SV : A szomjúhozó 8/4

8./4

  A hajnali nap fénye felragyogott a hegyek mögött, el?re küldte tapogatózó sugarait a Nap. A hegyormokon rózsaszín fény gyúlt. Az ég színe mély zöldr?l kékre váltott, a fehér páracsomókat felszippantotta a napfény melege. Éles kontúrral rajzolódott ki a Megmenekülés Hegye a ragyogó égbolt el?tt. A reggeli h?s leveg? könnyebbé tette a légzést, gyorsabbá tette a lépteket. A megmenekültek rajokban haladtak a távoli fennsík felé. Öregek, fiatalok együtt meneteltek, mindenki látni akarta a megmérk?zést. Jelent?s nap virradt a hegylakókra, az els? népünnepély napja a vízözön utáni id?számítás kezdetén. A lankás hegyoldal gondosan el? volt készítve a csillagfutáshoz. Minden égi jelképnek kirakták kövekb?l a földi képét.  Ott volt a Gólya csillagkép, ott volt a Sólyom, a Majom, kunkorodó farkával, a „menj haza!” jelet formázva, ott volt a Krokodil széttárt lábain ujjaival, a szabadság jelét mutatva. Ott volt az összes csillagkép a föld porában, arányos kicsinyítési léptékkel kimérve, megrajzolva, k?b?l kirakva. Ott sz?tte hálóját a Pók, kapirgált a Csibe, reppent a piciny Cinege.

– Amikor vége a világnak, lejönnek az égr?l a csillagok – gondolta Xocsitl, szemével Ahawot, az ? szeme fényét kutatva.

  Az ifjú versenyz?k, felpántlikázva, fényes szemmel, és ragyogó orcával külön csoportban álldogáltak. Némelyik mormolta a csillagképek nevét, sorrendben, ahogyan következtek egymás után, ahogyan futás közben meg kellett érinteni, majd megkerülni, f? bolygólyuk forgásiránya szerint. A sorrendet úgy kellett betartani, mint ahogyan a valódi csillagképek láthatók az égen az utazó szeme el?tt, amint éppen a föld f?tengelyére írt ellipszis mentén halad. Mások a lábukkal egy helyben doboltak, mint a vérmes paripák a futam el?tt. Az ifjak, a hajadonok rajthoz álltak. Manik jel adott, a csendbe beleharsant a fanfár sikítása.

  Chuan s?r?szövés? kend?vel letakart háncskosárban hozta a csillagjegyeket formázó szobrocskákat. Hárman indulhattak egy id?ben, hogy ki melyik jelt?l, attól függött, hogy ki melyik szobrot emelte ki a kosárból.

  Ahaw a Sárgaföldr?l látható Krokodil csillagjegy szobrát húzta. Jóles?n elmosolyodott, visszagondolt szül?földjére, amíg a többiekre várt.

  A fanfárok harsogva tudatták, induljanak a futók a csillagjegyükhöz. A néz?k izgatottan figyelték a helyezkedést, fogadásokat kötöttek, ki honnan indul majd, ki ér majd els?nek a célba, ki lesz Isis, ki lesz Osiris, kinyeri a versenyt, kik lesznek majd azok, akiket magára kell hagyni, gyengeségük miatt.

  Ahaw az anyja baldachinjának színét kutatta a többi színes selyem között, amiket tépve fodrozott a feltámadó szél, de túl távol volt már a néz?tért?l ahhoz, hogy biztonsággal felismerje. Mégis egy pillanatra, mintha egész közelr?l látta volna anyja mosolyát. Gondolatban visszamosolygott rá.

  Magasba emelkedett Chikchan sz?nyege, a hájas zsarnok a tömeg fölé emeltette magát. Önelégülten nézett szét mélyen ül?, gonosz szemeivel, izgalmában kopasz fejét tapogatta.

  A fellobbanó fény versenyre kelt a Nap sugarával, kéken, fehéren izzott, majd r?t vörösre festett mindent, eget, földet, jelet, ember, miel?tt kialudt, így jelezve az indulást a rajtnál állóknak.

