Helen Bereg : Történetek egy témára

 

Történetek egy témára

 

Egyik délután bejött hozzám kollégan?m, barátn?m. Beszélgettünk. Felolvastam az egyik humoros mesémet.  Nagyon tetszett neki, rengeteget nevetett rajta. Kérdezte, hogy honnan szedem ezeket a történeteket. Mondtam neki, hogy leülök és írom, de ajánlok neked egy próbát, hogy elhidd, már ha nem hinnéd el csak úgy, mert mondom. Találj ki egy alapszituációt egy mondatban és én írok köré egy történetet. Mai hangulatomhoz passzolóan lírai lesz. Pont akkor jött meg sz?kszavú, egy-két mondatos levelez?partneremt?l a levél. És ott virított a mondat: „Ma nagyon aktív voltam: elmentem a konditerembe! Meglátjuk, meddig tart a lelkesedés!" Akkor írtam az alábbi történetet alá lírai:

            Michael nézett ki az ablakon, de nem igazán tudatosodott benne a s?r?n hulló hó látványa. Amit látott az benne élt. Az emlékei vetítették a képeket. Ahogy nézte a leperg? kockákat, valami eszméletlen hiányérzete támadt. Tudta, hogy nem szabadna ezt éreznie, hisz már több, mint két éve, hogy Myra elment. A gerincében érezte az érzést. Látta az utolsó együtt töltött éjszakát. Látta maga el?tt azt a gyönyör? arcot, a puha meleg testet. Még az illatát is érezte felmerülni emlékeiben. Hírtelen megpördült és eljött az ablaktól. Leült a fotelbe, bekapcsolta a Tv-t, de ugyanúgy nem látta a képerny?t, mint az imént a havas tájat. Azon gondolkodott, mit kellene tenni, hogy ne kínozza állandóan ez a visszatér? érzés. Végül is arra az elhatározásra jutott, hogy fizikailag kell lefárasztania magát. Rögtön át is öltözött és lement az autójához, hogy a  Nordwood parkhoz autózzon. Ekkor vette észre, hogy szakad a hó. No nem baj – gondolta – akkor sem fordulok vissza. A park teljesen kihalt volt, mindent hó takart. Futott és futott, hogy kifussa magából az emlékeket. Már egy órája rótta a köröket, csapást vágva a hóban. Mikor beült a kocsiba úgy érezte, meghal a fáradtságtól. Gyorsan hazahajtott, vett egy jó meleg fürd?t és bebújt az ágyba. Várta a pihentet? álmot, de nem jött.
           Megint érezte a gerincében a vágyat. Megint maga el?tt látta a kedves arcot. És egyszerre, mintha a távolból hangokat halott volna.
           – Mich! Ölelj! Szoríts kérlek!
           – Igen, Myra!
           Megfordult az ágyban, de nem feküdt mellette senki. Felkelt. Odament a bárszekrényhez, kivett egy üveg whiskyt, töltött egy nagy pohárral és lehajtotta az egészet. Melegség járta át. Visszafeküdt, vitte magával az üveget, meg a poharat is. Végül is a pohárra nem volt szüksége, csak úgy üvegb?l kortyolgatott, amíg az italtól el nem aludt.
           Másnap fejfájással ébredt. Kinézett az ablakon, látta a vastag hótakarót és megint érezte a tegnapról ismer?s érzést. Gyorsan lezuhanyozott és elment egy konditerembe, nem volt kedve a hóban futkosni. Délig fárasztotta magát, akkor felhívta a barátját.
          – Szia Dave! Gyere meghívlak egy jó kiadós ebédre!
          – Hello Mich! Merre jártál, már többször hívtalak a lakásodon?
          – Ma nagyon aktív voltam: elmentem a konditerembe!
          – Mi történt? Tudtommal ezer éve nem voltál kondizni?
          – Majd ebédnél elmesélem. Jössz?
          – Persze. Hol találkozzunk?
          – Gyere a Luky étteremhez! Ott leszek egy fél óra múlva.
          Ebédközben azután elmesélte barátjának a vágyat, az eszméletlen, már szinte fájó hiányérzetet.
          – Ezért nyúzod magad? – kérdezte Dave.
          – Segíts kérlek! Tegnap leittam magam, mert a futás nem fárasztott le eléggé! Gyere velem konditerembe, futni. Ne hagyd, hogy abbahagyjam, és alkoholista legyek.
          – Rendben. Úgy látom most nagyon lelkes vagy.
          – Igen, de meglátjuk, meddig tart a lelkesedés!
          – Segítek, azért vagyok a barátod.
          Michael megnyugodva itta ki az üdít?t. Elbúcsúzott Dave-t?l.  Az autóban még énekelgetett is magának. Nagy lendülettel nyitotta ki a lakás ajtaját. Szinte berepült felszabadultságában. Amint becsukódott mögötte az ajtó a távolból megszólalt halkan, majd egyre hangosabban egy ismer?s dallam. Myra kedvenc dala. A fülére szorította a kezét, hogy ne hallja a dübörgést, de a zene bekúszott az ujjai között. Már a szemében, az agyában érezte a szaggatását, a szívében a borzalmas hiányt. Azután megsz?nt minden.

