SV : A szomjúhozó 10/3

10./3

  A kis lakhelyek, k?be vájt otthonok, k?b?l, fából épült kis házak ünnepre voltak díszítve. A sár nyoma itt-ott folttal éktelenkedett a mezsgyén, a kövön, a házfalon, eloltotta a virágzó kertekben a színt, de mégis, tisztán csillogott minden a vakítóan zöld ég alatt. Színes pántlikákat úsztatott a leveg?ben a szell?vé  enyhült szél, amik h?vös ünnepélyességgel integettek fáról, bokorról, az emberek karjáról. Fehér és kék színpompázott a házak újra meszelt falán, a tisztára mosott köntösökön, vállkend?kön. A magas feny?kre fehér és kék vászoncsíkokból jelképes fáklyát er?sítettek, fel-fellobbantotta a szél a szalagokat, azok, mint a hívó ujjak, úgy emelkedtek, lobogtak az ég felé.

  Itt a hegyen, a Megmenekülés Hegyén újra lehetett hallani az elveszett kacagások visszhangját, fel-felcsilingelt a gyermekek, és a szüleik nevetése, boldog öröm rezgéseivel töltötte be leveg?t. Máshol a bánat nehéz g?zei lepték a házat, ott, ahol a sárözön áldozatot szedett, de mégis súlyos lépteivel távolodott a szomorúság az új remény feltámadásakor.

  Éltet? remény ébredt az emberek lelkében, az élhet? élet reménye. Régi érzés, újra tanyát ütött a szívekben, a szeretet újra ébredezett rákényszeredett dermedtségéb?l. Szökött a félelem, sz?kölve, vissza-visszamarva, mint a sarokba szorított vérengz?, vérz? vad, hol támadva, hol menekülve.

  A Stadion dísztelen volt. Kopáran feszültek a kövek egymásnak. A Stadion néptelen volt, csak a napfény barangolta be a játékteret, az ülésre szolgáló k?lépcs?ket, az áldozati oltárt. A Nap felcsillantotta a szavazó urnák fényét, mintha elégedett lett volna, azzal, amit letapogatott, hunyorított egyet, amint elhaladt fénye el?tt egy kósza felh?foszlány. Ez volt a választás napja. Az egyetlen közösség által jelölt vezet? Tzswen volt, de a régi írott és íratlan szabályok szerint, bárki kiállhatott önmagát jelölni kortes beszéddel, a szavazás el?tt. Legel?ször a maninik csapata érkezett, így együtt felt?nt, hogy megdöbbent?en magas létszámban vannak, az össznépességhez képest.

Jelvényeiket levették vállukról, fejfed?jükkel együtt a kezükben hozták. Egyszerre, egy ritmusra léptek, bár nem vezényelt senki. Manik az els? sorban az els? helyen menetelt, láthatóan megviselte a ritka leveg?, meg a jogfosztottság.

A maninik leghátra álltak a néz?téren régi beidegzés szerint a hátsó kijárat körül helyezkedtek el.

  Megérkeztek a tudóspapok is, négyes sorokban vonultak egymás mögött, szakcsoportonként, az utolsó csoportot a flegma arccal, megvet?en lépdel? kommunikátorok adták. Senki sem jelzett, sem hanggal, sem mozdulattal, mégis egyszerre ültek le, egy ütemben foglalták el ül?helyeiket, az áldozók?höz legközelebb es? helyeken.

   Érkeztek az épít?munkások is, sárga szalaggal a homlokukon, mintha egy láncra lettek volna f?zve, úgy lépdeltek, lassan, kimérten, er?vel takarékoskodva.

  Kis távolságokat tartva egymás után gyülekeztek a családok, nagyszül?k, unokáikkal, szül?k kézen fogva. Kék-fehér ruhájuk ünnepl?nek látszott, vagy talán a bels? öröm sugárzása üdítette ünnepl?vé a régi, sokat mosott vásznakat.

  Chikchan egyedül érkezett. Siet?s léptekkel szinte futott, fejét magasra tartva kapkodta a leveg?t, csapdosta csámpás lábait a padlózat köveihez, jobban csattogott, visszhangzott lépe, mint hamarább az egész maninik csoportnak együttvéve. Egyenesen a szónoki emelvényre ment. Felnézett a Napra, két karját felemelte, a hegyek mögött elbújni készül? égitest felé, leengedte karját a teste mellett középtartásba, majd a törzse mellé. Ismételte háromszor elejér?l, fel, közép, le, közép, fel, közép, le. Senki sem nevetett Chikchan komikus, groteszk alakján, senki sem röhögött fel, amíg a mozdulatgyakorlatát végezte, most nem kacagtatott meg senkit, ahogyan rövid karjait mozgatta gömböly? teste mellett, kurta lábait szétterpesztve.

– Szeretett népem, megmenekült társaim! Nézzetek magatokba, és vizsgáljátok meg a kérdést, élnétek-e nélkülem, túléltétek volna-e a mindent elsöpr? vízözönt. Ha arra gondoltok netán, más Megmenekülés Szervez? Csoporthoz is csatlakozhattatok volna, akkor gondoljatok arra is, mi lett volna veletek, a víz alatti városban, vagy a jeges sarkokon. Sokak pusztultak a hamis ígéretek miatt, a vagyonukat magukhoz vették az álszervez?k, és veszni hagyták a bennük bízókat, ? maguk pedig, jó helyet vásároltak akár itt nálam – gúnyosan körbenézett, szünetet tartott – akár ellenségeinknél.

Az emberek egymás képét vizslatták kutakodva, szemükben kérdéssel:

– Te? ?? Ki? Kik? – a közel ül?k távolabb húzódtak egymástól gyanakodva, keser?n.

