Matchu Picchu fölött gyilkos er?vel dühöngött a nap. Ata fáradtan borult a kapára. Mivel a törzsnek csak egy bronzkapája volt, így beosztották a munkát a férfiak között. Az Inka két holdnappal ezel?tti váratlan halála óta, a közösség rohamosan szegényedett. Az Inka sírba vitte az aranybányák titkát. Ilyen még emberemlékezet óta nem fordult el?. Igaz ugyan, hogy az Inka váratlan halálát sokan Tizaocaoa f?rend hathatós közbenjárásának tudták be, de szólni senki sem mert, hiszen a nagyúr a f?város Cuzco korlátlan ura volt. Viszont nem is választották meg Inkának. Az Matchu Picchu feladata. A f?papoké. Ata nevetve gondolt vissza gyermekkora drága álmaira, amiben ? volt az Inka. Ezt egy régi jövendölés alapján dédelgette magában. Mikor megszületett az akkori f?pap azt jövendölte apjának, hogy ez a fiú fogja megmenteni a kecsuák népét, és hatalmas vezér válik majd bel?le. Azt is jövendölte, hogy er?szakos halált hal majd. De Ata elsiklott álmaiban ezen lényegtelen részlet fölött. Már huszonegy nyár is eltelt, de semmi jelét nem látta annak, hogy valaha is vezet? válna bel?le. Gúnyosan nézett végig a rendezett kerteken.
– Kapavezér- mondta ki hangosan, miközben szeme végigsiklott a pedáns rendben lév? teraszos m?velés? kerteken. Matchu Picchu déli oldalán katonás kertek sorakoztak. Legfentebb koka ültetvények, mert azok igényelték a legtöbb napot, alatta édesburgonya, majd az elmaradhatatlan kukorica. És neki ezt egy hét alatt végig kell kapálni. Ata regényes harcokról, nagy felfedezésekr?l álmodott, de csak a kapa maradt. A vének is csak Ata-nak szólították, pedig volt szép férfi neve is. De itt a férfinevet csak az elöljárók vagy a n?s emberek használhatták. Ata egyik sem volt. Reménytelenül szerelmes volt Oklyo-ba helyi elöljáró gyönyör? lányába, aki éppen olyan elérhetetlen volt számára, mint az Inka jogar, amit itt ?riztek a naptemplomban. Végre eljött az alkony és a kis vízhordó lány az el?bb közölte, hogy minden férfit várnak a naptemplom el?tti térre, tanácskozásra. Ata leadta a kapát a szerszámosházban, majd odasietett. Mire odaért, már Oachsina beszélt, aki a legöregebb volt a vének között.
– Így hát mondom véreim, valakinek vállalnia kell az utat Cuzcoba a Titicaca tó mentén a barlangokon keresztül és el kell vinni a hírt Tizaocaoa helytartónak, hogy a vének érdemesebb jelölt híján Inkává koronázzák, ha hajlandó enyhíteni az éhínséget. Jelentkezzetek ifjak!
Mivel senki sem jelentkezett, így az öreg folytatta.
– Éjszakákon keresztül imádkozunk a f?papokkal Viracocha f?istenhez, hogy vagy küldjön némi es?t, vagy világosítsa meg az elménket az aranybányák hollétér?l. Talán már Intiialpa istenhez kellene szólanunk, hogy egy kis viharral is beérnénk. Egyedül holdanyánk Mama Quilla szán meg minket egy kis éji enyhüléssel. Ha nem lesz jelentkez? a fiatalok közül, kénytelen leszek magam útnak indulni a barlangok útveszt?jében.
Ata félénken felállt és a többiek megkönnyebbült sóhajától kísérve az öreghez lépett.
– Vállalom Oachsina!
– Derék dolog ifjú Ata – szólt az öreg szintén megkönnyebbülve – Ezennel kihirdetem, hogy Ata küldetése Huaka azaz szent dolog.