Elküldtem levelez?partneremnek is a történetet. ?azt írta, másnapra ugyanezt egy valós helyzetbe tegyem bele. Ezt kapta:

          – Gondolod? – nézett fel a férfi az újságja felett, de rögtön vissza is tért az olvasáshoz. Ez csak olyan berögz?dött kérdés volt, amit nap mint nap elismételt, hogy úgy t?njön a feleségének, mintha érdekelné, amit mond. Az asszony ránézett a férfira, ahogy ült a konyhaasztalnál hatalmas pocakján megtámasztva az újságot és elmosolyodott. Felmerült el?tte a húsz évvel ezel?tti sportos férfi, akibe olyan rettenetesen beleszeretett.
          – Hiába. Elmúltak az évek. – gondolta mereng?n. Ifjú házasokként még vacsora után bebújtak az ágyba, de volt, hogy már az utolsó falatokat is otthagyták, és bementek a szobába. Most meg itt van el?tte ez a pocakos férfi, aki éppen most piszkálja a fogát a körmével, miközben jókat cuppant. A férfi is felpillantott az újság felett és nézte, ahogy a felesége mosolyog magában.
          – Még mindig milyen gyönyör?! – állapította meg elégedetten.
          – Csak ne lenne olyan követel?z?! Nem hajlandó tudomásul venni, hogy öregszünk. Összeszoktunk mi már! Minek ide a simogatás, meg a gyengédség! Hülyeség! Legyünk túl rajta, aztán aludjunk egy jót! Nem értem én a n?ket! Aztán meg ott vannak azok a szerelmes kis könyvecskék. Nem tudom, mit fal rajtuk. Csupa olyan dolog van benne, aminek semmi valóságalapja sincs. Halálos szerelmek, epeked? férfiak? Brrrr
Vissza is tért az újságjához.
          – Ebben legalább a valóságról írnak – állapította meg.
 Azután hírtelen eszébe jutott a múlt hét. Kinézett az újság fölött, hogy a felesége észre vette-e, hogy lázba jött, de semmi.
          – Az a n? a szomszéd lépcs?házban! Hát az fantasztikus!
 Kedden találkoztak össze a boltban. Rögtön megtetszett neki. Meg is szólította.
          – Tudja, hogy majdnem szomszédok vagyunk?
          – Tényleg. Mintha már láttam volna. – mondta a n? és megpróbált kedvesnek látszani.
 Gyorsan elfordult és kisietett a boltból. Csütörtökön ismét összefutottak. Nem volt a véletlen m?ve, de a n? ezt nem tudta. Most a buszmegállóban találkoztak.
          – Emlékszik még rám? – lépett közelebb.
          – Igen. A majdnem szomszéd a boltból.
          – Örülök, hogy nem felejtett el. Hová megy ilyen kés?n, ha nem titok?
          – A lányomékhoz a város másik végére, és maga?
          – Én csak úgy buszozok pihenésképpen. Ma nagyon aktív voltam: elmentem a konditerembe! Jól kifárasztottam magam.
          – Az nagyon jó lehet  – nézett mérlegel?n a férfira a n?.
          – Igen. Nagyon régen voltam már. Meglátjuk, meddig tart a lelkesedés!

Ekkor jött a busz és a n? leült egy vadidegen mellé. Közben meg azt gondolta magában: – Szörny? ez a férfi! Ez rám akaszkodik, pedig láttam, hogy milyen csinos felesége van.

          A busz sorban hagyta maga mögött a buszmegállókat. A n? elkezdett készül?dni, mire a férfi odaállt az ajtóhoz, megnyomta a jelz?t. Csak ketten szálltak le a megállóban. A n? elindult, a férfi megérintette a vállát és abban a pillanatban egy akkorát kapott a gyomorszájába, hogy benne ragadt a leveg?. Kidülledt szemekkel elterült az aszfalton.

          Tetszett a történet, de még hitetlen volt. Szerette volna, ha horrorban is megírnám, de arra nem vállalkoztam.

 

2003. szeptember. 20.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Helen Bereg
Szerző Helen Bereg 44 Írás
Helen Bereg lánykori nevemből alakult ki, mikor elkezdtem verseket írni. Azóta ezen a néven jelenet meg két digitális verseskötetem Majd egyszer és Kétség címmel és a honlapom is ezt a nevet viseli. ÿ½?rok verseket, meséket és egyéb zöldségeket. ÿ½?gy túl az ötvenen elhatároztam, hogy híres leszek. Mivel még fiatal vagyok, hatvan éves koromra tettem az időhatárt. :) Hogy te mit gondolsz erről az itt felkerült alkotásokból is eldöntheted, vagy megtalálod az összes firkálmányomat a honlapomon. :) ww.helenbereg.hu Ica