Verő László : Az átok

Történelmietlen történelem

 

István már két órája töprengett térdelve a kápolna feszülete előtt. Tudta, elronthat mindent. Víziója a környező keresztény királyságok mintájára fölépülő birodalomról egyre távolibbnak tűnt. Henrik herceg leányával való házasságát nem az anyaszentegyház által elvárt szeretet sugallta, hanem a számítás. Már ekkor tudta, ezért bűnhődnie kell. Mardosta lelkét, hogy rövidesen saját vére ellen kell sorompóba állnia.

Melyik parancs erősebb? A testvéri szereteté, vagy ennek a fiatal népnek a későbbi boldogulása? Mi előbbre való: a puszták távolából tompán dübögő sámándob üzenete az ősöktől, vagy a megfeszített mártíruma, az egész emberiség összes vétkéért? Tudatosan megy szembe rövidesen a legszentebb parancsolatokkal, melyek betartására fölesküdött.

— Urum! Ne adu válaszut gyetrelmimre? — kulcsolta kezeit görcsösen a szenvedőtől várva választ.

— Mennyi gimilcet aduál ez új földen, mért nem adusz tsep milosztot hezza? — tudta, választ nem — de erőt talán kaphat — magának kell döntenie.

Vencellin kezére kell bízza hamarost atyjafiát, aki mögött a fél ország állt hadban. Ki fogja megérteni, hogy nem ellenük, hanem értük fog újra a magyarok vére folyni? Tudta, ha enged a senioratus, leviratus diktálta jognak, akkor ez a nép eltűnik a történelemben, mint a dicső hun ősök, avarok és a többi pusztai nép. Az egyház, és a már régebben megtelepedett sikeres királyok példája lebegett a szeme előtt. A frankok és németek birodalmának mintájára akart országot ezen a gyönyörűséges földön, melyre Álmos, Árpád, és a foglaló vezérek vezették népét. Visszaút nincs, az idő kereke csak előre foroghat.

— Tsak ez kesernyű pohárt ne kéne ürítni Uram — gördült le szenvedő arcáról két égető könnycsepp.

Látta maga előtt a kiviruló birodalmat, melynek alapjait ő hivatott lerakni jó törvényekkel és békében a szomszédokkal, egyházzal. A kalandozásoknak véget kell vetni, mert az előbb-utóbb a nép elfogyásához vezet. Az írás parancsai megfékezik ezt a szilaj népet. Vér kell folyjék, hogy ezt véghez vigye.

De mi lesz, ha elbukik? Mi lesz, ha Koppány kardja elpusztítja a jövőt? Talán tíz, húsz év, és vége mindennek? Németek, bolgárok, olaszok martaléka lesz ez száz éve szerzett föld?

— Ne Urum! Ne ezér vogymuk itt! Ne hagyhatud el néped! Márja anyánk, te orszgud, te kerálságod ez! — keményítette meg szívét a vajúdó király.

— Ne a nomádik törvényi, de a te akaratud dicsőségi lészen, ne akarhatud, hogy halálnak halálával haljon e nép!

István lassan fölállt a térdeplőről, és kemény léptekkel indult az ajtó felé, miközben fölcsatolta kardját. Az ajtó előtt többen álltak falfehér arccal, tudták, hogy a király most döntötte el a jövőt. István körbenézett az urakon velőig hatoló tekintettel, darab ideig hallgatott, majd tompa, de indulattól fűtött hangon szólalt meg a síri csöndben:

— Beszpremu alatt Vencelin hívséges és tudós vezér parancsoli sereginket. Koppány atyánkfia kardot vont fölkent kerála, és Márja milosztjára bízott országa ellenében. Fájdalom szűnknek, hogy vér a vér ellenibe, magyeri a magyeri ellenében onta ott derága vért. Isten úr haragját mainkra vonjuk, szálljon e harag az én fejemre. E szerzett föld legyen századokon át Árpád atyánk magjának birodalma. Tesvír tesvír ellenében e harc után soha ne fordujjék, mert elveszünk mind. A bűn csak engem sújcson eztán, ne népemet. Az Úr irgalma legyen velünk!

István a beszéd után kopogó léptekkel vonult szobájába, ahol Gizella várta aggódva. A király lerogyott egy székre.

— Édös urum! Mi a te döntésed?

— Turán átokát vettem ma magamra, én vagyok a kerál, az ország. Óh Urum! Mit tettem?

Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:38 :: Verő László
Szerző Verő László 84 Írás
1986-ban alapítottam meg a Héttorony Könyvkiadót, mely élt tíz évet, és több mint száz kiadott kötet maradt utána. Béke poraira. Most - e kor igényeinek megfelelően - itt, a világhálón halásszuk a jó írásokat, remélhetőleg szerzőink, és olvasóink örömére. *** Született 1954. április 12. Budapest Elhunyt 2007. május 24. (53 évesen) Budapest