A torz nappalokat
magadban hordoztad némán,
zokogó csended elvetélt,
mint bábbölcsőben haldokló lepkeszárny.
( Két karomban…
ringatva… )
Testünkre nyújtózik a meztelen éj
búvó ölelése,
ránk zuhan a lomha vénhold
sápadt fénye.
Ruhátlan árnyunk lassan kúszik felfele.
Ujjaim hajadba fonom,
pilláiddal játszom,
pihegő sziluetted körül
mosolyom táncol.
Hangomba bújsz reszketve,
e ringó félhomályban,
hogy a vajúdó hajnal ölében…
egy lüktető szárnycsapással,
újra születhess a mának.
Hajnali szél, karcold álmaink tükörfalát,
játssz vad futamokat a bíborég-zongorán.
Hisz a néma ködhomályban csak
Isten márványkönnyei koppannak.
Széthullott szilánkjain,
a Csend ordít odakint…
Benn himnuszokat zengsz fülembe,
szorosan beléd zárul lélegzetem.
Csupasz létembe burkolod magad
… bennem élsz,
s én csak veled lélegzem…
Legutóbbi módosítás: 2007.11.29. @ 21:16 :: Szilágyi Hajni - Lumen
