Kováts Péter : Alszik a párnán ….

Amikor a szerelem szinezte szépség
elakasztja a lélegzetet.

 

                                   

 

                            

                             Alszik a párnán a kedves.         

                             Szeme körül álompillangó kerget   

                             szivárványtüz? árnyékvilágot,

                             most talán eléri amire vágyott.

 

                             Haja mint hullámzó tenger szétterül

                             s mint megannyi huncut, csillogó patak

                             futnak ki tincsei a párna red?i közül   

                             hogy végül a félhomályba elbújjanak.

 

                             Az ablakon bekukucskál a hold

                             a vén kukkolló, ily csodát ritkán lát

                             rá is teríti puhán ezüst sugarát.

 

                             oly szép e kép, mozdulni sem tudok

                             nem csábíthatnak el most dévaj démonok

                             torkomban érzem a vágy lüktetését,

                             érte mozduló testem minden rezdülését

 

                             A világot most intettem csendre

                             minden, s mindenki fogja be !

                             Tücsök ! nem kell most harsány zene

                             valami halk duruzsolóba fogj bele.

 

                             Alszik a párnán a kedves,

                             s én lélegzet visszafojtva hallgatom

                             ahogy piheg a leveg? a csepp ajkakon.

 

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:00 :: Kováts Péter
Szerző Kováts Péter 69 Írás
Kedves Barátaim.Soha nem vallottam magam költőnek, nem is volt rá kéztetésem, hogy "megtanuljam" a versirást. Nem is irok verset úgy, hogy " most én verset írok" erről vagy arról.A vers megszületik bennem s én csak lejegyzem ami kibukik a tollam alól. Nem nekem kell eldönteni, hogy ez irodalom-e vagy csak firkálmány eldönteni Nektek olvasóknak kell, meg az időnek ami vagy feledésbe taszítja vagy életben tartja öket.