Tombor Márton : Félúton

Csurai Zsófinak

Vagyok.

 

Félúton magam felé,

minden és semmi közt,

lázadó ?seim vére megalvad ereimben.

 

Hangom eleven zenéje némán reszket

süket dobhártyák mögötti sötét barlangokban

és

csókjaim éppúgy árulástól vemhesek,

mint a déli nap pusztító hevét

magukban visel?

zuhanó záporcseppek.

 

Minden új nap csendben ámít:

hamis mosolyt, ölelést,

ruhaként húz magára,

mert a kéj új kínt szül, ha tilos,

s így még a gyönyör is sz?köl a b?ntudat el?tt.

 

——————————

 

Köztetek élek.

 

A hit hófehér köpenyét magamra öltve

tisztán és emelt f?vel,

önmagam felé,

s felétek

örökké

félúton.

Legutóbb szerkesztette - Tombor Márton