György Attila : Kismedve kalandjai

Akkoriban történt, amikor a medvék lejöttek a havasról.
Illetve, mivel itt a Héterd?s Havas földjén vagyunk, tulajdonképpen annyi történt, hogy Kismedve felébredt téli álmából, és rögvest úgy határozott, meglátogatja legjobb barátját, Ártánykát, aki a völgyben lakott, egy megnyugtatóan nagy kiterjedés? kukoricás mellett.
Kismedve tavaszonként roppant szerette meglátogatni barátait. Nyáron és ?sszel is szerette, de a tavaszi látogatás, az volt az igazi. Különösen Ártánykánál, ahol a medvék számára teljesen érdektelen kukoricalepény mellett mindig akadtak különféle, malátából, mézb?l és gyümölcsökb?l erjesztett italok, amelyek mindenkor jó hangulatot, ihletet és kellemes id?töltést biztosítottak egy Kismedve számára.
Ártányka, mint mondottuk, a havasok alatti völgyben lakott, egy Volt nev? folyó partján. E folyó nevén Kismedve, akit?l nem állott távol a megfontolt elmélkedés, többször elgondolkodott. Miért hívnak egy folyót Voltnak? Hiszen nyilvánvaló, teljességgel nyilvánvaló, hogy e folyó nem volt, hanem Van. Talán azért, gondolta jelen medve, mert egy folyó sosem lehet kétszer ugyanaz. Legalábbis valami ilyesmit állított Uhu, aki rém bölcseket és rém unalmasakat tudott mondani néha, ha éppen szóhoz engedték.
Szóval, gondolta Kismedve, kétszer nem eshetünk ugyanabba a folyóba. (A puszta gondolattól megborzongott, mert egyébiránt nem volt nagy barátja a vizeknek és általában véve a vízzel kapcsolatos m?veleteknek.) Tehát az a folyó, amelybe egy alkalommal beleestünk (ismét megborzongott), következ? alkalommal már egy másik folyó, vagyis napnál világosabb, hogy az el?z? folyó csupán Volt. Többé tehát bele sem eshetünk, hiszen ami nincs, abba nehéz beleesni.
Egyszer? – gondolta jókedvre derülve Kismedve. A mackóész újfent diadalmaskodott az ármányos és bonyolult világ felett.
A rejtély megfejtését?l annyira felvidult, hogy még az Ihlet is környékezni kezdte â?? pedig ez nem volt annyira mindennapos dolog, s Kismedve hamarosan le is telepedett egy feny?fa aljába, hogy az Ihlet maga is könnyebben megtelepedhessen rajta.
Ott, ahol a zúg az a Volt folyó,
Nos, arra sétálni jó, – kezdte dudorászni elégedetten. Kicsit gondolkodott még azon, miért is olyan jó a Volt partján gyalogolni, aztán így folytatta:
Ott ahol kiömlött annyi drága méz¦ Ekkor megállt. Err?l szó sem lehet, – gondolta szigorúan, – nem-nem, kiömlött mézekr?l nem dalolunk. Pedig az a méz is csak Volt, sajnos. Sajnos-sajnos. Akár a tavalyi folyó. Vagy a tavalyi hó.
További költészet helyett föltápászkodott, és folytatta útját. Már egészen közel volt Ártányka rezidenciájához, amikor egy mellékösvényr?l hirtelen Szürke bukkant el?, Szürke, az öreg és zsémbes csacsi, akit a Héterd?s Havason lakó Bizonyos Elemek nem átallottak szamárnak nevezni.
– Szervusz, öreg szamár! â?? köszönt rá Kismedve.
– Köszönöm, jól vagyok, Kismedve â?? válaszolt Szürke, némi ingerültséggel hangjában. – Persze, nyilván, természetesen, neked is szép napot. Miért is ne?
Ebben a pillanatban vékonyka hang szólalt meg hátuk mögött, kissé kifulladva a sietségt?l. Tapsi, az örökösen siet? nyuszi érte utol ?ket trappolva:
– Hát, igen, igen. Szép nap, tagadhatatlanul, valóban. Kár, hogy nincs id? leheveredni egy sárgarépa mellé. Szevasz, Medve, szevasz, öreg szamár.
Szürke sípolásszer? hangot adott ki, és azonnal beszüntette a társalgás további folytatását. Keser?en gondolt azokra az id?kre, amikor még a Szürkék â?? méltán! â?? a társadalom megbecsült és köztiszteletben álló tagjai voltak, akiket álmukban sem illethettek mindenféle kóbor és munkakerül? lények kétes érték? megnevezésekkel.