  Ahaw gyors léptekkel iramodott a cél felé, haladtában sandított a többi csillagfutó felé, de nem tudta kiszámítani az ellenfelek pályáját, nem tudhatta ki hol tart, nem láthatta ki el?tt mennyi lefutandó pálya áll még. Elfogta a versenyzés, a játék öröme, jó stratégiával, könnyedén futott.

  A célba ért, kifulladva, elfáradva, mégis csodálkozva, a gy?zelem mámorával pillantott szét. A néz?k ujjongó csoportja ünnepelte Ahaw gy?zelmét, saját fogadásuk sikerét. Az emberek a botjukkal a földet verve, kiáltozva, önfeledten kacagva, duhajon riasztották el a maguk mell?l a gonosz démonokat, tartóztatták a szerencsét.

  Megszólaltak a sípok, a pergetek a dobok, vidám zene hangjai szálltak. A néz?k mézsörös korsói hamar kiürültek, rajokban futottak a medencéhez újra megmeríteni. A szél er?sebben fújt, lobogtatta a gy?zelmi zászlókat, a gy?ztesek pántlikáit, h?tötte a felizzott arcokat, átforrósodott fejeket.

  Húsz atlétát kísértek sípokkal, dobokkal, botokkal zörögve, dobolva, sipítva a Megmenekülés hegyére, a Sportcsarnokba. ?k lesznek azok, akik holnap kosárlabda játékban mérk?znek meg egymással. Tíz közülük, holnap után átadja szívét, és életét, ?k lesznek azok, akiket feláldoznak a gonosznak emelt oltáron, ?k lesznek azok, akik a halál gyönyörét adják majd a démoni er?knek. Az itt él? emberek hite szerint a gonosz démonok most a hangzavartól megriadva messze rebbennek az ünnepl? csoporttól. A megittasult nép zajongott, zörgött, dobolt bódultan. Az ünnepl?k másik csoportja a k?korsókban illatos növényeket égetett. Így csábították ide, maguk közé a jó démonokat. A gyógynövények Xocsitl kertjében n?ttek, sziklák huzatos réseiben száradtak, most a t?zben pattogva, fel-felcsapó lángokkal szórták utolsó leheletük illatát a légbe.

  Ahawot Manik emberei a f?helyre kísérték, az els? futó számára a trón készen állt. Osiris jelképei el?készítve várták, hogy feldíszítsék vele az ünnep királyát, a csillagfutás gy?ztesét. Mellette simára csiszolt k?henger várta, Osiris társát, az ünnep királyn?jét, ?t, aki ma másodiknak ért célba a csillagfutáson. A leány, aki majd Isis szerepét játssza az ünnepi megemlékezésen, izzadtan, csapzottan érkezett, tüdejét sivítva járta át az oxigénben gyér leveg?. Az arca sápadt volt, szemében a gyász szomorúsága bujkált, magas, karcsú teste vékony, nyúlánk, n?iessége épp csak kibomlófélben domborodott ruhája kék red?i alatt.  Sóhaja forrón tört fel kebléb?l, hatalmas kék szemeivel esdekl?n nézett Ahawra. Ujjaival villámgyorsan mutatta a nyírfa jelét, miközben a haját igazgatta. Ahaw a nád jelével válaszolt, ami azt jelentette, ? bizonytalan abban, sikerülni fog megmenekülniük a feláldozás el?l. A lány a tölgy jelére igazította fürge ujjait, határozottan, er?sen tartva mutatóujja hegyét a hüvelykujjon.

– Biztosan sikerül! – bólintott Ahaw.

  A csarnok nyitott boltozatára kifeszítették az áttetsz? drapériákat. A felgyulladó, majd kihunyó fény elcsendesítette a várakozókat. Hárfa hangja szólt lágyan, dalokat pengetett a hangszer húrjain egy láthatatlan kéz, andalító muzsika hangjai szálltak. Kézr?l kézre adták a tálakat vették, ették a bódító növénydarabkákat. Csendesen készítették magukat, a zajos ünneplésre.

