kisslaki : Ló mese

Persze az is lehet, hogy megtörtént. *

 

 

 

 

Ottó nem érezte jól magát az istállóban. A szomszéd bokszból a sunyi Alfonz is át-átrúgott alattomban hozzá, hogy csillagokat látott, olyat, mint az anyjának volt a homlokán. A fájdalomtól azért felnyihhant és patájával a választópalánkba rúgott, csakúgy döngött, mire előjött Kelemen úr egy bottal és Alfonz hatalmas verést kapott. Ottót szerette az ápoló, legtöbbször mellette aludt, ha véletlenül baromi módon berúgott. Ez általában hetente ötször, hatszor fordult elő.

            A háromlábú anyjára, már alig-alig emlékezett. Az öreg lónevelő mesélt neki róla hébe-hóba esténként, mikor már ikreknek nézte Ottót. Édesanyja nagyon szép, messze földön híres almásderes volt, de egy részeg sofőr elütötte a teherautójával, mikor keresztelőről hazafelé száguldott. Aztán a baleset miatt elvesztette lábát, amit aztán levesbe főzve kimértek a népkonyhán a rászorulóknak. Persze az autóvezetőt nagyon összeszidták, de az már mit sem segített szegény állaton.

A baleset után is ellett anyja még pár testvérkét, de Ottó akkor már az állami lónevelde eminens növendéke volt.

            Eleinte csodálkoztak, hogy kék a szeme, mint a búzavirág, de azért ő sem kapott kevesebb verést, ha rossz fát tett a tűzre, mint kollegái.  Szelíd volt, s sokkal hamarabb megtanulta társainál, hogyan kell a karámban szépen, lassan körbejárni, hogy később a beteg gyerekek le ne essenek róla. Az a rakoncátlan Alfonz — hallatlan! —, ott is hányavetien ki- kirúgott. Ezért, mivel nem akarta magát a szabályokhoz tartani, néha a főápoló maga is megdöngette az oldalát. Egy véletlen során — mert a postás visszahozott egy köteg kéziratot —, kiderült, hogy Alfonz novellákat küldözget irodalmi lapoknak, amiben emberi és állati méltóságról firkál, ezért az igazgató úr megetette vele a művét, és saját kezével verte el a rolóhúzóval. Igazán megérdemelte, hogy kikapott. Az állatorvost — ki nyugtatót akart neki beadni — Alfonz szintén megrúgta. Két ápoló nagyot kacagott ezen. — Érdekes, hogy ezek másnap már nem is jöttek dolgozni. — Alfonznak meg megígérték, hogy nyugatra megy igazi csikós kulacsvédőnek, ha már másra nem is jó, legalább szépen fénylik a szőre. Így a turisták már odahaza megvehetik a szuvenírt, mielőtt ide jönnek nyaralni. Otthon olcsóbban megvehetik, mint itt, mert a kései magyar betyárok rabló módján, túl drágán adják. Alfonz erre nagyon büszke lett, hogy kikerül végre ebből a koszos kis hazai istállóból, és ahogy bedolgozza magát külföldön — mondta —, rögtön ír majd nekik, és mindenkinek küld egy-egy pofa német árpát.

            Éjjelente, mikor Kelemen bácsi visszajött az udvarról, mert csak ott lehetett szivarozni és lehetett kiengedni a „májmárlátta” sört, visszadőlt mellé a szalmájára, és csődőr apjáról is sok jó érdekes újdonságokat tudott mesélni. A kis Ottó nagyon szeretne olyan lenni, mint a csillagrúgó senior. Az öreg nagyon örült, hogy áthelyezték egy Hannover nevű városba, és most az ottani híres kancaképző líceumban biológiára oktatja a bakfisokat, ami sok dohányt hoz az intézetüknek — mondják.

            Állítólag sok-sok féltestvére is született már egy holland kanca továbbképzőben is, akik sajnos már csak hollandul tudnak nyihogni. Ezt is Kelemen bácsitól tudja, mert tegnap éjjel, nagyon berúgott és ilyenkor érti és beszéli is a lovak nyelvét. Alfonz újságolta egyszer, hogy Kelemen bácsit hallotta egy külföldi telivérrel arabul társalogni, és ő azt fordított neki hazai lódialektusra.

            Egy csodálatos reggel Ottó megérezte, hogy valami szép dolog történik majd vele. Kelemen úr kefélte szőrét, kisnyerget tett a hátára, és vasárnapisan felszerszámozta és kivezette az udvarba. Ott már jó néhány tanulótársa kimosdatva sorba állt. Nem sokáig bámészkodhattak, mert megjött egy kisbusz a fogyatékosok iskolájából egy bokrétányi kisgyerekkel. A fiatal, jól nevelt szelíd pacik örömmel előálltak; mindegyikük hátára vett egy-egy gyereket. Na persze a felnőttek is segédkeztek egy kicsit az elején. Őrá egy barna szemű, béna kezű kislányt ültettek, aki felsőtestével rádőlt, hogy érezhesse Ottó teste melegét. Ha van boldogság, akkor mindketten érezték, hogy most ez az. Mindketten sajnálták, mikor letelt az óra.

— Az a marha Alfonz — mondta a pöszén nyerítő, eminens Ágoston később a délutáni szénázás közben a jászolnál, aki egy vak fiúcskát mulattatva rótta a köröket délben — hiába szerződött csikóbőrös kulacsnak sok pénzér külföldre, én egy kalap zabér´ sem cserélnék vele. — Mindannyian egyetértően nyihogtak.  

            Aznap éjfélre Kelemen bácsi már kegyetlenül berúgott, mert váratlan nagy öröm érte Az igazgató úrtól kapott ötezer forintot, és egy üveg helyi égetésű „Sobri Jóska” nevű pálinkát, mivel a szerződésben előirt ötven év szolgálati ideje lejárt és mehet azonnali hatállyal nyugdíjba. Erre Kelemen bácsi elsírta magát — na már nem az igazgató úr nagylelkűsége miatt. — Még könnyes szemmel megkérdezte, hogy hova a radványi rossebbe menjen vénségére, mikor egész életében itt lakott a lovakkal az istállóban. — Az ötezer forintot meg a főnök úr beleteheti a seggibe és viheti úgy az üzlettársának. Az emberséges igazgató nem haragudott meg Kelemen bácsira. Tudta, hogy csak az öröm formázta az iskolázatlan ápoló hálálkodó szavait. Sőt, megengedte, hogy Kelemen ne kerüljön az utcára, vénségére, ezért továbbra is maradhat, sajnos fizetést nem tud neki adni, de besegíthet a munkába, ha már annyira megszokta itt. Az öreg majd kezet csókolt főnökének, és nem csoda, hogy utána kiitta az egész üveg Sobrit.

Később bemászott Ottó mellé a szalmára, aki éppen a mennyei legelőn tépdelte, harristolta anyjával a füvet, és az sem zavarta, hogy Kelemen úr pálinkaszagát még a mennyországban is érezni lehetett. A Jóisten fejcsóválva becsukta az ablakot.

 

Legutóbbi módosítás: 2007.07.16. @ 15:04 :: kisslaki
Szerző kisslaki 252 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de