Győri Irén : Kisasszonyok 9. Rész

Tíz évvel később

Sóskúthy kisasszony rendben tartotta a birtokot, az intéző Forgáts Gáspár és Gerendeli ügyvéd élvezte a bizalmát. A pénzügyeket meg kellett beszélni a kisasszonnyal vagy az édesapjával. De általában a kisasszony volt az, aki mindenben intézkedett. Az úr balesete után az ügyvédnek kényelmesebb lett volna Aradon a nagyságos úrral egyeztetni az ügyeket, de Gerendeli doktor szerelmes volt Klára kisasszonyba. S inkább rázatta magát húsz kilométeren át, csak minél gyakrabban találkozhasson szerelme tárgyával.

A kisasszonyok csak akkor nem voltak egymás mellett, ha Flóra a sertéstelepen, vagy az elletőben tartózkodott. Szeretett mindig ott lenni, ahol éppen történt valami. Amikor a kupec megjött a hízókért, ott akart lenni, hogy tapasztalatot szerezzen az élő portéka kereskedéséről is. Szeretett megalkudni a kupecekkel. Nagyon jól alkudott, eleibe nem akarták komolyan venni, mert nem egy gyönge nővel és főleg nem egy lánnyal akarnak kereskedni, akkor inkább az intézővel. Nem egyszer az intéző behívatta a következő felvásárlót. Szabályos árverést rendeztek. Majdnem ölre mentek. Egymásra ráígértek. Hangoskodtak, nem éppen kisasszony fülének való durva szavakkal vagdalkoztak. De amikor a kisasszony a lovaglópálcával az asztalra csapott és határozottan rendre utasította a nem éppen művelt „urakat,” lassan megnyugodtak a kedélyek.

Flórika nem szerette ezt a módját a kereskedésnek. Gerendeli ügyvéd jogi irányításával szerződést kötött a szegedi Pick Márk terménykereskedő által frissen létrehozott idényjellegű, telente működő szalámi üzemmel, s minőségi felár biztosításával igyekezett mindig a legjobb minőségű árut szállítani az üzlettársának. Nem tűrte, ha valamelyik segítő durván bánt az állatokkal. A felhizlalt marhák is a Pick Márk által készített szalámikba kerültek. Szépen felvirágzott az addig is jelentős hasznot hozó állattartás. „A gabonát csak bőrben szabad értékesíteni” volt a kisasszony jelmondata. Egy frissen végzett állatgyógyítót is szép honoráriumért alkalmazott, aki odafigyelt a birtokon élő állatok egészségére. Ez megint ügyes előrelátás volt. Ez idő tájt elég gyakori járványok tizedelték a magyar állatállományt. Az állatorvos bevezette az ötven–hatvankocás telepeket, ahol minél kisebb veszteséggel lehetett az állatokat megvédeni a járványoktól. Az állatorvos soha nem engedett idegeneket az állattartó telepekre. A kisasszony mindenre oda tudott figyelni, mindent kézben tartott. Megtanulták Flórát előbb tisztelni és elfogadni. Később pedig egyenesen rajongtak érte.

A kisasszony építtetett papuska kedvéért a virágzó fürdőhelyen, Herkulesfürdőn egy kétszintes palotát, melynek a felső lakosztályait bérbe adták, így gazdaságos lett a herkulesfürdői tartózkodás. Papuska pedig az év nagy részét, főleg az Alföldi teleket orvosi felügyelet mellett, szép környezetben töltötte. Sajnos a gerince olyan sérülést szenvedett, ami kerekesszékhez kötötte és állandó ápolást igénylő életre kárhoztatta. Nehezen fogadta el, de lányában megtalálta a gondos utódját, s ettől könnyebben szokott hozzá a sors által rámért csapáshoz. Csendes szemlélőként, de gondos gazdaként nagy érdeklődéssel fogadta Flóra talpraesett és kitűnően jövedelmező gazdálkodását. A sertéstelep létrehozása nagyon jó üzletnek bizonyult. S tetszett neki, hogy szerződéssel igyekezett biztosítani a jövedelmezőséget. Így, lánya ötleteit átgondolva rájött, hogy nagyon sok mindent jobban bonyolít, mint ő tette volna.

