Orosz T Csaba Szerző
Vezetéknév
Orosz
Keresztnév
T Csaba
12 év 3 komment

Mindörökké h?séges.

 

 

Édesapja a mama halála után eltökélte, hogy egy szem fiából becsületes tanárembert farag. Géza haladt is egy ideig az úton, amit a papa kijelölt. Kiváló érettségi bizonyítvány, átlagnál jobb matematikai képességek. Humán beállítottságú baráti köre, és apja félt? szeretete nem tudta pótolni az anyai gondoskodást. Talán ez volt az egyik oka annak, hogy elkerülték a lányok. Géza gyakran elgondolkodott azon, hogy kortársaival ellentétben neki miért nincs barátn?je. Sohasem magában kereste a hibát. Azt hitte elég az egy házibulin, ha fejb?l löki a Második Világháború összes csatáját és a tábornokok neveit. Nem volt elég! Ez az egy szerelme maradt: a háborús történelem. Emiatt választotta az egyetem helyett a Katonai f?iskolát. Szerette harcosnak képzelni magát. Hogy mégse okozzon akkora csalódást apjának, így a pénzügyi szakot választotta. Az öreg tanár hamar megbékélt. F?leg amikor a parlament el?tt avatták tisztté az egyenruhájában átkozottul jókép?nek látszó Géza fiát.

Csak akkor lett kissé bánatos, amikor a fiú állomáshelyének a keleti határszél gy?jt? laktanyáját jelölték ki, határ?r lévén. Ment is minden, mint a karikacsapás. Épült a karrier, emelkedett a fizetés. Apu nyugdíjba ment és az egészsége is megromlott. Géza áthelyeztette magát a rend?rséghez, hogy a papa közelében lehessen. Itt is beindult a verkli.

Szépen haladt a ranglétrán, egyre jobb beosztása lett. Azon vette észre magát, hogy a papa néhány üveg söre mellé mostanában gyakran kerül egy-egy üveg vodka is a kosárba boltban, amit magának vásárolt. A stresszes munkával magyarázta az ivást. Kés?bb már nem csak néha ivott, hanem minden nap munka után. Találkozott egy régi beosztottjával még a határ?r id?kb?l. Elválaszthatatlan barátok lettek.

Géza hamarosan mindennapos vendég lett a fiatal párnál. István a barátja néha elkísérte a piás napokon, de ? sem tudta ilyenkor a lépést tartani vele. István és felesége Boglárka, megpróbálták a fiatal tisztet összehozni az asszony munkatársával. Az, hogy nem lett semmi a dologból, nem a lányon múlott.

– Néha részegen jön hozzánk! – mondta a kollégan? panaszosan Boglárkának. A két n? Istvánt kérte meg, hogy beszéljen a fiú fejével.

– Had szövegeljenek a csajok! – gondolta István és röhögve kért még egy kört a barátjának.

– Ha kell neki, akkor kelljen részegen is!

István csak els? gyermeke születése után döbbent rá, hogy Géza alkoholbetegsége sokkal nagyobb, mint azt hitték volna. El?fordult, hogy a bambán bámuló Gézát úgy kellett kirakni a lakásból, amikor a gyereket fürdetni szerették volna. Boglárka elbeszélgetett férjével.

– Pisti, az oké, hogy a legjobb barátod, de ne csak a pia legyen. Vedd már észre, hogy neki már segítség kell, nem ivócimbora. Különben is itt a gyerek, itt nem fogtok részegeskedni.

István megértette az asszonyka érveit és kevesebb lett a találkozó a két barát között. Úgy t?nt Géza is összeszedi magát, és mintha kevesebbet ivott volna. Kés?bb kiderült, hogy ebben az id?szakban fenyegette meg a f?nöke, hogy elbocsátja, ha részegen megy be dolgozni. Udvarolni kezdett egy másik lánynak Istvánék utcájából, aki nem rég vált el. Géza a n? gyermekét rajongással szerette. Istvánnak néha bevallotta, hogy még mindig az els?t szereti. Az utcabeli lány is észrevette, hogy Géza tiszta pillanatai csak kevés ideig tartanak, mert amikor elbúcsúzik t?lük akkor rendszerint a közeli presszóban fejezi be a napot.

Egy nyári napon Géza rémülten csengetett be Istvánékhoz.

– Apu meghalt! – kiáltotta és szinte barátja karjába omlott. István betámogatta a lakásba és leültette a megrendült fiút. Géza elmesélte, hogy hogyan talált rá apjára a szolgálat után és, hogy saját kollégái helyszínelték le az esetet. Boglárka most maga javasolta Istvánnak, hogy menjenek át a közeli presszóba egy kis szíver?sít?re. Ez lett a vég kezdete. A barátságukénak. Ekkor fordult el? el?ször a barátságuk alatt, hogy Géza István kérése ellenére, és a kocsmárosné rábeszélésére tajt részegen még a kocsmában maradt. Máskor mindig hallgatott Istvánra ilyenkor. Most a kocsmárosné szinte megverette Istvánt a törzsvendégekkel, amikor az erélyesen szólította fel Gézát az ivás abbahagyására. Nem tehetett mást, hazament a hadonászó öklök el?l, otthagyva Gézát újdonsült „barátai” között. Másnap Géza felháborodva ment Istvánékhoz, hogy adják vissza az ellopott pénzt, mert tegnap négyszázezer forinttal indult hozzájuk. István és Boglárka értetlenül nézték a máskor szelíd, most tajtékzó embert. Géza felemlegette a kölcsönadott hatvanezer forintot is, amit a második gyerek születésekor kértek kölcsön.

István lement a presszóba, amikor Géza elment és kérdez?sködni kezdett az el?z? estér?l. Majdnem megint megverték. Az utcán egy régi haver megsúgta neki, hogy tegnap egy sör húszezer forintba került, amikor látták, hogy mennyi pénz van Gézánál.  Mivel Géza rend?r volt így a kollégái besegítettek István nyomozásába, és Géza elé tárták annak az estének a történetét. A pénz természetesen nem lett meg. Nem volt bizonyítható, hogy annyi volt nála. Ekkor Géza és István viszonya megromlott. Bár Boglárka és István még mentek néha takarítani Gézához, mert azt utálta a jóember, de a régi barátság már nem tért vissza.

Géza hamarosan egy házbéli n?vel akadt össze aki örömmel csapott le a harmincévesen is sz?z, ezáltal manipulálható emberre. Néha részegen elmentek Istvánékhoz fizetés el?tt, és ordenáré hangon az utcán üvöltöttek azért a régi hatvanezer forintért, amit már rég visszaadtak Istvánék.

Rövid id?n belül Gézát kirúgták a rend?rségr?l. Ekkor elkövette a következ? taktikai hibát. Némi készpénz fejében elcserélte a n? lakását az övére. Az új lakása a fele volt a réginek, ráadásul a negyediken volt. Amikor az ármánylady elérte amit akart, hírtelen bepasizott és dobta a szerencsétlen nyomorultat. Ezután a helyi kis éjjel nappali boltba kezdett eljárni h?sünk, ahol újra inni kezdett. Természetesen hitelbe. Az okos boltos fillérre írta Gézánk adóságát, és hamarosan az új lakás is a boltos tulajdona lett. Jószív?ségb?l-e vagy számításból, de megengedte, hogy a város melletti kis kertben lakjon. Ezután még néhányszor találkozott Istvánnal, aki próbált közeledni az elvadult fiúhoz, de az a szégyen miatt, mindig merev maradt.

Régen nem volt szó már a kölcsönr?l vagy az állítólagosan ellopott pénzr?l, szégyellte magát. Géza mindig azt mondta, hogy annak tartozik h?séggel, aki enni ad neki. Mivel az állam már nem gondoskodott a beteg emberr?l, így a boltos volt neki a vezet?, akinek h?séggel tartozott. Ezt tartotta szem el?tt akkor is, amikor egy éjjel egy fosztogató csoport hatvan forintjáért és a zúgó kistévéjéért agyonverte a fiút, aki óvni akarta a kenyéradója tulajdonát.

Semper Fidelis. Mindörökké H?séges…

 

 

 

 

1 év 2 komment

Ne félj, vigyáznak rád

 

  

Hol volt, hol nem volt, az üveghegyen innen, de még Meseváros határain belül, élt a Jótündér. Az volt a hivatása, hogy el?zze a gyerekek rossz álmait, félelmeit és megjutalmazza a jókat. Ennek a tündérnek varázsmacska helyett egy egész mókuscsalád állt rendelkezésére a varázslásban és a gyerekek megsegítésében. A kis mókuscsalád egy cip?dobozban lakott a Jótündér padlásán. A mókusmamát úgy hívták, hogy Hókuszka a mókuslánykát Csiriónak, bátyját pedig Biriónak. Hókuszka nagyon gondosan nevelte két csemetéjét, mindig elkísérte ?ket az erdei iskolába. Otthon állandóan civakodott a két kismókus, mondta is mindig Hókuszka:

– Ejnye-bejnye Csirió, Birió mókuskák, ha ennyi er?vel tanulnátok a rosszalkodás helyett, akkor bizony tanult varázsmókusok lehetnétek a Jótündér segítségére.

