Orosz T Csaba : Ahol az igazak pihennek

Nem elég a saját meggy?z?dés, az a lényeg, hogy milyennek lát a világ.

 

Péter már hetedik napja bujkált a vekeri tavi kis tanyán. Tegnap elégette nyilaskeresztes egyenruhája utolsó maradékát, a kabátot is. Debrecen fel?l már nem hallatszott ágyúzás. A város megadta magát a felszabadítóknak mondott barbár hódítóknak. A pákász, akinek a tanyáján bujkált és akinek a kopott ruháit hordta, tegnap ment be a városba de azóta nem került el?. Most visszagondolva, már látta, hogy hol követte el a hibát. Mari… Ha gyerekes magamutogatásból nem áll be akkor Nyilaskeresztes Pártba csakhogy megkaphassa a gyönyör? egyenruhát, amivel parádézhat Mari el?tt, akkor most ? is otthon óvhatná a Mamát.

Igazából sohasem tudott azonosulni a Párt eszméivel, hiszen vele a zsidók mindig csak jót tettek. Grünn bácsi boltjában kellemes meleg volt, ha a Mama átküldte, hogy hozzon vajat hatért, esetleg egy süvegcukrot. Süvegcukor… Az öreg Grünn mindig feldarabolt egyet és úgy tette le a pultra, hogy véletlenül se lássa, ha a fázós gyerekek „lopnak" bel?le. De ha elfogyott az utolsó szem, akkor a következ? kis kosztos már biztos lehetett benne, hogy mire beér a boltba újra tele lesz az apró tálka. Tavaly télen mikor a bombázások alatt a Mama rosszul lett az öreg adott egy szilke tejet. Ingyen. És rá egy hónappal neki kellett kivezetni a sárgacsillagos, megtört öregembert a Halálmenetbe. Surányi néptárs kemény bakancsa el?l sikerült elrejteni az öreget, úgy, hogy senki senki sem vette észre, hogy tulajdonképpen ?takarja. Grünn bácsi észrevette ezt és hálás szemhunyorítással köszönte meg a gondoskodást. Akkor megszakadt a szíve.

A MÉRT-ek dübörögtek elfojtott agyában és elhatározta, hogy este megöli Surányit. A téglagyári kocsmában eltöltött részeg este után követte a botorkáló gyilkost, és a kisállomás romjai mellett hátulról tarkón l?tte, így maga is azzá vált, amit legjobban gy?lölt ebben a háborúban. Gyilkossá! Surányi megérdemelte a halált, hiszen saját szemével látta, amikor az állapotos fiatal zsidólányt röhögve hasba rúgta úgy, hogy a szerncsétlen két lábán azonnal véres lé kezdett el folyni. Még a melléjük kirendelt SS katona is elfordult erre a látványra. Már akkor tudta, hogy megöli ezt az állatot, és az öreg Grünn felé rugdosás csak meger?sítette ebben a hitében. Aztán ott van Sárika, a Kohnék tizenhárom éves kislánya. Ã??t egy este találta meg a bérházban a lépcs?forduló alatt kuporogva ott ahol egy macska is nehezen fér el. Kohnékat elvitték még az elején, de gazdag ember lévén állítólag Theresienstadba kerültek ahol jobbak a körülmények egy hajszállal, mint Auswitzban. Sárikának a Mama régi ágyában lév? ágynem?tartóban alakítottak ki egy kis sufnit a dunnák között, a razziák idejére. Nyilaskeresztes egyenruhája megvédte ezekt?l a razziáktól, de jobb volt ilyenkor biztosra menni.

Egy hete a Mama kérte, hogy szökjön ki ide a nádasba, mert ha bejönnek az oroszok, akkor biztosan felakasztják. A pákász régi barátja volt Péternek, hiszen sokat járt ide pecázni kölyökkorában és apjától lopta a szivart az öreg hal?rnek. El?z? életéb?l már csak a kopott Luger oldalfegyvere volt, négy golyóval. Elhatározta, hogy nem adja meg könnyen magát, de az oroszok csak véletlenül bukkanhatnak rá, hiszen az út két kilométerre van innen. Meghallota az ismer?s füttyjelet és már szaladt is volna ajtót nyitni, mikor valami azt súgta neki, hogy nézzen ki az ablakrésen. Kilesett és látta az öreg pákászt az út fel?l közeledni, de ekkor valami moccant az ellenkez? oldalon is. A Vörös Hadsereg jellegzetes gimnasztyorkáját látta mozogni a nádasban. Bekerítették. De miért? – rohant lázasan az agyában a kérdés. Újra szólt a fütty. Ekkor már kibukkantak a nádból a katonák is és egyenesen az öreg felé tartottak. Az megállt és rámutatott a tóra

– Biztosan horgászni ment – mondta halkan. Az orosz tiszt tört magyarsággal válaszolt

– Csónakkal ment el? – ferdítette furcsán a szavakat

– Nem – válaszolt az öreg – annak itt a kötele, biztos itt a part mellett van valahol az átkozott nácija.

A tiszt a partra mutatott, tett egy kört az ujjával és azt mondta embereinek

– Davaj! – Azok szétszóródtak és elindultak

Péter a hátsó pitvarajtón lopózott ki és nem értette, hogy miért adta fel az öreg. És nem értette a nácit sem, hiszen esténként sokat beszélgettek err?l. Már majdnem elérte az erd?t, amikor lövés dördült. Földre bukott és hátra nézett. Nem az oroszok l?ttek, hanem az öreg egy PPS dobtáras fegyverrel. Visszal?ni nem volt szíve, inkább sebesen a nádas felé kúszott. Rohanó lábak dobbantak körülötte és érthetetlen orosz szavakat hallott. Hirtelen tüzes fájdalom mart a vádlijába. Hátranézett és a szovjet tisztet látta a kezében egy füstölg? Zbrjovkával.

– Állj meg nyilas kutya – üvöltötte mellete az öreg. De Péter csak kúszott, mint egy eszel?s és közben Marira gondolt meg a pokolra, ahová bizonyára kerülni fog, hiszen gonosz nyilas dolgokat hajtott végre. Hátul felugatott egy PPS és egy ezredmásodperc múlva már a hátát rágták a lövedék sakálok.

Hirtelen a semmib?l Grünn bácsi lépett oda hozzá és azt mondta

– Gyere fiam, olyan helyre viszlek ahol az igazak pihennek!…

 

Legutóbbi módosítás: 2008.06.04. @ 09:05 :: Orosz T Csaba
Szerző Orosz T Csaba 32 Írás
Nincs semmi mit másoknak adhatnék , nem vagyok bölcs vezér , nem vagyok szent.Néha még álmodom már nem félek, eddig még bármiben hittem is , mind tönkrement.