Herkulesfürdő sok bizonyosságot hozott, azt, hogy a Sóskúthy család feje deréktól lefelé örök bénaságra lesz kárhoztatva, de Flóra nem adta fel a reményt, bízott Isten csodatévő jóindulatában. Sóskúthy úr elfogadta állapotát s vigasztalta azt is, hogy Flóra által folytatódik a család története, s felvirágzik a Sóskúthy birodalom.

Tetszett az apának az is, hogy lánya nem temetkezett bele annyira a gazdaságba, hogy ne gondolt volna önmagára is. Flóra Gerendeli ügyvéd által ismerte meg a fiatal Szilvásyt. Rövidesen empátia alakult ki a két fiatal között, ami az apuska féltő tekintete előtt teljesedett ki, vált csendes, de szép szerelemmé. A nemrég megismert polgári foglalkozású, de nemesi származású Szilvásy Móricz fiatal ügyvéd nem csak a lánya szívét nyerte meg, hanem az övét is. A választások után, amikor a „generális”* kormányra került, doktor Szilvásy egyre jobban elpártolt a politikától. Nem akart politizálni, amikor Grünwald Béla a Szabadelvű Párt nagytekintélyű jogász képviselője is kilépett a pártból, elérkezettnek látta az időt arra, hogy a polgári foglalkozására figyeljen. Egészen polgári körülmények között tartották meg az eljegyzést, amikor a Szilvásy mama elutazott Herkulesfürdőre, közelebbi ismeretséget kötni a leendő menye édesapjával. A neves eseményre Flóra kisasszony is leutazott papuskához délre. Addig csak felületesen volt alkalma Borbála asszonnyal, Móricz édesanyjával ismeretséget kötni. A sokat beszélő, és elég nehezen elviselhető Szilvásy mama kissé furcsa természetét ekkor ismerte meg.

 

Klára kisasszony is készült saját kézfogójára, de nagyon ingadozott a kapcsolatuk, hiába, két éles kard… Klára kisasszony nagyon csendes, de nem tűr el semmi gyeplőt. Gerendeli pedig néha pattogón rendelkezik. Beszélni kellett az ügyvéddel, hogy a fiskálist hagyja az irodában, és ne akarjon az irodán és a tárgyalótermen kívül is állandóan hangos és harcos ügyvédet játszani, ne akarjon mindig rendelkezni. Klára nem olyan, aki hagyja magát, ő tudja, és mindig is tudta mit akar. Ha nem változtat birtoklási hajlamán az ügyvéd, Klárát illetőleg könnyen kosarat kap. Klára nem akar sem gazdagságot, sem igazán férjet. Klárát nehéz volt meghódítani, de úgy látszik, megtartani még nehezebb lesz.

Hogy hasznossá tegye magát és megszolgálja a fizetését, Sóskúthy nagyságos úr társalkodója, és míg meg nem lesz az esküvő, Flóra tanácsadója egyben. De amikor a nagyságos úr Herkulesfürdőn tartózkodott, Klára újabban feltétlenül vele tartott. Ekkor a nagyságos úr szorult segítségre és Klára szinte erre született, mindig az elesettek a gyengék támasza, istápolója akart lenni. Szerette, ha szükség van rá, de azt is, hogy nyugodt, kiegyensúlyozott természetével ő irányíthasson. Olyan észrevétlenül, hogy az irányított észre sem veszi. Gerendeli doktort szerette, de azt nem, hogy úgy viselkedik, mint ha ő egy tárgy lenne, amit birtokolhat. Klára érezte, hogy Sámuelt nem neki ringatták az angyalok.