Bizony, a Jótündérnek elkelt volna a segítség, mert rengeteg kisgyereknek kellett volna segíteni, hogy ne féljenek a Doktor Bácsiktól és Nénikt?l. De a két kismókus csak arra használta fel a varázstudását, hogy diót, mogyorót és csokoládét varázsoljanak maguknak.

Történt egyszer, hogy Birió egyik reggel szörny? fogfájásra ébredt. Csirió rémülten szaladt át Hókuszka szobájába a rossz hírrel. A mókusmama rögtön kiadta a parancsot

–  Indulás a fogorvos bácsihoz! – Birió, bár nem volt gyáva legény, nem lelkesedett az ötletért. Ekkor megjelent a Jótündér és azt mondta.

– Látjátok mókuskák a beteg gyerekek is így félnek az orvostól és ti azért tanultok varázsolni, hogy el?zzétek a félelmeiket, de ti csak a hasatokra gondoltok és most itt az eredménye!

– Én még emlékszem a varázsigékre! – mondta Csirió

– Akkor segíts a bátyádnak- szólt a tündér jóságosan mosolyogva

– Csirióbirió hókuszpókusz, félelem te gyorsan elfutsz! – mondta Csirió hangosan és lássatok csodát Birió bátran elindult az orvosi rendel? felé. Miután Paszulymadár doktor bácsi kezelte Birió rossz fogát mindketten megfogadták a tündérnek, hogy ezen túl szorgalmas varázsmókusok lesznek.

 

Egy gyönyör? tavaszi napon a Jótündér különleges feladattal bízta meg a két mókuskát. El kellett vinniük a tündér varázspálcáját a szervizbe, mert nem akart rendesen varázsolni. Úgy tett a pálca, hogy ha a tündér egy zacskó cukorkát akart varázsolni egy jó gyereknek, akkor a pálca egy tál körömpörköltet varázsolt oda. Egy alkalommal, pedig amikor a Jótündér a Duna felett repült az a fránya pálca elvette a tündér repül? képességét és ? egy vontató uszályra zuhant. Csak a jólelk? kormányosnak Gabi bácsinak köszönhette, hogy a legénység nem dobta a vízbe, mint a potyautasokat szokás. Ekkor végleg betelt a pohár és a tündér elhatározta, hogy megjavíttatja rakoncátlan pálcáját. Elküldte hát a két kismókust a varázseszköz szervizbe, amely az ezeréves tölgyfa alatt m?ködött Vakond mester vezetésével. Elindult tehát a két testvér gyorsan fáról fára ugrálva, hiszen a szerviz a hetedik erd?n is túl volt. Néha megálltak pihenni. Egyik alkalommal Birió azt mondta, hogy itt a nagy alkalom és próbálják ki a varázspálcát. Csirió ellenkezett mert a Jótündér kifejezetten megtiltotta, hogy használják a pálcát, de Birióval nem lehetett beszélni. Fogta a pálcát és elkezdte mormolni a dió varázst.

– Hókuszpókusz abrakadabra egy halom diót a markomba! – és abban a pillanatban egy nagy adag ragacsos mákos tészta termett Birió kezében a hibás pálca miatt. Csirió a nevetést?l majdnem leesett az ágról. Birió mérgében a földhöz vágta a rendetlen varázsvessz?t, ami földet éréskor hírtelen elt?nt. Most aztán kétségbe esett a két mókuska. Hol a pálca? Hogyan fognak elszámolni vele? Hosszú órákig keresgéltek az avarban, amikor hirtelen febukkant Vakond mester.

– A varázspálcát keresitek gyerekek? – kérdezte barátságosan.

– Igen! – felelték egyszerre a mókusok.

– Az már a m?helyemben van – mondta a vakond –, mert ha a pálcát illetéktelen kezek használják akkor visszaröppen a gyártási helyére és jelentést tesz. Innen tudtam meg, hogy elromlott és azt is, hogy ti játszottatok vele. Gyertek velem, mire visszaérünk a m?helybe már meg is csinálják a szerel?k. Az illetéktelen használatért pedig az a büntetésetek, hogy amíg odaérünk addig minden gyümölcsb?l szednetek, kell a szerel?knek, ami a fák tetején terem!

Ezért aztán a mókuskák a további úton fel alá rohangáltak a fákon és cipelték a gyümölcsöket. Mikor odaértek azt mondta az öreg vakond.

– Derekasan megdolgoztatok mókusok, de remélem, megtanultátok, hogy nem szabad olyan dolgokhoz nyúlni, amihez nem értünk. – A mókusok megígérték és a vakond meg a megjavított vessz? segítségével, hazarepültek. Este aztán fáradtan, de örülve a kalandnak, mindent elmondtak a Jótündérnek és Hókuszkának.

 

 

 

 

 

 

 

12 év 18 komment

avagy jégkockák csendülése eg üres pohárban

 

Már csak az édesanyja szólította a nevén. Innen tudta, hogy van neve. Mármint igazi, anyakövezett. Mindenki más csak Jaggernek szólította, jellegzetes ajka és hajviselete miatt. Azt már kevesen tudták róla, hogy valóban fejb?l löki az összes Rolling számot. Valaha ígéretes gitáros volt. Egy gimnáziumi bandában játszott együtt az ország jelenlegi legismertebb zenészével. Most meg sem ismeri. Amikor tavaly elvitte a fiát a Sztár koncertjére, úgy gondolta imponál a fiúnak és odaviszi az autógrammot osztó Sztárhoz. Mikor vidáman ráköszönt, az hidegen nézett vissza rá. Jagger látta a szemén, hogy megismerte. De a máskor lazának látszó rocker nem vállalta fel, hogy ismeri a szakadt piást. A kisfiú csalódott volt. Jagger nem értette a dolgot és otthon reggelig pakolt, hogy el?szedje a régi közös fotókat, mire a fia elhitte, hogy nem csak átverés a dolog. A fiú. Egy fiatalkori gyors házasság eredménye. Jagger végtelenül büszke volt rá, hogy ? apa és van egy fia, még ha nem is ? neveli. Kéthetente egy hétvége. Ilyenkor egy hétig csak napi egy pohár bort iszik a kocsmában, a többit félreteszi, hogy csirkemellet tudjon venni a fiának. Azt szereti.

Ketten élnek a Mamával. A Mama nyugdíja és az utána kapott ápolási segély minden bevétel. Jagger ritkán eszik. De mindennap f?z a Mamának. Inkább kannás bort iszik a kocsmában, decijét húszért, de a Mama mindennap eszik. Még a gyerektartást is leszedik az ápolásiról, de nem bánja, mert így ? is tesz valamit a fiáért. Volt felesége nem lenne rászorulva, mert a mostani férje jó nev? ügyvéd, de ami jár, az jár. Néha ezt is kevesli. Ezért is váltak el, ezért a makacs gyakorlatiasságért és érzéketlenségért. Mindig ilyen volt. Amikor elvette feleségül, feladta a zenélést, hogy áldott állapotú felesége mellett lehessen, és többet dolgozhasson a jövend? babának. Szeszélyes asszonya szemében pedig már nem az ünnepelt városi rocksztár volt, hanem csak egy melós.

A fiú születése után hamar el s váltak. Ennek már tizenöt éve. Akkor k?vé lett a szíve! És ez a k? lehúzta a mélybe! Maradt a kocsma simogató füstje, amibe ? is hamar belesimult. Rendszeressé vált a „hosszú túra”, az esti tántorgás hazafelé és fel a negyedikre. De a Mama betegen is tudott hatni rá. Elérte, hogy minden délel?tt járjon haza, ha már nem dolgozik, és segítsen f?zni. Kés?bb már egészen Jagger f?zött. Délután vissza a kocsmába. Elhelyezkedni nem tudott, mert a szakmájába fiatal jókép?ek ezrei jelentkeztek. Felszolgáló volt a szakmája. A kocsmában otthon volt. Szerette a lakóit. Barátja volt a m?velt Bazi, akivel két fröccs között hatalmas vitákat folytattak a közelmúltról, hiszen kamaszkoruk óta ismerték egymást. Aztán ott volt Jocó, akivel el lehetett mászkálni mindenfelé, ha éppen józan volt. Néha a Mamát is behívta a kocsmába, egy-egy séta során. A kis öregasszony csak állt az egyik sarokban félszegen kis pohár sörét szorongatva és érezte, hogy nem tartozik ide. Fia annál inkább. A kocsma közönsége ilyenkor sorban köszönt a kedvesen mosolygó Mamának és ezt Jagger értékelte is. Egy napon Bazi elt?nt a kocsmából. Nem jött többé. Kés?bb látták egy gyönyör? autóval furikázni.

– Lett valami frankó munkája! – rebesgették, a jól értesültek, de Jagger tudta, hogy barátja kimenekült. Nem akarta a pult mellett végezni. Gondolatban gratulált, de már csak semmitmondó szavakat váltottak, ha találkoztak. Vissza a kocsma jótékony homályába. Ez volt Jagger minden vágya. Csak legyintet a haverok figyelmeztetésére, hogy megint fogyott.

