Bonifert Ádám : Csillagbúcsúztató

Volt egy gyönyör? fehér farkaskutya. Csillag volt a neve. A fiamé volt. Nagyon szerettem én is. Egy szomorú estén, es? után, mikor már arra sem volt ereje, hogy az es? el?l bemásszon a házába, a fiam kiült mellé, beszélt hozzá, és könnyes szemekkel elmondta a búcsúszavakat.
És másnap, reggelre virradóra, Csillag elment…

Már tizenhét éves

lettél, és e korba'

te sem vagy már képes

jó néhány dologra,

hallásod megromlott,

látásod sem régi,

ízes, finom csontot

orrod már nem érzi,

nem is tudsz már futni,

csak lépsz, kissé sután –

a szívem szakad, de

menj el, kiskutyám!

 

Könnyes lesz a szemem,

hogyha most rád nézek,

elmúlt az a régi

kedves "kutyaélet",

elveszett az er?d,

messze hangzó hangod,

kalandot, csatákat,

régen nem hajszolod,

csak heversz, fáradtan,

s átnézel sok szukán –

a szívem szakad, de

menj el, kiskutyám!

 

Szemedben a h?ség

még mindig ott csillog,

hogyha nagy nehezen

a pillád kinyitod,

kezemet megnyalod,

ha megsimogatlak,

de ez már nem a "rég",

közeleg az a vég –

magamban siratlak.

Indulni kell, látod,

régi társak után,

várnak rád valahol

a nagy égi pusztán,

Füli s a többiek –

soha nem feledlek,

de ez jobb lesz neked –

menj el, kiskutyám!

menj el, kiskutyám!

 

És Csillag másnapra elment….

Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 07:54 :: Bonifert Ádám
Szerző Bonifert Ádám 311 Írás
Álmodó realista vagyok, a magam módján írogató ember. Szeretem a baráti hangulatú, egymást segítő alkotó közösségeket, nem szeretem a marakodást és a klikkszellemet. De az értelmes vitákat elfogadom.