Kismedve maga is rosszallóan tekintett Tapsira. A sárgarépás része a történetnek ugyan kevéssé érdekelte, de a sietség puszta említését?l összeszorult a gyomra. Ráadásul immár odalátszott Ártányka háza is, ahol az ajtó el?tt keresztbe rakott vessz?sepr? máris elárulta a hozzáért?, értelmes medve számára, hogy Ártányka nem tartózkodik honi környezetében.
– Hová sietünk, Tapsi? â?? kérdezte Kismedve az el?tte loholó nyuszitól.
– Hát Te nem tudod?! â?? állott meg kerekre meredt szemekkel Tapsi, majd legyintett bal fülével. – Persze, aki egész télen alszik¦ igen, van akinek erre is tellik. Csak alszunk, csak alszunk, mindig csak a lustálkodás, meg a henyeség¦ Egyébiránt tanácskozás lesz. Valami szörny?ség történt a Héterd?s havason. Valami, vagy valaki érkezett. Vagy valami ehhez hasonló.
Szürke egy pillanatig arra gondolt, nem is rossz fiú ez a Tapsi, néha egészen kit?n? helyzetfelismer? képessége van, na persze, nem túl gyakran. Kismedve elmélázott a híren, és alapos megfontolás után úgy döntött, mérsékelt aggódással teljes várakozó álláspontra helyezkedik. Végs? soron még az is megtörténhet, a Valaki vagy Valami hozott magával valamit, vagy valamit, ami hasznos lehet egy mackó számára.
Nemsokára megérkeztek a gyülekez? tisztásra, ahol már teljes számban ott volt mindenki, aki errefele számított. Egy nagy tölgyfa legalsó ágán ott ült Uhu, és busa szemöldöke alól kifejezéstelen ábrázattal bámulta az alatta gyülekez? társaságot: Ártánykát, Guru nénit és kisfiát, Kent, aki éppen Csíkossal közösen próbálta kitervelni egy csukamájolaj-szállítmány elragadozásának tervét.
Most, hogy a társaság végre együtt volt, Uhu jelent?ségteljesen kattintott cs?rével, aztán kiterjesztette szárnyait. Az általános figyelem beálltával így szólott:
– Kedves Barátaim, Ti, mind akikkel sors-(mondhatni: kenyeres- illetve mézes-, egeres-, csukamájolajas-, és kukoricás-)társak vagyunk e helyen, úgy mint: Én, aztán Tapsi, aztán Szürke, aztán Csíkos, aztán Kismedve, aztán Ken és Guru, és nem utolsósorban, de mégiscsak utoljára Ártányka, okkal vélem úgy, hogy eddigi felh?tlen életünk égboltjára setét fellegek gyülekeznek, amelyek orvosló eltávolítására jelen¦
– Uhu, kérlek â?? szakította félbe udvariatlanul Tapsi â?? hagyjuk a technikai részleteket. Azaz halljuk a technikai részleteket. Mi történt?
Uhu megvetéssel tekintett Tapsira, és arra gondolt, valamikor, egy régi kódexben úgy olvasta, régmúlt id?k Uhujai régmúlt id?kben Tapsikat fogyasztottak táplálkozás céljából, és ez az emlék most tagadhatatlanul jólesett neki. Aztán kitépte magát a nosztalgia ölel? szárnyaiból, és visszatért a mostoha jelen körülményei közé:
– Az történt, kedves barátom. Hogy. Minekutána, bizonyos dolgokból kifolyólagosan, a Héterd?s Havasról, valamint rólunk, valahol, valaki, valamiért, könyvet írt, amelybe mindannyian szereplünk, s?t sze-re-pe-lünk. Egyszersmint, ennélfogva. Hát.
A bejelentést általános megdöbbenés fogadta. Kismedve ugyan nem egészen értette, miért is olyan nagy baj ez, de Ártányka remeg? füleit?l megillet?dve neki is balsejtelmei támadtak.
– Bizonyos Milne â?? süvítette Uhu. – Bizonyos Milne. Valamiféle angol. Vagy bengol. Vagy bengál. Talán Csíkosnak rokona â?? tekintett rosszallóan az illet?re, aki épp a f?szálak növekedésének megfigyelésével volt elfoglalva.