– Még egy kört és két szál cigit! – mondta egyre s?r?bben és már nem csak bort ivott. Pálinkát is, a legolcsóbbat. Az éjjeli hasgörcsöket betudta annak, hogy éhes. Kés?bb már nappal is kínozta a fájdalom.

– Hajrá, még egy kör meg a cigike! – mondta ilyenkor és boldog volt, mert a kocsmába zenegépet hoztak, ami játszotta a Back int the USSR-t ami a kedvenc dala volt. Az igazi Jagger hangja volt az utolsó, amit életében hallott. A hasnyálmirigy feladta. A temetés után Bazi betámogatta a Mamát a kocsmába. Szokásával ellentétben whiskyt rendelt jéggel. Amikor kiitta, megcsördítette a maradék jeget a pohárban, és azt mondta

– Ez egy requiem, szomorú zene. Emlékezünk rád Zsolti!

 

 

 

 

12 év Nincs Komment

Hol volt hol nem volt…

 

Egyszer volt, hol nem volt, még a Fábiánházi végeken is túl, arra Mérk felé, született egy csepp fiúcska. Amíg cseperedett, sok helyen lakott ez a fiú. Sodorta a háború, vitte magával a menekülés. Hogy, hogynem egyszercsak egy nagyvárosban megálltak. A fiúcska, aki már fiúvá cseperedett elhatározta, hogy nem él bele tovább csak úgy a nagyvilágba, mint a mezítlábasok vezet?je, hanem kitanulja a maga által választott kézm?ves szakmát. Úgy is lett. Ezután már nagy segítségére volt öreganyjának és testvéreinek.

Történt egyszer, hogy meglátott egy égi csodát. Barna hajú kék szem? csoda volt. Hatalmas er?k védelmezték, de a kézm?veslegény elhatározta, hogy egy életre megszerzi magának ezt az égi tüneményt. Elhatározását tett követte. Átvágott a sárkányok földjén, amit éppesz? ember akkoriban messzire elkerült, hiszen ott lakott szíve választottja. Útján csak egy hatalmas fából készült táska volt minden fegyvere, és gyors, technikás lába, amit a helyi gömbkerget?k között edzett izmosra. Ki is menekítette immár az asszonyává lett égi csodát.

Laktak itt, laktak ott, mígnem a király hadba szólította h?sünket. Asszonya remegve várta hazatértét és keményen gy?jtött, közös életük kezdésére. A király egy id? után elbocsátotta hadban megfáradt fiúnkat, aki boldogan vágott bele egy másfajta harcba, aminek neve a család. Mindketten dolgoztak bomlásig, mígnem kicsiny váruk nem lett, amibe már utódokat is hozhat a gólya. S jöttek is sorban, kett?ig meg sem állva. Megvolt hát az áhított család és a boldogság,  amire annyira vágytak.

Ekkor döbbent rá a becsületes kézm?ves, hogy ha két fiát fel akarja nevelni, akkor nem maradhat örökre kézm?ves. Elment hát a varázslóhoz és munkája mellett tanulni kezdte a titkos tanokat. Meglett a gyümölcse kitartásának, hiszen hamarosan f?ember lett a hercegek mellett. Sok embernek parancsolt, de becsülete páncélját soha nem engedte átszakítani. Nagyobbik fiát egyb?l a f?varázslónak szánta, de bár tehetsége volt, az asszonyi szemek ármánya miatt nem fejezte be a varázsképzést. Sokáig bolyongott heted hét határon, kipróbálva sok-sok mesterséget, elfeledni próbálva a h?tlen asszonyt.

Kés?bb társra talált és megtalálta életének értelmét is. Kalmár lett. Nem portékával kereskedik, magát adja el. Tudását megvásárolják gazdag királyok, hercegek. Élete jól alakult, csemetéi születtek, felcseperedtek, és nem ismerték a nélkülözést. A másik fiú is sokáig kereste útját, de ?t elkerülték a h?tlen szemek, els? társa mellette van még most is. Hogy miért, azt ? sem érti. Két szép gyermeke született, s cseperednek ?k is, kisebb nélkülözések közepette. A becsületes kézm?ves és vezérl? csillaga ezt a második fiút próbálja segíteni. Katonája volt ? is a királynak, de fejére gonosz átkot szórtak, amit?l hatalmas pocakot eresztett és már nem kellett a hadba. Sehová sem.

Regös lett bel?le, írja régi korok krónikáit és várja, hogy munkáját egyszer elismeri a nép és nem fog többé nélkülözni két csemetéje. Reméli, hamarosan ? segítheti a becsületes kézm?vest és annak drága kincsét. Úgy látja, hogy e világ nem igényli a regös énekét és a régi korok krónikáit, de mint minden mesefigura, ? is vár a csodára. És addig is jegyzi szorgosan a történeteket. Vége? Még korántsem…

 

 

12 év Nincs Komment

Más lett volna európa?

 

 

 

– Taksony öregszik – mondta indulatosan Bulcsú horka a titkos tanácskozás közben, – Csak akkor maradhatunk meg, ha folyamatosan adóztatjuk a nyugati országokat! Nem húzódhatunk vissza hegyeink mögé! Százszor is bizonyítottam, hogy vagyok olyan er?s, mint Taksony! Kemény kézre van szüksége Attila népének! Ki tart velem?

– Az ?si törvény szerint Gyevü vagy ahogy ?k nevezik Géza lesz a következ?, de Taksony még fiatal. Nem korai még a fejedelemségr?l beszélni horka?- kérdezte Lél hatalmas kürtjét igazgatva.

– Bulcsúnak igaza van – kiáltott Súr vezér – Már elfelejtették a napnyugati kövér kalmárok, hogy kit?l rettegett minap Bizánc. Maholnap még az adójogunkat is elvitatják.

– Az már régen elveszett Súr! – mondta h?vösen Bulcsú – Aki magyar velem tart! Megleckéztetjük a fazékfej? vaslovasokat és az Ottó nev? arcátlan kutyát!

– Minden népemmel követlek horka!- kiáltott fel újra Súr.

– Én is megyek-, mondta Lél –, de akkor is azt mondom, Taksonynak szólni kellene!

Tíz nap múlva együtt volt a sereg a Balaton partján, mintegy tízezer harcos. Bizánc és a Pireneusok leigázói a hírhedt „ világnyargalók”. Taksony tudott a készül?désr?l, de nem szólhatott közbe mert az Erd?elvi kabar lázadás lekötötte minden erejét. Annyit megtett, hogy Kerecseny táltost lóhalálában a sereg után küldte, hogy próbálja lebeszélni az esztelen Búlcsú horkát a csatáról. Bulcsú örömmel fogadta a vén táltost hiszen ? mindig látta a jövend?t.

– Ültess nyírfát öreg és egy fehér cs?dört, áldozunk, hogy nagyra n?jön!

Kerecsen elültette a kis hajtást és megöntözte a cs?dör vérével, majd azonnal szent transzba esett. A harcosok borzadva nézték a földön fetreng? és érthetetlenül vartyogó öreget, de tudták, hogy ilyenkor az Iz-ekkel beszéli meg a jövend?t. Három óra múlva a táltos felpattant majd intett a horkának, hogy kövesse. Bulcsú odasietett az erd? s?r?jébe tör? vénemberhez és izgatottan várta a magyari Isten válaszát.

– Varjak tépik ki a szíved horka – mondta csendesen a táltos –, vér borítja be a sereged! Tégy le terveidr?l és vonulj Taksony segítségére a kabarok miatt.

– Taksony küldött vénember? – kérdezte gúnyosan Bulcsú. – Soha ilyen er?s seregem nem volt. Ha ennyi követ?m van mindig, akkor Bizánc már magyar terület lenne.

– Elbíztad magad, Bulcsú! Fehér galamb is volt az álmomban!

– Köszönöm atyám, hogy nem a sereg el?tt mondtad –, mondta már szelíden a vezér, hiszen a fehér galamb biztossá teszi a jöv?t – Kérlek, most térj vissza a bihari gyepükre. Értsd meg, ha sikerül újra birkaként terelni a nyugati országokat  gazdagabb és fényesebb lesz a magyar törzs mint valaha. Ilyen fejedelem kell, ha országot készítünk, de addig is nyargalni kell!

– Ottó er?s és hamarosan az egész nyugati világnak ? parancsol majd! Az Izek vigyázzák minden léptedet horka! – mondta könnyes szemmel az öreg.

– Attila lépett ki sírjából! Méltó vezére lenne a Magyarnak Árpád, urunk után. – motyogta a vén sámán az eldübörg? sereg után bámulva.