– Fiam – szólt az elöljáró, – a küldetés nem veszélytelen! Fegyverként a barlangokba csak egy áldozókést egy Tumist vihetsz magaddal a szellemek miatt. Arra kérlek, ha hét nap alatt sem találsz ki a barlangokból a Cuzcoi fennsíkon, akkor fordulj vissza . Hagyj jeleket magad mögött Ha sikerrel térsz vissza küldetésedb?l, beleegyezem hogy lányom keze a tiéd a legyen, ha ? is így akarja. -Ata egy izzó szempárt látott a tanácskozó hely körüli asszony gy?r?b?l kiviláglani. Tudta a választ és még harciasabban dobogott a szíve.
– Indulj azonnal fiam – mondta az elöljáró -, hiszen a barlangokban mindegy, hogy nap van vagy éj!
Atát ezután felszerelték Tumis-sal az áldozó késsel, valamint némi élelemmel és hét darab egy napig ég? fáklyával. Ezután a barlangrendszer bejáratához kísérte a tömeg, amelyben Oklyo valahogyan mellésodródott és a kezét szorongatta. Oachina természetesen" nem vette ezt észre és nem mosolygott mindentudóan". Ata hamar egyedül maradt a barlangban és a pletykákkal ellentétben, amik azt mondták, hogy a bejáratnál jobbra kell fordulni, ? természetesen balra fordult, hiszen nagy felfedez? vére ezt diktálta neki. Három nap múlva már átkozta magát, hiszen egyetlen lejárat sem volt a sz?k f?járatból. Számot vetett azzal, ha most visszafordul, akkor már nem lesz elég fáklyája a jobb oldali út bejárására. Ezért inkább ment tovább, amíg egy hasadéknyi lejárót nem talált. Ez sem feljáró volt, ami egy fennsíkra vezethet, hanem inkább lejáró egy üregbe. Mivel nem volt más választása bepréselte magát a sz?k hasadékon és támasz híján majd három métert zuhant. Mikor magához tért, sejtelmes fény vette körül El?ször nem tudta, mi lehet az , de azután hamar rájött, hogy a falak világítanak. Színarany falak vették körül… Hírtelen meglátta a földön az Inka ottfelejtett rézcsákányát és rájött, hogy megtalálta az elveszett bányát.
– Nem kell megkoronázni a kényurat az élelemért – kiáltotta hangosan a falaknak és az itt lakó szellemeknek- Minden kecsuának jut ezentúl élelem! – romlatlan lelkében fel sem merült, hogy a maga boldogulására meg?rizze a titkot, így emelkedvén felül az összes nagyúron. Boldog izgalommal préselte át magát az aranyhasadékon és nem tör?dött a testére rakódott por réteggel. Futva indult el a kijárat felé, minél el?bb meg akarván osztani a jó hírt az övéivel. A három napos utat egy éjszaka alatt tette meg.
A barlang bejárata el?tt a vének felváltva éjszakáztak, de minden reggel összegy?ltek a bátor fiút és a helytartót várván. Ezen a gyönyör? hajnalon a szokottnál korábban odagy?ltek a szájtáti bámészkodók a vének mellé. Amikor az áldott nap els? sugarai elküldték éltet? fényüket a földre, a barlang bejáratánál délceg alak bukkant fel kezében egy finomm?v? csákánnyal. Az öregek egyszerre hördültek fel a csodás látomáson, de csak egy kislány merte kimondani
– Nézzétek, napból van a ruhája!!- Ata testét vastagon borította az aranypor, és a hajnali sugarak misztikus fénybe vonták kidolgozott izmait. A vének egyszerre motyogták a soha nem hallott nevet
– Atahualpa… a nap fia… Az új Inka…
Atahualpa az Inka virágzó birodalmának Cortez konkvisztádorainak véres uralma vetett véget. ?volt az utolsó az Inkák sorában…!
Legutóbbi módosítás: 2008.06.14. @ 19:56 :: Orosz T Csaba
