Kellemesen banális írás, aminek a közepét?l érezni lehet a történet csattanóját. Valószín?leg egy megtörtént élményt vesz alapul, egy olyan urbánus legendát, amit a f?iskolások-egyetemisták unalom?zés képen mesélgetnek egymásnak a vonaton vasárnaponként, afféle ki tud nagyobbat mondani alapon. Bár kissé szokatlannak t?nik azért egy harmincan éveiben járó doktor-professzor egy alsó tagozatos korú gyermekkel, de nem elképzelhetetlen.
Mindenesetre jó ilyet olvasni, hiszen kell egy cseppnyi mosoly a hétköznapok komolysága mellett. Ez a mosoly reményt ad arra az esetre, amikor nem is számíthatunk a szerencsénkre, csupán bízhatunk valamiféle váratlan fordulatra, amint az a történetben is megesett. De vajon bízhatunk abban, hogy az ilyen mázli mindig éppen jókor következik be, vagy éppen ki kell érdemelnünk azt. A szerepl? talán éppen azzal érdemelte ki, hogy képes volt bízni és kikapcsolni egy n?nyi, szemet gyönyörködtet? pillanatra.
Egy drámaibb, az érzékekre könnyfakasztóbban ható történetben talán jobban lehetett volna szemléltetni a sors igazi, értékesebb segélynyújtó kezét, bár nem tudni sohasem el?re, kinek mikor jön el és mennyit ér a támasz.
Ebben a sztoriban, az utolsó percben érkezett…
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:39 :: Adminguru
