillanatra elhalt a gyermekzsivaj, mindenki Évikére nézett és a szemekben furcsa fények csillogtak.

 

Legutóbbi módosítás: 2009.01.28. @ 10:11 :: dr Bige Szabolcs-

Szerző dr Bige Szabolcs- 606 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.