Haza kell térned!
Mondanám, de a szóhoz nem kerekednek
a parancsot megtagadó ajkak,
parányi gödreimhez nyújtóznak csupán
míg sós könnyemet kísérik útján.
Pillanat. Oly könnyed a mozdulat súlya
-rövid perceim órákra nyújtja-
mért ne lásson csodát világtalan szemem?
vaksötét szobában ül – képzelem.
Szép emlék. Lelkemre hull a béke fátyla
s mint patak csörgedez leghőbb vágya,
szinte még érzem vállamon puha kezed
csupán arra kérlek el ne engedd!
Már látom hamut szitáló felhők alatt
ragyogó fényed, bársony arcodat,
dermedt karjaimon gyógyír ölelésed
lassan melegít, haza kell térned!
Nézz reám, míg a Hold előcsal az Éjjel,
suhanj hozzám most az őszi széllel
meleg ölelésbe zárjanak karjaid,
s hogy eljön a perc hiszem, Te is hidd.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:22 :: Németh Alexandra Zita
