Magyar Csaba : A lejárt szavatosságú ember

A megtermett, piros kabátos ember elhagyatottan ült a hajnali hóesésben.

A megtermett, piros kabátos ember elhagyatottan ült a hajnali hóesésben. Csak bámult maga elé azzal sem tör?dve, hogy a hópelyhek lassan ráfagytak a szakállára. Nem volt már fiatal, biztosan látott keményebb teleket is. Abban az évben ez volt az els? havazás, az autók nyári gumijaikkal össze-vissza csúszkáltak a lefagyott úttesten. Épphogy ébredezett a város, sorra gyúltak ki az ablakok. A piros kabátos ember értetlenül pásztázta végig ezeket a zúzmarás és felt?n?en üres abalaktáblákat, akárha keresne valamit. Szemeiben talán valamféle meglepetés, talán némi csalódottság tükröz?dött. De az biztos, hogy nem volt jókedv?.

Igen, sokat olvasott arról, hogy megváltozott a világ, de az évek során olyan sok dolga akadt, hogy nemigen maradt ideje a töprengésre. Most azonban egyetlen éjszaka alatt rádöbbent, igazat írtak az elemz?k, a világ végérvényesen átalakult, ? pedig megrekedt a régiben. Órák óta ült a hidegben szinte k?vé meredve, a motyóját tartalmazó teli zsákot maga mellé ejtve. Mégcsak sejtelme sem volt, hogy mitév? lesz ezentúl.

 

– Lejárt a szavatosságom. – gondolta kissé elkeseredve. – Ki hitte volna, hogy velem ez megtörténhet?

 

Aztán egyszerre megvonta a vállát, pattintott egyet az ujjaival és még miel?tt az els? fénysugár földet ért volna, elt?nt szánján a felh?k között.

Legutóbb szerkesztette - Magyar Csaba
Szerző Magyar Csaba 174 Írás
Már gyerekként is tudtam, hogy írni jó, mégis hosszú időre megfeledkeztem róla. Kicsit a véletlennek is köszönhetem, hogy újra felfedeztem magamnak ezt a nagyszerű játékot.