Szűk folyosó. Rozzant járókeret.
S a megfegyelmezett lélegzetek,
úgy szorítottak mankómnak helyet,
mint parizernek két kenyérszelet.
Csak ültek ott. Sok árva egybegyűlt.
Aztán a csönd a hosszú sorba ült,
kiszorítva csak épp annyi helyet,
hogy szomszédjai mellé férjenek.
Egy tekintetben sem volt fájdalom,
csak átláttak a szemközti falon.
és mint a hívőt az örök remény,
az egész házat átjárta a fény.
*
A múlt ütött a téglákban lyukat.
Beletörődtek. Nem vártak csodát,
de színét vesztett, selymes hajukat,
az Isten arany fénnyel szőtte át.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:05 :: Böröczki Mihály - Mityka