  Hatalmas sas ereszkedett alá a horizontról, szétterjesztett szárnyai eltakarták a napfény útját, árnyékot vetett a stadion falaira, hirtelen lecsapni készült, zuhanva esett alá. A nép felhördült, egy emberként figyelte az óriás madarat, hallatszott, amint az a falon kívül lecsapott a prédára, felsírt a nyúl, sikítva, mint egy gyermek, amikor támadója karmai bundájába martak. Látták, ahogyan felemelkedik újra a veszedelmes ragadozó, lassan vitorlázva a szélben, körmei között az áldozatával. Chikchan kicsire összehúzta magát az emelvényen, meggörbült, fogódzót keresett, ám megemberelte magát, tetetett bátorsággal a helyén maradt.

– Kedveseim, népem, támogatóim, nézzetek magatokba, és ismerjétek el, becsületemet, igazságos vezérségem, köszönjétek meg azzal, hogy újra rám szavaztok, a biztonságos, kiszámítható életet, – amit én, és csak én adhatok meg a számotokra a továbbiakban is – erre szavazzatok! Már túl vagyunk a kezdeti nehézségeken, már az öregek munka nélkül, nyugodt öregségben élhetnek közöttünk, már a gyermekeknek nem kell dolgozniuk, míg meg nem unják a tanulást, tanulhatnak a támogatásunkkal. Most, hogy túl vagyunk a kezdeti nehézségeken, csatlakozunk majd az Oroszlánhoz, vagy más er?s túlél?khöz, biztonságunk garantálja majd az er?sebb testvér. Szavazatok rám! Ti okosak és el?relátók vagytok, hát nem is szavazhattok másra!

Leült dagadó mellkassal, elszánt arccal a családok közé, egyedül, de hátra–hátra pislantva, Manik elismer? hunyorítását kutatva.

  Tzswen lépett a helyére. A sorokban ül? n?k, felsóhajtottak, amikor ránéztek, szálfa termetére, izzó zöld szemére, mosolyt ?rz?, kedves arcára. Tzswen állt, nézett az ?t figyel? emberekre, láthatóan gondolkodott mit mondhatna.

–  A Teremt? Isten áldása legyen mindenkin! – köszöntötte a választókat.

– Engem itt mindenki ismer személyesen. Mit mondhatnék magamról? Ismertek, hát ítéljetek meg tetteim szerint. Ha Ti úgy akarjátok, a vezet?tök leszek, ha nem akarjátok, nem én leszek az. −Csendes mosollyal meghajolt és visszaült a helyére a papok közé.

  Az égen felkelt a Hold, fehéren mutatta fél arcát, a még útját be nem járt Nappal egy id?ben. A vörösl? ég alja szelet jósolt másnapra, narancsvörösben pompázott a hegytet?, élesen izzott a legkisebb csúcs, hegytaréj kontúr is.

  Vízimadarak rajai szálltak dupla „v” alakban a gyülekez? felh?k alatt, gy?ztesen az élet mai nehézségei fölött, köröztek a tó fölött, várták vezérük jelét a leszállásra, a tó vizére. Készül?dtek az éji nyugodalomra a parti sás, nád, k?risfa vízbenyúló gyökereinek a rejtekében.

  A gyermekek is a szavazó urnához vitték kövüket, kis markukban szorongatva, a család közös döntése szerint fehér, vagy fekete követ. Az apák felemelték gyermeküket, hogy az felérje az urna nyílását. A gyermekek komoly képpel dugták kis kezük, a lepel alá, ám volt olyan cseppség, aki nem akarta odadobni, a szép kis kerek golyót, úgy húzta vissza a karját, hogy a szavazat a markában volt.

Az apák duruzsoló unszolással, mosolyogva vették el t?lük, ejtették helyettük az edénybe a voksot. Sorjáztak a szavazók, Chikchan széles vigyorral integetett az el?tte elhaladóknak, Tzswen lehajtott fejjel, megadón ült. Utoljára a maninikek vezet?je Manik adta le szavazatát. Szétterpesztett lábakkal megállt, kihívón szertenézett a haloványan izzó lámpák fényében, megvet?en lebiggyesztett szájjal, kevélyen.

  Megszólalt a gong, hármat kondult, jelezve, még egy lehet?ség van, hogy azok, akik eddig nem döntöttek, döntsenek leadják-e, kire adják a szavazatukat.

Chikchan rohant ki, magasra tartott tenyerén egyensúlyozva a fehér követ, mutatva, hogy mindenki lássa álszent jóságát, ? bezzeg nem magára, hanem ellenfelére Tzswenre szavaz.

Eljött az id?, hogy megszámlálják színek szerint, mib?l mennyi van. A Hold körül udvart rajzolt a Teremt?, sárga fénnyel vonta körbe, mint egy glóriával övezte, a vizek, az éltet? vizek istenasszonyát.

– Hideg lesz holnap! – szóltak mintegy maguk elé az öregek. – Hideg lesz, szeles hideg.

Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:38 :: Adminguru
Szerző SV 59 Írás
A nevem nem titkos, nem rejtőzködésből 'SV', ami az írásaim fölött áll, hanem tisztelgés Verő László emléke előtt. Verő Lászlóval együtt kezdtük tervezni és létrehozni a 7torony-t..., egy másik laptól jöttünk és hoztam a régi nick-nevemet. Nem vagyok rá képes, hogy megváltoztassam. A változtatással mintha elfogadnám, hogy Ő már nincs. Pedig itt van, lélekben mindig velünk marad. Így tisztelettel kérem a megértésüket! Sike Valéria