  Chikchan Horus maszkarában érkezett. A tömegb?l egyszerre roppant ki a kacagás, amikor a zsarnok amorf alakja felt?nt a bejárat boltíve alatt. Ormótlan testéhez simuló lágy leplekben, sólyom álarccal, úgy lépdelt, mint egy nagy, kövér, degeszre tömött kacsa. Hasa minden lépésnél megrázkódott, különös hullámokat vetett, az öltözéke barna szövetén. A halk kuncogás felharsanó nevetésbe csapott át, amikor a „kisded Horus” elfoglalta helyét, az ifjú Osiris–Isis pár mögött. Chuan hatalmasat ütött a gongra, megdermedt a csend, mire a hanghullámok elültek a környez? hegyek között. Hirtelen veres leplekbe burkolt maninikek rontottak a látszólag gyanútlanul álldogáló Ahawra, magukkal ragadták, húzták, tépték, pántlikáit szaggatták, ruháját rongyolták, kezét, lábát csavargatták.

  Ahaw kiszabadította magát a marcangoló kezek közül, futni kezdett, elérte a csarnok egyik kijáratát, ahol útját állta a reá váró, támadó maninik. A manainik kezét kér?n nyújtotta Ahaw felé. Ahaw állt, várt, nem mozdult. A támadó felemelte botját, arcul ütötte vele a menekül?t.

  Ahaw a második kapu elé futott.  Ott is útját állta az ?rá várakozó maninik, hasonlóképen, mint az el?z?, ? is, kezét kér?n Ahaw felé nyújtva állt.

– Mondd el az öröklét titkát Osiris, vagy meghalsz! Add át a testi öröklét lehet?ségét a halandóknak! – szólította meg a támadó.

– Nem mondhatom el halandónak, a halhatatlanság titkát, mint ahogyan hiába mondanám el a vonalnak, mi az a gömb. A test nemmaradhat örökké test, egyedül a lélek örök!

  A maninik arcul csapta kampós botjával Osiris megtestesít?jét, Ahawot. Ahaw fejében száguldottak a gondolatok, tudta a rituális szertartás szerint a harmadik kapunál halálos sebet kap majd a két szeme közé, betörik a homlokát. Eddig, a régi id?kben, csak imitálták ezt a jelenetét Osiris történetének, de ma ki tudhatja mire kapott parancsot a harmadik támadó?  Nem tehetett mást, mint azt, hogy a küzdelemre elszántan odafut a harmadik kapuhoz is.

– Add át az örökélet hatalmát, vagy meghalsz! – ordította a harmadik.

  Ahaw ellazult izmokkal állt. Miel?tt homlokát érte volna a botcsapás, ? már az el?tt összecsuklott. Alélt testére rárontott mind az összes támadó, valahányan csak voltak, tépték róla a színes ruhát, az öltözék egy-egy cafatját lehasítva, rohanva vitték a stadion egy-egy sarkába. A megszerzett, színes rongyot, elrejtették a szobrok, ül?kék, k?repedések között.  Ahaw mezítelen testére zöldleveles faágakat raktak, gondosan betakarták a lombokkal, az immár halott, Osirist.

  A lány elindult az emelvényr?l, tétován, várakozón meg-megállva, kereste a párját, epekedve várta vissza.

  Sólyom röppent fel valahonnan, lágy evezéssel emelkedett fölfelé, majd elt?nt a leveg?ég bíborvörösre váló kékjében. Alkonyodott.

Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:38 :: Adminguru
Szerző SV 59 Írás
A nevem nem titkos, nem rejtőzködésből 'SV', ami az írásaim fölött áll, hanem tisztelgés Verő László emléke előtt. Verő Lászlóval együtt kezdtük tervezni és létrehozni a 7torony-t..., egy másik laptól jöttünk és hoztam a régi nick-nevemet. Nem vagyok rá képes, hogy megváltoztassam. A változtatással mintha elfogadnám, hogy Ő már nincs. Pedig itt van, lélekben mindig velünk marad. Így tisztelettel kérem a megértésüket! Sike Valéria