A selyemmajom ízlése végtelenül kifinomult, vasárnap délel?tt kávéhörpölés közben eltartott kisujjal, halkan mondja: "Oui, je suis triste".
Hát hogyne lenne szomorú, amikor látja, hogy a makákó, ez az alja és szapora pórnép zajos jelenlétével szinte minden kultúrát kiszorít, jobb híján már egyetlen cizellált gondolatnak sem hagyva helyet.
Bezzeg milyen más volt régebben, amikor a selyemmajom egy terebélyes fa árnyékába leheveredve merengett a szélfútta felh?k édesbús táncán. Ezüstös bundáján meg-megbicsaklott a lombok közt besz?r?d? napsugár, miközben kedvenc verseit lapozgatta. "Mint nagy kalap, borult reám a kék ég…"
Kés? délután pedig métázni indult a klubba, majd a játéktól felfrissülve az állatövek szimbolikájáról folytatott parázs vitát barátjával, a lemúrral. Nemegyszer éjfélig is hadakoztak többnyire sikertelenül gy?zködve egymást, míg a selyemmajom végül kora másnapi elfoglaltságaira hivatkozva a dzsungel összen?tt lombkoronáján át hazafelé vette az irányt.
Bizony mélységes melankólia fogja el, amint látja ahogy manapság a makákók naphosszat izgatottan gy?jtögetnek, pillanatnyi megállás nélkül halmoznak fel mindent, ami csak a kezük ügyébe esik. Érdekli is ?ket a filozófia!
– O tempora, o mores! – legyint a selyemmajom lemondóan a legmagasabb ágra lendülve, hogy legalább az ég közelében megpihenve ne halljon semmit az egészb?l.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:38 :: Magyar Csaba
