Falusi ranglétra – X.

Kés?i ébredés

 

Az esküv? után folyton az újasszonyt nézegette a kis Ágnes, hogy változott-e valami rajta, amiért vigasztalásra szorulhat, de egy ideig csak a rövidre vágott haja t?nt fel és hogy nem dúdolgatott a pékségben, mint azel?tt mindig.

Talán egy hét telt el nagy csendességben, amikor Margit – kés? este – hangos sírással szaladt végig az udvari járdán és elt?nt a szül?i lakásban.

Pár perc múlva Kálmán is követte, de ? zárt ajtóra talált. Kis ideig kopogtatott.

– Engedj be husi!

Egy darabig nem csak engedélyt, de választ se kapott, aztán elkezdett könyörögni:

– Naaa! Ne izélj husi! – Semmi válasz.

– Husi, nem eresztesz be? Husiii!

– Mennny haza Kálmány! – kiáltott ki az ifiasszony.

– Husi, ne izélj…naa…gyere haza!  

A válasz:

– Nem megyek, te menny innen!

– Naa! Husi…ne izélj mán, gyere haza! Naa, husi! Husi, gyere haza…

A következ?, bentr?l jöv? szóváltást nem lehetett érteni, de sikoltás követte, aztán Gyuri bácsi kemény szavai harsogtak:

– A hites uradná a heled!

– Nem mék édesapám, ne kívánnya, ez hülye, én ezzee nem tudok ényi! –

És akkor Blázsovics bácsi leakasztotta az ajtófélfáról a kissé kopott, de széles fen?szíjat, amit nem olyan rég a szomszédtól kapott. De az a borotva élezését hivatott szolgálni, nem azt, amit elkövettek vele. Margitot kékre-zöldre verte az apja, aztán kihajította, egyenesen a megkövült veje karjába.

Sokáig nem volt látható eztán Margit, de egy nap Mariska és az öreg György átmentek érte…. A pékségben szükség volt a munkájára,  Zsiga világgá ment, a két fiatalasszonynak kellett el?lépnie mesterré. 

Még mindig elszínez?dött foltok voltak Margit arcán, és kicsit óvatosan lépkedett, amikor végigment az udvari járdán. 

– Hát képes volt bocsánatot kérni, hogy visszaszerezze a jó munkaer?t ez a konok paraszt! – méltatlankodtak a borbélyüzlet vendégei. Mariska pedig megsúgta Arankának, hogy a sógorn?jének háta, meg a combja is csupa kék-z?ld-sárga foltos…a szíj nyomán.

Na, ekkor már azt hitte a kislány, kezdi érteni, miért kell megvigasztalni szegény Margitot. Csak az nem volt világos neki, hogy err?l a verésr?l tudtak-e el?re apjáék, vagy van még valami titok, amir?l ? nem tud…

*

?sz közeledtével egyre többet suttogtak a falu vészjósló öregasszonyai:

Aligha él ammá!

Blázsovicsék nagyon szerették volna teljesen a magukénak tekinteni Mariskát, de f?ként a kicsi Magduskát.

Az újságok gyakran közöltek tudósításokat a fronton lév? katonákkal kötött távházasságokról. Gyuri bácsi kerített is egy lapot, amiben benne volt “az” a hír, amire figyelmeztették, aztán elt?n?dött.

– Ezt mink is elintézhetnénk, csak megtanánánk azt a gyereket. Óvassátok, mit tanát a komám itt e! – adta Mariska kezébe a kölcsönújságot.

 

“…Ezeket ünnepélyes küls?ségek mellett bonyolítják le.

A városháza dísztermében asztalra helyezik a v?legény fényképét.

 Kivonul a hely?rség, a T?zharcos Szövetség,

a Vitézi Szék és a Bajtársi Szolgálat küldöttsége.

A polgári esketést a polgármester végzi. A v?legénnyel rádiótelefonon

teremtenek  kapcsolatot, tanúi fronton szolgáló bajtársai…

– A város 100 peng?s betétkönyvet ajándékoz a menyasszonynak.

