Ecsedi Éva : Anyámra emlékezem

Anyám csak varrt, dolgozott sokat,
ültem a varrógép mellett, én a kisgyerek
és kértem meséljen,
s ?türelmesen mesélni kezdett nekem.
*
Mesélt a törpékr?l, óriásokról,
a kismadárról, akinek nem volt cip?je.
Mesélt a nebáncsvirágról, mesélt a szép
királylányról, Tündérországról, s a fele királyságról.
Mesélt arról, amikor még kislány volt ? is,
énekelt szép dalokat. Aztán újra csak mesélt,
mesélt, hogy az élet mennyire szép,
s, hogy boldog leszek ha majd felnövök,
langy meleg konyhában esténként a varrógép fölött.
S a keze dolgozott, majd néha meg megállt,
ölébe ejtve, és olyan szép volt, ahogy nézett elmerengve…
Úgy szerettem!
*
Most már ez olyan, mintha csak
álmodtam volna az egészet, elt?nt minden
ami fontos volt, magával vitte, ellopta
a múltam az id?, s az enyészet.
Nem kegyelmezett,
elragadta csontkezével azt ami a legszebb… az emlékeimet.
*
Anyám már nem mesél, de tudom vigyáz rám,
és megvár ott a messzi távolban.
S ha majd egyszer hazaérek, meleg vacsorával fogad,
én pedig közben elmesélem neki, elt?nt álmaimat.

Legutóbbi módosítás: 2007.11.01. @ 11:28 :: Ecsedi Éva
Szerző Ecsedi Éva 56 Írás
Mottóm: "Az ember itt kevés a szeretetre. Elég, ha hálás legbelül ezért-azért; egyszóval mindenért. Valójában két szó, mit ismerek, bűn és imádság két szavát. Az egyik hozzám tartozik, a másik elhelyezhetetlen."