Szinte veszteség nélkül ért a sereg a Lech folyó partjához. Útközben minden várost megdúltak és a csapat rohamosan gazdagodott, még a lovászfiúk is öt hat nyerget tudhattak a magukénak. Bulcsú összehívta a vezéreket amikor a távolban felt?nt Ottó serege akik a dúlások hallatán elébementek a magyar csapatoknak. Tombolt az augusztusi h?ség. Lél minduntalan kaftánja újába törölgette izzadó homlokát. Bulcsú így szólt:

– Lél vezérnek úgyis melege van ezért minden népével a szemhatáron túl keljen át a folyón és támadja hátba a vasfazekat, hordó csapatokat. Súr, te most kelsz át néhány száz lovassal és kikémlelitek  az ellent utána, pedig az ?si módon nyilazgatva elhúzzátok ?ket északnak amíg a f?sereg átverg?dik ezen a habzó pokolfolyón. Ausburg kapui el?tt egyesülünk, majd megkezdjük eme német rókák kifüstölését. A terv bevált. A kisszámú német sereg fejvesztve menekült a biztonságot nyújtó falak mögé. Bulcsú már az ostromhoz fogott volna, amikor megérkeztek Konrád báró követei.

– A báró azt ajánlja, hogy tedd le a fegyvert és menekülj, amíg lehet! Nem elég er?sek már a magyarok nyilai. Bizonyára nem tudod, hogy Nagyuratok Taksony jelenleg is tárgyalásban áll Ottó királlyal a keresztény tanok elterjesztéséért országotokban.

– Mit vartyog ez a kimosdatott béka? Méghogy a szabad magyarok egy kifeszített istenre cseréljék az Izeket? Ezt még Taksony sem merné megtenni. Megsértetted a vendég jogát a mérges nyelveddel! Takarodj, miel?tt karóra ültetlek!

– Vigyázz azzal a karóval horka! Nehogy te ficánkolj rajta hamarosan!

Súr nem bírta tovább és fokosával kissé ráhúzott a nagyszájú követre. Ez túl jól sikerült, mert a parlamenter feje érett dinnyeként hasadt ketté. A többi német uraság hanyatt homlok rohant ki a vezéri sátorból és meg sem álltak a város határáig. Vörös Konrád bosszankodva hallotta a követek beszámolóját és azonnali támadást vezényelt abban a hiszemben, hogy a magyar sereg másik fele még nem kelt át a folyón, hiszen a követek elmondták, hogy körülbelül mennyi lovat láttak.

Bulcsú elmosolyodott a hírtelen felhangzó dübörgés hallatán. Lóra ugrott és hatalmas „ hújj” kiáltások közepette ellovagolt a sereg el?tt. A zoltánok kiadták az: Ijjat feszíts! – parancsot és iszonytató, gyilkos nyílvessz? erd?t küldtek a német lovasok felé. Konrád azonban fiatal kora ellenére rengeteg hadban forgott és ismerte a magyar szokásokat ezért a csata el?tt meger?síttette a harcosai nyakán és vállán lév? b?rpáncélt acéllemezekkel. A lovakat hasonlóképpen. Így a gyilkosnak szánt vessz?felh? alig okozott kárt a német csapatokban. Annál inkább a magyarokban a súlyos vasas német lovasok. Amikor összerobbant a két sereg a hatalmas német lovak szinte legázolták a gyenge páncélzatú magyar harcosokat. Közelharcban a vaspáncél volt az eredményesebb. Szinte eld?lni látszott a csata az els? összecsapásnál, de Konrádnak valami nem tetszett ezért nem engedett a szorításból. Jól gondolta. Hírtelen a semmib?l hatalmas magyar csapat termett el? és vezérük egy iszonyú kürtöt fújva ledarálta a német lovasság felét mivel azok a hátukon nem viseltek páncélt. Konrád megosztotta erejét és kétfelé támadott egyszerre. Bulcsú horka boszorkányosan gyors fokosa hatalmas er?vel lyukasztotta a német sisakokat. A magyar seregek rájöttek, hogy a kardok lesiklanak a német páncélokról, de a fokosok hegyes része kiválóan alkalmas a páncélok és sisakok bezúzására. Kiegyenlít?dtek az er?viszonyok. Mindössze egy lovon múlt a csata sikere. Amikor Bulcsú vezér beszakította a német vezér Konrád sisakját az a földreomlás közben belekapaszkodott a magyar horka lovának szíjaiba. A magyar ló nem bírta a vasas német súlyát és elesett maga alá temetve Bulcsú vezért. Ekkor a fáradt magyar seregen kitört a pánik és megindultak a folyó felé abban a hiszemben, hogy vezérük elesett és visszavonultak Hiába ugrott fel szinte azonnal Bulcsú, már csak néhányszáz magyar íjász és Lél valamint Sur vezérek maradtak körülötte. Szinte egy félóra alatt kiürült a mez? csak a halottak és a német lovasok maradtak ott, akik percek alatt legy?rték a néhány lovast és elfogták a magyar vezéreket.

Másnap az augsburgi vár ormáról három megkínzott, vérbe fagyott holttestet köszöntött a felkel? nap. A folyó másik partján álló vezér nélkül maradt túlél? sereg megvágva arcát megszaggatva ruháit tisztelgett a Vérmagyarok Uruszának Vér Bulcsú vezérnek Lélnek és Súrnak. A magyarhonba hazatér? sereget folyamatos gyászdalai miatt „Gyászmagyaroknak” nevezte el  Kerecseny táltos.

 

 

1 év Nincs Komment

Talán a vér nem válik vízzé!

   

A nagyhatalmú báró, Terebesi Andorás ridegen bámult a király követére, aki személyesen hozta a véres kardot, szimbolizáló behívót a csepeli harci táborba.

– Egye meg a kölyök király, amit f?zött – dohogta – éppen elég nekem rendbe hozatni a kunok által okozott téli károkat, nemhogy holmi kis csetepatéba mászkáljak valami sivatagi kutyafalka ellenében. Ha valóban olyan er?sek, mint ahogy a gyáva kijevi hercegek mondják, akkor álljon ki ellenük a drágalátos kunjaival.

– De apám – szólt közbe a harmincnégy éves Terebesi János –, nem csak Kijevet, hanem Halicsot és Szuzdalt is leigázták ezek a mongol ördögök!

– Ha annyira akarsz menni, én nem állok az utadba fiam – mondta indulatosan az ?sz nagyúr –, de egyetlen szolgát sem adok melléd, csak a tieidet viheted. Itt a tavasz és nincs földben a mag.

János legyintett és otthagyta az ?sz dühöng?t.

– Mondd meg uram Bélának – szólt a követhez –, hogy a középs? Terebesi ott lesz a táborban! – Türje Dénes, a követ, bólintott és lóra pattanva elvágtatott a következ? nyakas nemesúrhoz. János benyitott a tizenhat éves leánya, Rubin szobájába.

– Gy?lölöm ezt a hideg várat, apám – szólt ny?gösen a hollófekete hajú szépség meglátva a benyitó apát. – Itt Páricson mindig hidegek a tavaszok. Miklós úr otthonában az Alpokalján már nyílik a havasi gyopár.

– Err?l akartam veled beszélni leányom – szólt János halkan.

– Nem tudsz lebeszélni róla, apám, még ha öregebb, is mint én – kiáltott a lány remegve a haragtól.

– Hiába, a nagyapja vére! – sóhajtott magában János úr, de hangosan csak ennyit mondott. – Tévedsz leány, azt vakarom kérni, hogy látogasd meg jegyesed, Miklós urat, és amíg nem üzenek, addig maradj nála!

A lány arcát hirtelen pirosra festette az öröm pírja, majd elkomorult.

– De, hogy mehetnék hívás nélkül egy idegen férfi udvarába, apám, és miért kell sürg?sen utaznom?

– Ne aggódj Rubin, már tegnap elindult a hírviv?, aki a kedvesednek jelezni fogja érkezésed. Ami a másik részét illeti, lesz itt egy kis harc a végeken.

– Máskor is elvoltál már hadban apám, mégse kellett elutaznom.

– No, ha akarsz menni, készülj László öcsém, és néhány kopjás elkísér hajnalban – zárta le János a vitát, majd átment öccse kamrájába.

– Nem gondoltad meg öcsém? Nem jössz velem Béla táborába?

– Apánknak igaza van János, minek ennyi nemes az istentelen kutyák ellen? Játszva elintézitek ti is ?ket!

János nem válaszolt erre a tirádára, kiment és az udvarban parancsot adott, hogy hajnalra álljon össze a kíséret. ?is akkor szándékozott indulni a csepeli táborba. Úgy hitte, hogy ha az orosz er?t is szétroppantó mongol hordák betörnek a hágón keresztül akkor lánya csak az országon kívül lesz biztonságban. Legalább az öccse életét is megmentheti, ha Rubinnal küldi kíséretnek. Csak a nyakas öreget tudná rávenni, hogy eleget tegyen a királyi pátensnek. De Andorás úr még a megvakíttatott nádor, Apodfi Dénes fegyvertársa volt és mint ilyen, ádáz ellensége IV. Bélának. Apodfi, Keán, Terebesi „szentháromságtól” volt hangos az elnyomottak sóhajtása a boldog emlékezet? András király uralma alatt, aki nem akarta észrevenni a kedvenc bárói gonoszságát.