– Mód van egyházi távházasságkötésre is. Az Egyházi Törvénykönyv

1088-1089. szakasza szerint a távollév? katona meghatalmazottja

 útján köthet egyházi házasságot. Ehhez a fronton lév?

v?legénynek írásbeli meghatalmazást kell kiállítania, amit a tábori

lelkész és két tanú hitelesít. A meghatalmazottnak személyesen

részt kell vennie a  házasságkötési, egyházi  szertartáson.

 A menyasszonynak ehhez írásbeli kérelem

            alapján püspöki engedélyre van szüksége.”

 

– De papa, el?bb meg kéne tudni, hol van Gyurka! Hogy él-e? – emelte rá könnyes szemét a szomorú menyasszony.

Az Öreg meg kilincselt, intézkedett, leveleket íratott a borbély segítségével és a lányokkal.

Nem csupán a családszeretet vezette, sokkal inkább a csavaros észjárásának volt ez az eredménye, a pékség megtartásának érdekében lett ennyire serény. A küls? szemlél?ben bizony szánalmat keltett az elkésett, kétségbeesett ragaszkodása, amit a borbélyüzletben tövir?l-hegyire kitárgyaltak a kuncsaftok.

Csukott ajtójuk mögött is sok mindenr?l eshetett szó, ami megviselte mindnyájukat.

Magda néni nem túl jól nézett ki, aztán egy kapálás alkalmával csak lerogyott a sz?l?t?ke mellé, és Gyuri bácsi úgy támogatta haza. Orvost hívtak, aki a szívét találta rendetlennek, szakrendelésre küldte Tamásiba. 

Szeptember végén lovaskocsit fogadtak, és Kövesi fuvaros felrakta a féderes ülést, hogy kényelmesen ülhessen a beteg, de a családból elkísérni nem tudta senki, mert közben Gyuri bácsi és Mariska kimentek a sz?l?be, a bort lefejteni, Magduska békésen aludt, nem lehetett magára hagyni ?t se, a boltot se. Margit halkan tett-vett az el?térben.

Ekkor egy idegen érkezett, halkan beköszönt a sütödébe.

– Jó napot, ez a Blázsovics pékség?  – El?ször nem hallatszott ki semmi válasz, aztán éles sikoltásra rohantak a szomszédék, a férfi az üzlet, neje a lakás fel?l.

Margit a mázsának támaszkodva, kezében egy tenyérnyi papírlapot bámult. Az idegen sapkáját szorongatva toporgott mellette.

            – A fiam vót itthun, mer megsebes?t, azt kérte, személlessen hozzam a hírt…

Károly kivette a rémült Margit kezéb?l a kékkockás, gyanús-foltos noteszlap-darabkát, amin ez állt ceruzával írva, Gyuri kézírásával:

“Megsebesültem 1942 IX /  9 én” –

A dátum -é- bet?je inkább -í-nek látszott, az -n- vonalként elhúzva…  

– Ne gondoljunk rögtön a legrosszabbra, valahol kórházban lehet…

– Karcsi báttya, mikor vót ez má!! – sírta el magát, a cetlit az arcához emelve Margit.

– Valahol kallódik a levele, mint ez a papír is – magyarázták volna…

– Sajnállom, én se tudok enné többet – szabadkozott az ember -, a mi fiunk visszament a frontra, arrul se tudunk azúta. –

Kintr?l kocsizörgés hallatszott be.

– Anyámnak ne szójjanak! – élénkült fel Margit.

Magda néni hátrálva lépett volna le, egyik lábával a kengyelt kereste, amikor egy öregasszony állt meg mögötte és megszólította:

– Na, meggyütté Magda? Aztán igaz, hogy meghaat a fiad? –

Támaszt keres? lába a leveg?t fogta, teste zuhant, és összecsukódva ért földet a kocsi oldalánál. Margit a kérdést elfogva ért oda, nekiugrott az asszonynak.

– Vén varjú! Takaroggyon innét, mer megtépem!!

– Jóvan, na, mit tudhatom én, hogy tik mikor mongyátok meg nékie!

– Él a bátyám, ezt vegye tudomásul, és t?nnyön má el! 