Annyira nem szerette, hogy a szabadságáról lemondjon. Éppen a folyton rendelkező, és csak rendelkező magatartása miatt. Klára úgy érezte, hogy Sámuel mellett egy híres, halott gyémánt, semmi más! Milyen kár! Olyan szimpatikus és szép ember.

Klára nagyon megszenvedte lélekben, neveltje teljes függetlenedését, de a lelke legmélyén nagyon boldog volt, hogy Flóra azzá fejlődött keze alatt, amivé ő akarta nevelni. Méltó utódjává az asszonyok szabadságát élvező, sorsát maga meghatározó emberré, aki ha az országban még nem is, de a saját birtokán és az általa kialakított világban egyenlő partnere a felelős férfiaknak. Adnak a szavára, becsülettel teljesíti vállalt kötelességeit és biztos kézzel és ésszel irányítja az életét és szép birtokát.

Klára kicsit megnyugodott, hogy átvette a nagyságos úr istápolásával együtt a Herkulesfürdői palota vezetését. Az épületet kibővítették és beindíttattak egy olyan szanatóriumot, amely a nagyságos úréhoz hasonló sérültek gyógyításával foglalkozik. Csak egy év, és beindult az élet ebben a festőien gyönyörű Cserna parti, ékkőnek is beillő csodálatos palotában. Egyszerre huszonöt beteget tudnak majd kezelni, gyógyítani. Nem csak a fő épületben, de a palota mögötti parkban is terveztek kétszintes lakásokat, amelyek a gyógyítást, a betegek kényelmét és szórakozását, valamint az itt dolgozó orvosok és ápolók munkáját teszik könnyebbé. A palotában lift gondoskodott a betegek könnyebb mozgatásáról. Nagy álmok, biztos jövő. Mivel kényelmesen megközelíthető vasúton is, itt van jövője a gyarapodásnak. Itt kezdett új életet Klára kisasszony és észrevétlenül vált a szanatórium gazdasági irányítójává. Nem kellett itt kinevezés, nem kellett csak a kitartó szorgalom és valahogy minden megoldódott, csak annyi volt eleinte furcsa, hogy a nagyságos úr az aláírást egyre gyakrabban bízta rá. Megtanult rendelni akár építőanyagot, akár berendezést, levélben intézte és a szállítók mindig helybe jöttek. Mire beindult a tényleges gyógyítás, a precízen kialakított, bécsi mérnökök által tervezett súlyfürdők fogadhatták a gyógyulni vágyókat. A kényelmesen kialakított többszobás lakosztályok az úri pácienseket célozták meg. A Monarchia területéről idecsábított orvosok, szakemberek gyönyörű környezetet és nagyon jó elhelyezést, lakást kaptak.

Sóskúthy nagyságos úr nagyon elégedett volt a dolgok alakulásával. Különböző tornákat, masszázsokat szenvedett végig, de nem panaszkodott. Nem idegesítette fel környezetét, s remélték, hogy ez a nyugodt magatartás nem az itteni klímának volt betudható, hanem annak, hogy belenyugodott abba, hogy nem tudja többé használni lábait.

Egyik kezelés alatt a nagyságos úrnak úgy tűnt, hogy érzi a masszőr kezének érintését. De nem akart foglalkozni ezzel, mert azt hitte, csak képzelődött. Kicsit mégis megváltozott a hangulata. Olyan volt, mint aki befelé figyel. Nem akart elkiabálni semmit. Nem szólt senkinek. Csak képzelődött, próbálta bebeszélni még önmagának is, és a vágyai játékának tulajdonította. Így nem szólt észrevételéről, csak hallgatott és figyelte önmagát.

 

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:52 :: Győri Irén
Szerző Győri Irén 180 Írás
2002. óta élek Battonyán. Az írás és olvasás nekem olyan mint a levegő, hiányában megfulladok! Szeretem a tornyot, és benneteket. Ez a világ legjobb menedéke!