János remélte, hogy tehet valamit a királyért, amivel jóváteheti harácsoló apja b?neit és engedetlenségét.

Hajnalra kelve az úr le sem jött elköszönni fiaitól és az unokájától.

– Majd megbékül – gondolta János és kiadta a parancsot az indulásra. Elöl kétszáz válogatott vitéz, szerviensek, a halicsi háború veteránjai, János válogatott legényei. Ã??ket követte János báró barna cs?dörön kopjával és hatalmas harci szablyával az oldalán. Még Zágon nagyapó ?srégi íját is a hátára vetette, hiszen a Kaplony nemzettség ?si fegyvere volt.

– A Tiszaháton jártak három nap múlva, amikor János hatalmas sereget látott a távolban. Közelebb érve látta, hogy Béla vonul ott a haddal.

– Miért e sietség uram – kérdezte, amikor jelentkezett Bélánál

– Frigyes kémei megölették Kötönyt – mondta a király –, a kunok kivonultak és így csak hatvanezren maradtunk. Muhinál fogadom ma tatárt a Hernád folyó partján. Hát a lányod is hadba vágyott? – nézett a gyönyör? Terebesi Rubin mélykék szemébe Béla.

– Nem uram ? öcsémmel a jegyeséhez tart a Lajtán túlra – sietett a válasszal János, mert látta, hogy a fiatal jókép? királynak igencsak tetszik a lány.

– Akkor egyedül képviseled a Terebesi házat János lovag? Atyád miért nincs a katonáid élén?

– Gyenge az egészsége uram, kínozza a köszvény

– Igen tudom, és a szeme is köszvényes lehet, ha a királyát kellene látni! – mondta Béla nevetve. – Mindenesetre Te jó lovag, maradj mindig mellettem!

– Nem bízol bennem uram – kérdezte János – amiért nem adsz alám csapatokat?

– Eljön annak is az ideje, az is érthet? lenne, ha nem bíznék, hiszen a te ?söd egyszer már elárulta az enyémet! – mondta elkomolyodva a király a Terebesiek Koppány nev? ?sére célozva.

János elbúcsúzott öccsét?l és leányától.

Koromfekete éjjel volt. Az urak jóíz? részegségben fetrengtek sátraikban. Ünnepelték az els? gy?zelmüket. János néha beszólt nekik, hogy ez csak a tatár el??rs volt, s?t még az sem mert oroszul beszéltek, amib?l az derült ki, hogy Batu a hadifoglyokat küldte el?re, hogy lássa az ellenfél erejét. Most ott állt a Hernád mellett és a túlpartot kémlelte, amikor egy alak lépett mellé. János megismerte a királyt, aki szintén nem vett részt a mulatságban.

– Úgy, horkolnak, mint a disznók – mondta a király bosszúsan. – Kálmán herceg ?rz?i még azt sem hallanák, ha ránk törne a kán.

– Ne aggódj felség, kétszáz legényem a partmentén ?rzi a vizet. Ha jönnek, riasztanak. Lesük meg ?ket ?rség közben!

Lóra ültek és a folyó mentén felállított kék ruhás Terebesi legényeket, keresték. Meg is találták mindet szépen sorban. A torkukból kiálló fekete, tatár nyílvessz? nem hagyott kétséget a halál oka fel?l. Visszavágtattak a szekértáborba, ahonnan már hallatszott a csatazaj. Most nem a félszeg orosz foglyok támadtak, hanem Batu elit tumenje a „Gy?zhetetlenek” mészárolták a félig felöltözött kótyagos urakat. Kálmán herceg Béla mellé ugratott és megragadta a lova kantárját, ezután székely vitézeit?l közrefogva kitört a gy?r?b?l. A király zihálva átkozta magát.

– Hagyd az er?t kés?bbre Béla! – szólt rá öccse Kálmán és elkapta a királyt, amikor kil?tték alóla a lovat. János nem gondolkodott, azonnal leugrott a lóról és a zuhanástól zavart királynak dobta a kantárt. A menekít? sereg tovább vágtatott. János megfordult és levette íját a hátáról. Gyors egymásutánban l?tte ki a vessz?ket az üldöz?kre. De a végzet szédít? sebességénél még ? sem lehetett gyorsabb. Amikor eldobta az íjat, hogy kivonja a kardját, vércseként csapott le a leveg?b?l a Halál egy fekete nyílvessz? képében.

János lenézett a mellén lév? Terebesi címerre és látta, hogy a vessz? pontosan középre fúródott. Amikor a tatár lovas lecsapta a csodálkozó lovag fejét azt már nem is érezte.

 

1242. augusztusában a király ajtónállója egy Terebesi érkezését jelentette. Béla csodálkozott, hiszen János gróf a menekülés közben halt meg, az öreg pártüt? Andorás a várát védve harcban esett el, a legifjabb László pedig a hírek szerint Frigyes áldozata lett a Lajtán túlról tértében. Érdekl?dve nézte a karcsú, csuklyás alakot.

– Ki vagy? – kérdezte

– Az utolsó Terebesi – csendült egy fáradt n?i hang. – Férjem korai halála után hazatértem uram, hogy az újjáépítésben segítségedre lehessek.

Kés?bb a gyógyítóként elhíresült Terebesi Rubin szolgálatai fejében megkapta a Komárom megyei Gyarmatpusztát is örökölt vagyona mellé, így lett az ország leggazdagabb özvegye. Rubin egyedül nevelte gyermekét Jánost, így ?rizve meg a Terebesi nevet.

 

 

Epilógus.

1945. január 18-án megszületett az édesanyám: Terebesi Piroska, a gyógyító Rubin méltó leszármazottja, így örökítve át belém az ?si vért.

 

 

 

 

12 év Nincs Komment

Az univerzum legnagyobb ereje

 

 

Rico már negyedszerre próbálta kiemelni a siklóból a multisisakot. Minden mentális er?feszítés ellenére csak a szélvéd? ellenz?t tudta megmozdítani. Végül mérgesen vágta rezg?kését az ártatlan sisakba. Ekkor megmozdult a sikló! Rico csodálkozva nézett körbe, de csak Joant a kishúgát látta a kert végében játszani.

Rico tizenhat éves pilóta kadét volt a Rongo bolygó flottájánál. Néhány hete az oktatója vette észre, hogy talán ? is az Elmesúlytók képességeivel rendelkezik. Ebben a galaxisban az Elmesúlytók mentális társasága uralkodott. Ha csak a gyanúja is felmerült, hogy egy gyerek rendelkezik a képességek egy kicsiny csírájával is azonnal az Elmeakadémiára vitték ahol kiderítették, hogy valós-e a képesség vagy csak szokatlanul magas az agyi intenzitása. Így vagy úgy, de mindenképpen abbahagyatták ilyenkor az el?z? tanulmányokat.

Rico szeretett repülni és tehetséges is volt. Ezért úgy határoztak az oktatóval, hogy nem jelentik a tüneteket. Egyenl?re. Az Elmesúlytók úgyis érzékelik, ha valós az ilyen irányú agytevékenység a Rongo bolygón.

Rico tudta, hogy bár hatalmat és gazdagságot jelentene, ha megvolna benne a hajlam, de nem akarta felcserélni a családját az Elmekastély oktatóira. Amikor megmozdult a sikló kissé megrémült, mert azt hitte, hogy ekkora energia nyalábot már érzékelhetnek a Súlytók. Abbahagyta hát a kísérletezést és leült a húga mellé, aki a frissen sütött Gom lepényt majszolta, amit az el?bb hozott ki a Mama.

– Nem szeretem a siklót Ricó – szólalt meg nyafogósan a tízéves Joan. – Féltelek benne, mert azt álmodtam, hogy leesel az égb?l.

– Semmi bajom nem lehet hugi – mondta nevetve Rico – hiszen Apa vére az enyém is! – ahogy kimondta már látta, hogy ezt nem kellett volna. Joan szája sírásra görbült. Átfogta a törékeny kislány vállát és egy könnycseppet  elmorzsolva ? is emlékezni kezdett. Apa. Csak ennyi maradt bel?le. Három bet?. Csillagvadász hajója úgy porladt szét egy hibás man?ver alatt egy Szupernovával való találkozás után, hogy még egy atomi részecske sem maradt bel?le. Joan azóta mintha megállt volna a fejl?désben, testi értelemben. Két éve egy centit sem n?tt csak az a hatalmas esze gyarapodott. Már letette az összes alapvizsgáját, amire még lett volna három éve. Matematikus szeretett volna lenni, mert a lányok csak elméleti síkon dolgozhattak. Elmesúlytók sem lehettek, mert a lányokból hiányzott a mentális képesség. Kivéve az ?si Császárasszonyt, aki a történelemben egyedülállóként olyan hatalmas mentális képességekkel rendelkezett, hogy pusztán az elméjével igázta le a galaxist. Az ? utódjai voltak az els? Elmesúlytók. Azóta sem volt n?nem? egyed, akiben akárcsak nyomokban fellelhet? lett volna a képesség. Joan befejezte a szipogást és ellenségesen nézett a siklóra. Rico, hogy megnyugtassa beugrott a fülkébe, hogy kivigye az udvarból a gépet.