A hazaérkez? Blázsovics bácsi a hír olvastára csak szó nélkül kifordult az ajtón, megállt a gang szélén, és földhöz vágta a sapkáját. Aztán nagyon csendes ember lett. Jó id?re elfelejtette a szigort és az éberséget. Amikor Lózer György hajnalonként két vödörrel segítette a lányoknak a vízhordást, már egyetlen kifogásolni valót sem keresett. Örült a segít? kéznek.

A két lány azonban változatlanul kiült a folyosóra, ha fújt, ha esett, leste a busz érkezését és rohant a postára a várt levélért, ami csak nem érkezett…

            Magda néni sokáig lázasan feküdt, aztán sápadtan, csendesen kezdett járkálni a házban, mint az árnyék. Csak Mariska kezéb?l fogadta el az ételt, aki önmagának is hazudta a nyugalmat. A rádióval dúdolgatta álmatagon:

 

“Volt egyszer egy hádnagyocská,

fiátátál volt és bohó.

Tisztá volt a szíve-lelke…”

 

 Jól látta ?, a csend?r nem puszta udvariasságból veszi ki a kezükb?l a vödröket. Jó lett volna megmondani ennek a kedves fiúnak, hogy ne járjon ?utána, úgysem sz?nik meg visszavárni azt a másik Gyurit, aki nem halhatott meg, hiszen a nyakláncán azt a gy?r?t viseli, amit azért akasztott a nyakába, hogy megvédje ott a harctéren. A Jóisten nem veheti el az életét, mert még nem is látta a gyermekét. Még nem is tudja, hogy itthon már minden el lett rendezve, az értük hozott áldozata nem volt hiábavaló… 

Miel?tt megszólította a számára idegent, megborzongott, mert azt a nevet viselte, mint az ? Gyurija, és azt csak egy embernek akarta volna jószívvel kimondani.

*

Az iskolába repül?söket szállásoltak be, és az utcán fess, magyar pilóták járkáltak. A rádióból tovább szólt a dal a hadnagyocskáról:

 

“…Aranyvég? cigaretta …”

 

Aztán egyre gyakrabban hallgatott el hirtelen a zene.

“Adásunkat megszakítjuk, légiriadó, berepülésveszély!”

*

Az üzletben csendõrségi jelentésekr?l beszéltek, miszerint, október 14.-én elfogtak egy amerikai hadnagyot Ozora közelében, aki ejtõernyõvel ugrott ki. Repülõgépe Fejér megyében zuhant le a Mezõszilas község határához tartozó területen.

Károly néhány ozoraival elment megnézni a repül? roncsait. Hozott bel?le egy forgáccsá görbült, valószín?leg alumínium-ötvözet darabkát. 

Amikor nappal zúgott fel egy-egy repül?motor, akkor rohant minden ember fedezéket keresni, de azt senki se gondolhatta komolyan, hogy ott valóban védelmet fog találni, ha majd az égb?l golyózápor helyett már bomba hull.

A Kálváriára éjszakai megfigyel? embereket állítottak ?rnek… Szerencsére távoli robbanásokat hallottak csak, és a híreket, amikre már nem az els? napok ijedelmével, hanem valami hárító megszokással figyelt mindenki.

Ám a cukor kifogyott a boltokból, jegyre árulták a lisztet is, és Ágneske kíváncsi szemét?l követve, anyja ügyeskedését, amint kovásszal ragasztgatta a kis színes kockákat egy füzetbe, ami a bevásárló-könyvecskéjük volt.

Nemesékhez hazaköltözött a betegnek látszó orvos fiúk, hozta a f?városnál békésebbnek remélt faluba az ifjú feleségét, aki hamarosan egy kisfiúnak adott életet, és akit mind a három bérl? fiatalasszony meglátogatott.

            Mariska és Margit együtt mentek, és vittek Gyuri bácsi jóféle borából egy nagy demizsonnal.

Aranka pedig olyan magas piskótát sütött a gyermekágyas asszonykának, hogy addig nem nyughatott a kislánya könyörgését?l, amíg az ? vasárnapi ebédjüket is olyannal meg nem koronázta.

 

 

Szerző Pápay Aranka 314 írás
"Fának születtem. Állva élek. Nem voltam szeszélye a szélnek. Levél vagy? Azt kell megtanulni. Nem szabad, csak fölfelé hullni." /Szabó Éva/

4 Komment

Hagyj üzenetet