Szilágyi Hajni - Lumen : Tompa árnyékok

 

Balga asszonya a Télnek

a rozsda hangú ősz,

fáradt keringőt táncol,

az opálfényű avar közt.

 

A fájón sercegő

gesztenyeszín levelek,

szélkézbe kapaszkodva,

koppanva földet érnek.

 

szilánkokra hull velük a múlt…

…az út, ahol annyiszor jártam

 

Krisztusként feszül előttem

az öreg tölgy tompa árnyéka,

felsebzett kérge közt lüktet

ezer-év kósza magánya.

 

Bárgyú dallamot zsong felettem a hold,

ezüstfátylát tépi szét a szél.

én némán figyelem a tájat…

Kócos felhőket ölelő sziklájára ülve

e csendes Világnak.

 

szemem lehunyom…

fenn érzem suhogó röpted,

az út lassan véget ér…

 

Álmos szakadék párát ásít az éjbe,

lábam felhúzom a gubbasztó mélybe’.

Elém kerülsz porlepte utamon,

fázó testemre gombolod álmod,

s ringatva zár magába, utolsó

hangfoszlányod.

 

most egymásért kapaszkodunk, egymásba,

és mélykék csendet ölel bennünk

az ősz suttogó éji násza

 

 

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 0 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"