– Máskor nem hagyom a napon – gondolta, amikor a gép oldalához ért és érezte, hogy t?zforró az egész masina. Felszállt és egy árnyékos kis téren letette a siklót.

Amikor visszaért a ház elé rémülten vette észre, hogy a kert felett az Elmesúlytók egyik gépe lebeg.

– Na ennyit a titkolózásról – gondolta. Belépett a kapun és eldobta a sisakját megdöbbenésében. Két Súlytó térdelt a f?ben pár méterre Joantól, aki nyugodtan játszott a babájával, mintha nem is látná a két nagyurat. Ekkor vette észre, hogy nem csak szimplán térdelnek, hanem mintha tonnás súly nyomná ?ket a földbe, ami alól kétségbeesetten próbálnak szabadulni. Az egyik Elmesúlytó kinyögte

– Kadét, kérem, szóljon az Úrn?nek, hogy oldozzon fel minket! – Rico csodálkozva nézett körül, hogy a harmadik Súlytó az Úrn?, de senkit sem látott négyükön kívül. Ekkor a Mama kirohant a házból és felkapva Joant Rico elé állt.

– Nem vihetik el a fiamat, nagyuraim! Még nem kész, most halt meg az apja!

A két f?pap fölállt és közelebb lépve újra letérdeltek

– Nem bántjuk a fiadat asszony! Ó Úrn?m, légy kegyes minket elbocsátani! – a Mama és Rico legnagyobb ámulatára Joan furcsa, idegen hangon megszólalt.

– Menjetek békével, de ne térjetek vissza, csak ha szólítalak titeket! – a két f?pap kihátrált a kertb?l majd teleportáltak lebeg? járm?vükbe és elhúztak kelet felé. Joan természetes hangján megszólalt

– Viccesen beszéltek a bácsik az el?bb. A fejemben. – A Mama borzadva nézte kisebbik gyermekét. Letette, majd besietett a házba. Nemsokára hallották, hogy telemátrixon beszél valakivel.

– Esküszöm uram, nem tudtam róla! Kérem, mondják meg, mit tegyek? Beszállítsam?

Rico szíve elszorult anyja szavai hallatán. Megfogta Joan vállát, másik kezével felnyalábolta annak játékait.

– Gyere Joan – mondta –, elmegyünk a tavakhoz játszani! – A kislány arca felderült a lehet?ség hallatán. Kimentek, Rico gyorsan ellen?rizte a sikló repülési képességeit. Bosszúsan látta, hogy a foton akkumulátorok szinte teljesen kimerültek.

– Talán fel sem tudok szállni – mormogta dühösen maga elé.

– Te csak vezess – mondta Joan kedves hangon.

Rico azt vette észre, hogy a sikló a hajtóm?vek beindítása nélkül felemelkedik, és borzalmas sebességgel megindul.

– Lassabban Joan – szólt remegve –, mások is repülnek!

A sikló vad futása érezhet?en meglassult és vezethet?vé vált, viszont nem tudta a gépet földközeli pályán tartani. A sikló egyre emelkedett

– Mit csinálsz Joanna? – kérdezte idegesen

– Meglátogatjuk a Papát! – mondta a kislány boldogan. – Te csak figyelj a vektorokra!

A gyakorló sikló elérte a kitörési sebességet és szinte kil?tt a bolygó vonzásából a fényl? csillagok felé. Rico gyors számolást végzett és elh?lve látta, hogy amennyiben ilyen sebességgel közlekednek, akkor hamarosan becsapódnak a galaxis szélén lév? Szupernova magjába. Elkeseredetten próbált fékezni, ekkora er? ellenében sorban kisültek a fékez? fúvókák. Ekkor vette észre, hogy három csillaghajó, szédít? sebességgel, de tisztes távolságból követi ?ket. Hamarosan telemátrix kapcsolatot jelzett a számítógép. Belépett és Kordont látta a képerny?n az Elmesúlytók f?papját.

– Kérem, kadét, mondja meg a Császárasszonynak, hogy lassítson!

– Császárasszony? – kérdezte hitetlenkedve Ricó.

– Igen, a testvére sejtszinten része a Császári klánnak. Az Önök apja Saander kapitány is a Császárasszony leszármazottja volt, képességek nélkül. De a lányában reinkarnálódott az Uralkodó, még nem tudjuk, hogy milyen okból.

– De ? csak Joanna a húgom – szólt tamáskodva Rico

– Hagyd csak bátyó – szólalt meg Joanna szokatlanul kemény és mély hangon. – Azonnal forduljanak vissza Kordon! – váltott a „ Kislány Uralkodó” parancsolóra.

– De Úrn?m a létfenntartó rendszereik csak percekre tartanak ki az Önöké nem csillaghajó! – ekkor fényes gömb gyulladt ki a sikló körül, mintegy er?térbe foglalva azt.

– Úrn?m engedje, meg, hogy átszálljak az Önök hajójára! – kérlelte a f?pap a kislányt.

– Csak egyedül jöhet Kordon – adta meg az engedélyt Joan. Egy pillanattal kés?bb térdel? alak materializálódott a sikló padlóján.

– Császáraszony, azonnal vissza kell térnie az Elmekastélyba, képességei felmérésére. Az egész galaxisban érezni a hatalmas mentális er?t. – Joan arca elborult és idegen hangon, bosszúsan felkiáltott

– Ne egy szolga mondja meg, hogy mikor és mit tegyek! – majd a rendes hangján nevet?sen megszólalt

– Meglátogatjuk a Papát, ugye bátyó?

– Ahogy akarod hugi – válaszolt a régi kedves megszólításra Rico. A kislány tapsikolt örömében és a hajó iszonyatosan felgyorsult. A f?pap rémülten kapaszkodott. Rico felállt, hogy átadja a helyét az id?s embernek, de egy ismeretlen er? visszanyomta a székébe.

– Maradj bátyó! A szolga helye a padlón van! – mondta a lány újra a mély hangon.

– Igen ez ? – sóhajtott a f?pap.

A Szupernova izzó gázburka el?tt lassult a rohanás és hírtelen megálltak.

– Rico, itt a Papa! – mondta a kislány sírós hangon. – Légy jó, mert én hamarosan találkozom vele!

– Ne tegye Császárasszony! – kérlelte Kordon

– Már nem én irányítok – szólt a már ismert mély hang. – Borzalmasan er?s az elméje! Egy csapda! – ekkor a kislány a megszokott gyenge hangján megszólalt.

– Ég veled bátyó, találkozom a Papával! – a következ? pillanatban a törékeny leánytest teleportált a siklóból. Rico üvöltött, a f?pap feje eltorzult a hatalmas mentális er?feszítést?l, hogy visszatartsa.

A Szupernova magja gigantikus villanással felizzott elpusztítván a három kísér? hajót. A siklót megvédte az er?tér, amelyet Joan  gerjesztett idejövet.

A nova el?tt egy pillanatra kirajzolódott egy hatalmas szkafanderes alak amint egy copfos kislány kezét fogja. A Szupernova két éve lángoló magja lassan kihunyt. Kordon átölelte a remeg? fiú vállát és azt mondta csendesen.

– Legalább egymásra találtak. A Császárasszony segíteni akart legkedvesebb leszármazottjának, de ? is belezuhant a gyermeki akarat csapdájába, ami a galaxisban a legnagyobb er?nek bizonyult!

 

 

12 év 1 Komment

Szolgálni érdek nélkül

 

– Dénes bátyám, ha törököt fogunk ugye a görbe kardja lehet az enyém? – kérdezte Péterke izgatottan.

– Te csak hordd a vizet szógám! – szólt az öreg morcosan – Ki hallott már olyat, hogy magyar vitéznek török kardja legyen? – dohogta az öreg és szúrósan nézett a toporgó gyermekre. Az nem foglalkozott az öreg rossz kedvével, boldog reménykedéssel várta a „Csatát”. Árva fiú volt. Kálmi Dénes vitéz uram vette magához az anyja halála után, mert atyafiságban volt a családdal és úgy gondolta az ilyen apródnép jól jöhet a hadban. Magyar Balázs f?kapitány uram seregében szolgált, immár tizedik esztendeje. A Fekete sereg vitéze volt. Mátyás urunk k?kemény oszlopa. Úgy gondolta, ha a gyerekkel is keményen bánik, akkor jó vitéz válik bel?le, az ország üdvére. Soha egy kedves szót nem szólt a fiúhoz, de megt?rte maga mellett. Régóta dugdosta a kis gyerekkardot a málhájában. Úgy tervezte, hogy a következ? csata után odaadja a fiúnak, apróddá övezve ?t. A gyermek fél éve szolgált a sereg mellett, csatát még nem látott. A vitézek kedvelték a szolgálatkész fiút. Vizet hordott, csizmát pucolt, lovat csutakolt, egyszóval megszolgálta a kenyerét. Magyar Balázs is szeretettel nézett a sürg? forgó kölyökre, csak Dénes úr morgott mindig, ha róla volt szó. Egyszer még Mátyás urunknak is szolgált egy kupa vízzel tikkadt id?ben. A király elismer?en nézett a fürge kisfiúra és megkérdezte a nevét meg, hogy kinél szolgál. Ekkor még Dénes úr is pödört egyet a bajuszán elégedettségében. Titkos álma volt Péterkének, hogy egyszer megmenti a királyt és h?s lesz bel?le.

