Bárányi Ildikó : Keleteurópai megaláztatásaim itt… és nem csak most – 3. Tétel

*

Évezred eleji leltár, 3. Tétel: Tovább reformálták a tanulmányainkat.

 

A VII. elemi osztály elvégzése után a jobban tanulók Liceumba illetve Ipariskolákba kerültek.

 

Én a Liceumot tapasztaltam meg saját bőrömön. Itt a régi reál és humán gimnáziumokból egy, se ló se szamár egyveleget gyártottak. A tantárgyak közül kiiktatták az olyan fölöslegeseket, mint a latin, görög, német, angol, ellenben bevezették az orosz nyelvet, a románt, és nálunk a franciát. Az oroszt általában hadifogságból haza szabadult bármilyen szakos tanár taníthatta. Az új idegen nyelveket a tanárok se tudták igazán, de legalább kellő megértést tanúsítottak velünk szemben, elvégre az ÉLETRE készítettek fel, tudták, hogy itt úgysem fog elvben senki (hát még egy prosztó diák) külföldre sétifikálni. Hát akkor minek kínozni azt a szegény gyereket?

Nem csoda hát, ha a négy éves liceumi orosz tanulásból arra az egy mondatra emlékszem, hogy: „Misa, Misenka djerzsi dver!” Ez egy felszólító mondat, arra buzdítja a képen lefestett igen kedves szibériai medvebocsot (akár hargitai is lehetett volna a pofikája után), hogy tartsa jó keményen zárva az ajtót. Arra már nem esküszöm meg, hogy milyen veszedelem fenyegetett az ajtón kívül, ami ellen Misenka kellett megvédelmezzen, de nem lehetetlen, hogy a rothadó kapitalizmus valamilyen eszméje, netán egy nyugaton használatos nyelv kopogtatott a túloldalon. Nos, Misa teljesítette az elvárást. Oroszul se tanultunk meg, de semmilyen más hasznos vagy haszontalan nyelvet se.

A reál tantárgyakat viszont kötelezővé tették mindenkinek, akár volt hozzá hajlama-logikája, akár nem. Az osztály egyik fele ezért kötelességének érezte, hogy a másik felének megoldja a feladatait, és a leleményesség határain is túllépve, néha az iskolai kizárás veszélyét is vállalva „segítse” kollegáját a vizsgákon.

Így adódott aztán, hogy ott álltam zöldfülű első éves orvostanhallgatóként, s néztem mint Bálám szamara az anatómiai latin kifejezéseket: Foramen operta canaliculi nervi optici — no nem szaporítom — egy árva szót sem értettem belőle, mert románul sem tudtam, hogy legalább hasonlított volna valamihez. Ennek ellenére be kellett magolni belőle legalább ezret. És nem csak akárhogy: —„Vigyázat kollegina, ez birtokos eset, ae-nek írjuk é-nek olvassuk” — okított jóindulatúan Jenci, a tanársegéd. Ő még reform előtt végzett…

    De ez volt a helyzet negyven év múltán is, mikor váratlanul kinyílt a világ előttünk… Csak kapkodtam az életre felkészített fejemet, hogy tudni kellene németül bár, de angolul se ártana. Így kezdtem nyugdíjas fejjel nyelvleckéket venni, és időskori álmatlanság ellen idegen szavakat biflázni éjjel 2-3-ig. Miközben tökéletesen tisztában voltam azzal, mennyire megalázó, hogy egyetemi diplomás létemre nem beszélek egyetlen világnyelvet sem, és jó pofát vágok a segélyt hozó külföldiek elnéző mosolygásához, amikor keverem a der- die-  das-t, vagy a oben-untent — pedig elsüllyednem kellene, hogy később sem állt módomban bepótolni az indulási hátrányt. Kinek magyarázzam most utólag a bizonyítványomat? Nem vagyok én Karinthy! (Sajnos.) Meséljem el, hogy piros diplomával végeztem, és így maradtam ilyen szent középszerű? Mert én a zárdai indításnak köszönhetően mindig lelkiismeretesen megtanultam azt, amire éppen tanítottak…

Előreszaladtam az időben, mert a rövidke 4 liceumi év sem telt el egy újabb reform nélkül. Közben rájöttek az okosok, hogy arra az életre, amit nekünk itt belterjesen szántak, elég lesz három év liceumi felkészítés is. Ily módon 1954-ben Csíkszeredában öt párhuzamos osztály érettségizett egyszerre. A 10 osztályból érettségizettek voltak már 16 évesek is, ha jól igyekeztek. Nekik három év alatt kellett volna megtanulni azt, amit nekünk négy alatt se sikerült

Az Ipari Liceumok diákjainak még cifrábban kijutott a reformból. Csak nem fogják az eljövendő uralkodó osztályt olyasmivel megalázni, hogy inasként dolgozzon a kizsákmányoló mesteremberek kezei alatt?! Az iskolai műhelyek felszereléséhez és működtetéséhez nem volt se pénz, se hozzáértő tanár. Szériákban végeztek az olyan esztergályosok, lakatosok, villanyszerelők, akik egy srófhúzóval se tudtak mit kezdeni a frissiben elfoglalt munkahelyen, ahol tőlük sztahanovista bravúrokat vártak.

Hány keserves megaláztatást kellett lenyelnie a frissen diplomázott szakemberpalántának, míg talált egy-egy jólelkű idősebb szakit, aki hajlandó volt megtanítani a munka egyszeregyére, hogy lassan helyére kerüljenek az elméletileg megtanult fogalmak, és képes legyen teljesíteni a normát? De volt-e mindenkinek ilyen szerencséje? Hányan csúsztak ki a pályáról és váltottak át politikai szerencselovaggá? Attól kezdve ők lettek a minőségi ellenőrök, a norma megállapítók, a káderesek, vagy ipari titkárok a Pártnál, hiszen nekik volt diplomájuk- és ellenőrizték, irányították azt, amihez halvány fogalmuk sincsen. Így teljesedett ki reform ürügyén a munkamorál gyökeres kiirtása.

 

 

szerkesztette: Verő László – 2007. február 12., hétfő, 08:40

 

Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:08 :: Bárányi Ildikó
Szerző Bárányi Ildikó 0 Írás
Nyugdíjas orvos vagyok, benne a hetedik évtizedben. Jelenleg a Máltai Segélyszolgálat temesvári vezetőjeként szeretetszolgálati és karitativ tevékenységet folytatok.1960 óta jelennek meg írásaim. A Román Írószövetség tagja vagyok 1989 óta. Voltam már a Torony tagja, ahonnan egy időre eltávoztam, személyes érzékenység miatt. De a céljaitok tisztelete visszahozott ebbe az alkotó közösségbe.Köszönet a felajált lehetőségért!