– Khm, izé. Nem egészen, hogyne, feltéve és megengedve a tévedés lehet?ségét â?? avatkozott a beszélgetésbe Szürke. Nem Milne. Nem-nem. Hanem Molna. Vagy Molnár.
– Talán Málna? â?? reménykedett Micimackó.
– Milne â?? csattintott cs?rével szigorúan Uhu â?? Milne!
– Molna. Esetleg Molnár â?? közölte rezignáltan Szürke.
– Legrosszabb esetben Molnos â?? egészítette ki Tapsi, aki maga is hallott már egyet-mást az erdei irodalomtörténetr?l.
Uhu, Szürke és Tapsi leplezetlen megvetéssel meredtek egymásra. Ebben a pillanatban megérkezett ?z Robi. ?szinte megelégedettséggel nézett végig a seregleten, aztán csendet kért, és megszólalt:
– Nos, tulajdonképpen mindenkinek igaza van. A szerz? valóban Milne, illet?leg Molnár. Talán Molnos is, de ez most nem relevántos. Ennél sokkal, de sokal nagyobb baj van.
Ártányka egyre növekv? iszonyattal behúzta nyakát és közelebb húzódott Kismedvéhez.
– Az történt ugyanis â?? vágta ki a rezet ?z Robi â?? hogy mától kezdve a Héterd?s Havasba beütött a Szerz?i Jog. Vagy Szerz?i Vész. Vagy Szerz?i Jogvédész.
Ártányka mintha álmában hallotta volna, szédülés közben a rettenetes szavakat. Kismedve tanácstalanul hümmögött, Uhu a vészterhes id?khöz ill? megrendült képet vágott, Szürke valami lám-én-megmondtam-persze-mindhiábát mormogott, Guru egykedv? rezignáltásággal kötötte Ken pulóverét, Csíkos pedig egy legyet próbált lecsapni Tapsi füle tövér?l, aki maga is tudta immár, a baj nem jön egyedül.
– Bizonyos Walter Disznó (vagy Disznej?) ugyanis â?? folytatta ?z Robi, – aki hajdanában Tilos az Á néven volt ismeretes, úgy is, mint Ártányka nagyapja (Ártányka fülei beszüntették a remegést, és érdekl?dve fordultak az el?adó felé), sok évekkel ezel?tt messze, nagyon messze távozott innen. A messzi vidéken aztán meggazdagodott, és több más mellett megkaparintotta a Rólunk, és a Héterd?s Havasról szóló könyvet.
– Feltéve, persze, mindenek mellett â?? szólalt meg Szürke â?? mindez mennyiben érint bennünket, hogyan és miképpen. Nem mintha fontos lenne, dehogyis. Csak úgy a barátaim miatt. Tudjátok, semmiség, de néha jólesik tör?dni.
?z Robi végignézett öreg barátain, aztán kissé elérzékenyülten folytatta:
– Mindez, drága barátaim, azt jelenti, mától fogva senkit sem hívhatnak úgy, ahogy eddig. Ha mégis igen, úgy Walter Disznó annak rettenetesen ellátja baját. Elefántokat, januárokat, februárokat és vérszomjas ügyvédeket szabadít rá az illet?re. Éppen ezért mától fogva mindenkinek új neve van. Engem például â?? hajtotta le a fejét â?? többé nem hívnak ?z Robinak. Az én nevem Róbert Gida. Ezentúl. Van szerencsém¦

És ekkor hirtelen mindannyian úgy érezték, valaminek vége van. Kismedve átölelte barátját, Ártánykát, akir?l nyilvánvaló volt, hogy ezentúl Malackának nevezik. Szürke a Fülessé változás bejegyzési költségein elmélkedett. Uhu Bagolyként kezdheti el?lr?l tudósi karrierjét, Ken-b?l Zsebibaba, Guru nénib?l Kanga lett. Tapsi Nyúlként válott vállalkozóvá, Csíkos pedig örökös optimizmussal csodálkozott rá új nevére, amely a Tigrisek rangos családjába emelte.
– És akkor mi lesz most velünk, Róbert Gida? â?? kérdezte elcsukló hangon Kismedve, akinek hirtelen sok, nagyon sok volt egyszerre ennyi változás.
– Velünk? – kérdezett vissza elmélázva Róbert Gida â?? nos, velünk¦ Velünk semmi, Micimackó. Mi tovább élünk. És Milne is. Meg Molnos is. Sajnos a Walter Disznó is. Az a bizonyos Molnár â?? az viszont nagy szarban van¦

Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 07:39 :: György Attila