– Tud az vigyázni magára – morrant Dénes úr, amikor elmondta neki – És különben is vigyáznak reá a talián test?rei.

A török jár?r már látható volt az út elején. Péterkét egy mozdulattal hátra parancsolta a mord hadfi. Hátraszaladt, de szemei egy pillanatra sem engedték el a király zömök alakját. Csata el?tti izgalom terjedt szét a táborban, mintha a szél hordta volna körbe. A marcona harcosok sóhajtva szorították meg fegyverük markolatát és az otthonukra gondoltak Már a derékhad is kibukkant az erd?sáv mögül. Érezhették a veszélyt, mert a szokásukkal ellentétben nem doboltak, zajongtak. A király Magyar Balázs mellé léptetett és halkan mondott neki valamit. A f?kapitány felemelte a kezét és a jelre a sereg egy része csendesen kerülni kezdte az ellent. A másik rész kivonta a harci szablyákat és rásimultak a lovuk nyakára. Péterke észrevétlenül a király felé húzódott.

Hirtelen megindult a harc. A jobbszárny utolsó embere elérte a török el?védet és vérfagyasztó kiáltással támadásba lendült. A bekerít? oszlop már a törökök hátában volt, hatalmas riadalmat okozva ezzel. Mátyás, apja szokását követve, vörös tollas vezéri sisakjában a csata közepén vágtatott. Egy janicsár aga majdnem leesett a lováról, úgy mutogatta harcosainak a vörös, vezéri tollas lovagot. Végül egy szálas akindzsi észrevette a hadonászást és a magyar király felé tört.

Mátyás is látta, hogy egyedül maradt a test?rei nélkül, és hamarosan támadásra számíthat, de nyugodtan szemlélte tovább a csatát. Az akindzsi egyik kezében egy kopjával másik kezében karddal támadt Mátyásra. Szemei el?tt egy boszporuszi márványpalota lebegett és egy pasakaftán. Mátyás remek oldalvágással védte a török kardjának csapását, de a kopját nem látta, amit az akindzsi már lendített is a király védtelen bal oldala felé. Ekkor a lemaradt test?rök mögül kitört egy vezeték ló, hátán egy apró alakkal, aki a vízhordáshoz használt nehéz fém kannát lóbálta. A király és a török közé kerülve meglendítette a kannát, és egy csapással szétzúzta a palota várományos fejét. Péterke boldogan nézett vissza a meglepett királyra, amikor a magasból lecsapott a halál egy fényes török nyílvessz? képében. A kisfiú csodálkozva bámulta a melléb?l kiálló vessz?t. A király az utolsó pillanatban felfogta a leomló kis testet. Test?rei odaértek és elvették a haldokló fiút.

 

Dénes farkasüvöltéssel rohant át a gyilkos forgatagon. Átvéve a fiút az olasz test?rt?l, vigyázva a kis fasorhoz lovagolt. Letette a kisfiút a puha f?re és mellé térdelt.

– Ugye, vitéz lettem Dénes bátyám? – kérdezte Péterke elhalóan – Hallga csak valahol harangoznak Hunyadi urunk tiszteletére!

– Vitéz lettél immár, kisfiam – nyögte a zord harcos könnyeit nyelve – Igen Péterkém harangoznak,de a harangok mindig másért szólnak…

Még évekig ápolták a helyiek a fák alatt megbújó kis hantot, amelybe egy gyermek méret? kardocska volt szúrva. Kés?bb Hunyadi Mátyás utasítására a közeli falu nevét Péterhalomra változtatták.

 

1 év 7 komment

És a főnix saját tüzéből, porából születe ujjá…

Már a negyedik pusztító villám csapott le közvetlenül mellette.

– Ez sem talált! – gondolta vidáman, pedig örömre semmi oka nem volt. Kiterjesztette hatalmas szárnyait, dacolva a széllel és belefeküdt egy újabb viharcsapásba. Csak a fészkében várakozó csillogó acélszínű tojásra tudott gondolni. Három napon és éjjen át vajúdott, amíg megszületett a nagy tojás.

– Méltó, erős utód lesz!- vijjogta a tomboló viharba.

Elszántan repült a síkságon fekvő fészke felé, szinte leelőzve a szelet. Ősei még az ég felé törő ormok lakói voltak. őmár a hegyek karéjában álló hatalmas síkságon született. Anyja azt mesélte neki, hogy küldetése van, és eszerint kell élnie.

Az elmúlt kétszáz évben nem történt semmi, kivéve, hogy megjelent a „kétlábú, aki hordában vadászik”. Gyámoltalan népség volt, hiszen ha meglátták, csak hadonászni tudtak nevetséges fadarabjaikkal. Soha nem bántotta őket. Érezte, hogy sorsa valahogy összefonódik a kétlábúval. Azok babonás tisztelettel nézték a hatalmas lényt, és egy id? után már ő is szinte szeretettel tekintett rájuk.

– A népem! – gondolta és éjjenként néha elzavarta a támadó kardfogút a hevenyészett tábor közeléből. De nem minden kétlábú tisztelte őt! Az átvonuló hordák néha megrongálták a fészkét. Ilyenkor az „ő népe” ágakat hozott, és sárral, fővel, tisztelettel újjáépítették a fészket. Mióta az acélszínű tojás ott csillogott a fészekben, nem mertek közelebb jönni. Igaz ugyan, hogy ő sem látta volna szívesen a kétlábút az Utód közelében.

Már látta! A tojás csillogó felületéről visszatükröződtek a villámok fényei. Óvatosan ránavigált a fészekre és a tojásra ült. Óvni próbálta a vihar ártó hatásaitól, de a tojás túl nagy volt.

Álmodott! Álmában hatalmas várost látott tele kétlábúval és a város közepén furcsa napszín?, kéttornyú épület állt. Tornyaiból olyan zengő hang szállt, mint amikor az acéltojás megnyílik. Álmában is érezte, hogy ez a város belőle, az ő segítségével teremtődött. A kéttornyú sárga épület pontosan a fészek helyén állt.

A vihar utolsó erejével a fészket támadta. Egy erőtlen villám belecsapott a tojás nem fedett részébe, mire az olyan hangot adott, mint az álombéli zengés.

– Itt az idő! – gondolta és óvatosan felállt. Odább lépett és kinézett a fészekből. Azt látta, hogy a kétlábúak körbe állják a fészket, tisztes távolságból és nevetséges fadarabjaikat szorongatják. Mintha védenék a készülődő jövevényt.

– Talán a zaj hívta őket! – magyarázta a lassan kinyíló tojásnak és amikor az szétnyílt és láthatóvá vált az Utód, ő fellőtte magát a koromfekete égbe utolsót vijjogva az örökösnek

– Vigyázz rájuk!

Fönn a magasban mindent elsöprő villanás hasította át az éjféli eget, megvilágítva a sötét féltekét, amikor a nagy madár elhamvadt saját tüzében. A hamuja lassan visszapergett a fészekbe, így gondoskodva táplálékról az Utód számára, amíg meg nem erősödik és így éledve újjá saját porából. A felszállás pillanatában a fészekből kiszakított és azóta görcsösen a karmai közt szorongatott fadarab lángolva hullott vissza az emberek lába elé elhozva nekik a tűz áldását.

A főnix küldetése beteljesedett. Hálás népe kétezer év múltán címerébe foglalta és városa szent védelmezőjeként tiszteli ma is.

A főnix álmában látott napszínű, kéttornyú épület máig Debrecen főterén áll.

 

12 év 3 komment

Makacs dolog a honvágy

Attila és Tibor egy éve dobbantottak Magyarországról. Húsz évesen, néhány kereskedelmi tanfolyam elvégzése után azt hitték, hogy ?k lesznek az üzleti élet császárai. A rendszerváltás utáni els? évek z?rzavarában ?k is, mint annyian mások, a hirtelen meggazdagodás útját a Bt. megalapításában, és a bankkölcsönök felhalmozásában látták.

Bea, Attila felesége, örökölt egy kis lakást a városi harlem tömbjében, ami nem sokat ért, de a bank adott némi kezd? t?két az iroda bérlésére és a küls?ségek megteremtésére. Hamar eltapsolták a kis pénzt, amit a banktól kölcsön címén felvettek. Dögös verda, króm berendezés a bérelt irodában, számítógép, fax, bögyös sz?ke titkárn?. Bea még egy új babakocsit sem tudott venni a gyereknek. Látszatra kifizet?d? volt a sok men? cuccos, mert a feltörekv? multik szívesen kötöttek üzletet a két jólöltözött, laza sráccal. Akkoriban még harminc napos fizetési határid?re kaptak bármilyen árút, ami a tevékenységi körükbe beleillett. Már nem is tudják kinek volt az ötlete az els? nem fizetés. Hiszen a határid? lejárta után, csak egy felszólító levelet kaptak az illet? cégekt?l, hogy újabb harminc napon belül rendezzék a számlát. Valószín?leg Tibor fejében születhetett meg a remek ötlet.

– Elhozunk egy rahedli m?szaki cikket a Samsungtól, eladjuk fél áron, aztán irány Brüsszel kisöcsém. Ott beszállunk a haverom éttermébe, megforgatjuk a gempát, és a kapcsolataival bejutunk a men? körökbe, azután százszoros pénzt csinálunk a gyémánt t?zsdén. Ez max két hónap. Amíg itthon eltöketlenkednek a bírósággal,, addig mi elhúzunk Dél Amerikába, mert ott nincs kiadatás. Te meg fél év után kihozatod az asszonyt meg a kölyköt, és élünk, mint a hal a vízben.

– Ja, mert itthon olyan hülyék, hogy hónapokig keressenek minket. Meg aztán az a kinti haverod tényleg akkora spíler, vagy csak a pofája nagy?- kérdezte Attila, de látszott rajta, hogy tetszik neki az ötlet. Ezután hamar találtak olyan romániai keresked?t, aki készpénzért átvett volna t?lük több millió forint érték? m?szaki cikket, és még a vámot is le tudta zsírozni.

Hamar ment a dolog. Az ismert kisvállalkozásnak gyorsan adtak ötmillió forint érték? TV.-t, videót, magnót, egyebet. Ráadásul a szép, de kissé már ráncos kereskedelmi osztályvezet? asszony, Tibor hathatós rábeszélésére, két hónapos fizetési határid?t szabott meg, mint a régebbi ügyfeleknek. Egy hét múlva hárommillió forint érték? belga frankkal a zsebükben, vigyorogva lépték át a hegyeshalmi határt. Csak Beát nem lehetett meggy?zni.

– Attila, ha ezt megcsinálod, én beadom a válást! – ordította a törékeny asszonyka.

– Ne csináld már bébi, – magyarázta részegen Attila – fél év, és a gyerek Acapulcóban strandolhat. Itt hagyjuk ezt a rohadt országot.

Már rögtön az els? Brüsszeli napon jött az egy nagy pofon. Irtózatosan hatalmas volt. Az állítólagos barát a saját éttermében elkérte t?lük az összes pénzt, csak annyit hagyva náluk amennyib?l Saint Pauliban ki tudtak fizetni két szakadt néger kurvát. Az útleveleiket „biztonságba helyezte” az étterem széfjében. Amikor reggel mámorosan a szabadságtól és büdösen az olcsó rumtól, meg a kurvák gagyi kölnijét?l, büszkén besorjáztak az étterembe, az egyik pincér közölte velük, hogy a f?nök elutazott és nem lesz itthon vagy egy hónapig, ha reggelizni akarnak, akkor azt fejenként öt frankért megtehetik.

Rájöttek, hogy átverték ?ket. Szerencséjükre a Mazda tankját még a megérkezés el?tt teletöltötték, így elindultak a francia határ felé, mert haza nem mehettek. Egyenes út vezetett az idegenlégió toborzó központjáig. Itt majd egy hónapos vizsgálatnak vetették alá ?ket, amely ideig legalább ingyenesen ettek és aludtak egy bérkaszárnyában. A négy hónapos kiképzést együtt csinálták végig. Csak Tibor bivaly ereje és k?kemény feje miatt tudta Attila is befejezni a kiképzést. Ezután jött a következ? remek ötlet.

 

– Öcsém, – mondta Tibor. – Szart fogok én ezeknek pár darab ezresért itt majmot játszani. Van annyi pénzünk, hogy megszökjünk és átmenjünk a jó fekete kontinensre, és beállunk valami helyi háborúba, mint katonai szakért?k. A kepit mindenhol tisztelik!

Attilát a kiképzés úgy megtörte, hogy szó nélkül ment a határozott és uralkodó Tibor után. A légiós igazolvány és a marcona küls?, megtette a hatását. Egy hónap múlva már Leshotóban voltak, persze nem mint szakért?k, hanem mint a helyi kiskirály test?rei.          Hatalmas pénzt ígértek nekik, ha a pohos fekete maffia életben marad hónapról hónapra. Attila Nizzában megpróbált egy kétségbeesett telefonhívással kapcsolatba kerülni Beával, de az asszony sírós hangját hallva, amint a rend?rségi kihallgatások soráról beszél, inkább letette a kagylót.

Azt már egyikük sem tudta, hogyan sodródott Attila a felkel?k közé, e egyik napon már egy kis kunyhóban ébredt, ahonnan kilépve mindenki csak így szólította : Mr Bombs

Szakért? lett a felkel?k egyik bázisán. Bombaszakért?. Tibor sohasem nézte jó szemmel azt, hogy Attila eljár az „egyszer? emberek” közé beszélgetni, hiányos angol tudásával. Valószín?leg Ottwanna is belejátszott az átállásba, mert a gyönyör? ébenfekete lány hajlandó volt enyhíteni Attila magányát, és szörny? lelkiismeret furdalását. Azt a fiú sem tudta, hogy ? a felkel?k vezérének a húga. Egy reggel ott ébredt a felkel?k kiképz? táborában, és szívvel lélekkel segített harci tudásával kiképezni az embereket. Amikor már jól beszélte a nyelvet, akkor tudta meg, hogy a kiskirály, akit Tibor még azóta is véd a kormány hivatalos behajtója és az elnök unokaöccse. Milliárdjai az ENSZ segélyszállítmányiból származtak, amelyet ki kellett volna osztani az emberek között. Már nem is hívták Mr Bombsnak, hanem kedvesen csak Boss-nak szólították, azaz f?nöknek. ?pedig nem csak katonai képzést adott a felkel?knek, hanem hiányos ismeretib?l is átadott valamennyit ezeknek a szinte tudatlan embereknek. Európai történelmi ismeretib?l, f?leg a római hadjáratok történetei tetszettek a felkel?knek, és borzasztóan megörültek, amikor egy reggel Attila közölte a csapattal, hogy mától a nevük  Legió Liberatrix, azaz a Szabadság Légiója. Egy alkalommal találkozott Tiborral egy szálloda bárjában, de a régi barát azonnal a fejéhez nyomta a pisztolyát és kényszeríttette, hogy meghallgassa. Azt mondta, hogy kapjon már a fejéhez, és egy sovány punci ne vegye el az eszét. Vegye már észre, hogy a terroristáknak segít. Most még elengedi, de ha legközelebb találkoznak, akkor már nem földi lesz, hanem ellenség. Még az Attila névnapjára adott utánzat Seiko órát is visszavette a fiú csuklójáról mondván, hogy majd visszaadja, ha megjött az esze.

Tibor arany fuksszal telerakott mellkasa és a tábor szegénysége, rádöbbentette Attilát arra, amit eddig nem akart látni. Azt, hogy a jó oldalon áll, és hogy komolyabb tervekkel kell segíteni a felkel?ket, ha változtatni akarnak. Kidolgozott egy tervet az elnök és a behajtója meggyilkolására. Minden pénteken egy bárban buliztak transzvesztita kurvákkal. Attila megszerezte az épület tervrajzát és kidolgozta, hogy miképpen csempésszen be oda pokolgépet. Azt már a felkel?k vezet?jével beszélte meg, hogy a támadás utáni káoszban, hogyan vegye át a hatalmat. Egyszóval hatalmas puccsot készítet el?, mert más módját nem látta annak, hogy megmenekülhessen ez a lassú éhhalálra ítélt kis ország. Tudta, hogy Tibor irtózik a fiúlányoktól és így valószín?leg nem lesz ott a robbantás helyszínén. Azt is megbeszélte a leend? elnökkel, hogy ha végre rend lesz, akkor Tibort alkalmazzák, mint a test?rök f?nökét. Minden ment, mint a karikacsapás. A bombát elhelyezték. Attila személyesen hozta m?ködésbe a távirányítóval egy közeli ház tetejér?l, pontban éjfélkor. Reggelre, mire az ünneplés, ami a puccs hírére kitört abbamaradt, és a katonaság is letette a h?ségesküt az új kormány el?tt, oda tudott menni a robbantás színhelyére.

Ottwana délben talált rá az üszkös romok , amint egy megégett karórát szorongat, és azt a néhány ismeretlen szót motyogja:

Haza… hazamenni…

Attila jelenleg tizenkét éves börtönbüntetése utolsó évét tölti. Bea mégsem vált el t?le. Születésnapjára mindig egy díszes távirat érkezik a börtönbe, valamilyen ismeretlen afrikai dialektusban írva. Csak azt tudták az ?rök kiolvasni, ami a végére van írva minden évben:

 

Thank you Mr Boss! Legio Liberatrix.

 

Orosz T Csaba Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.