Vandra Attila : Kis Dzsong Un — 1. rész — Sakkparti tábla nélkül

Mottó: Egy kelet-ázsiai diktátor nevével való bármilyen hasonlatosság nem lehet kizárólag a véletlen műve

 

1. rész Sakkparti tábla nélkül

 

Michael Gun kijött a Denver&Dove vezetőtanácsi üléséről. Megelégedetten vett mély lélegzetet. Sikerült végigvinnie minden ötletét, s ezzel nagy lépést tett abba az irányba, hogy fiatal kora ellenére ő foglalhassa el nagybátyja, az öreg Henry Denver helyét az igazgatói székben, aki egészségügyi okokra hivatkozva már egy ideje kacérkodik a visszavonulás gondolatával. Intett a titkárnőjének, hogy nyugalmat szeretne, aki értett a szóból. Ám mielőtt becsukhatta volna maga mögött saját irodája ajtaját, kopogtak. Michael Gun a belépő köszönő hangját meghallva ösztönösen visszapillantott a félig becsukott ajtó résén át, azzal az ősi ösztönnel, amellyel egy férfi megsejti a Nőt. Elegáns, finoman sminkelt, gyönyörű harminc körüli nő volt a hang tulajdonosa. Michael Gun „véletlenül” rosszul csukta be a párnázott ajtót maga mögött.

— Jó napot kívánok. Julie McKenzie vagyok, a Julie McKenzie Parfumes tulajdonosa. Mr. Henry Denver ügyvéd urat keresem.

— Mr. Henry Denver az előbb ment haza. Hosszabb szabadságot vett ki — világosította fel a titkárnő. — Másvalaki nem segíthetne? Milyen jellegű ügyben szeretne tárgyalni?

— Be akarom perelni a Chanelt. Hitelrontásért. Mr. Denver már nyert ügyet ellenük. Ezért szeretnék személyesen vele tárgyalni.

A nő tekintete határozottságot sugárzott, hanglejtéséről lerítt, tudja, mit akar, s rendszerint el is éri.

— Ha a La Rochelle contra Chanel perre gondol, amelyben nemrég mondtak ítéletet, abban Mr. Michael Gun volt Mr. Denver segédje. Talán nem ártana konzultálnia vele. Előjegyezethetem… — keresgélt főnöke órabeosztásában.

— Küldje be a hölgyet — kapott az alkalmon Michael Gun.

Amint belépett az ügyvéd irodájába Julie, szempillantás alatt felmérte, hogy a férfi nem az ügyfelet, hanem a Nőt nézi. Felfele ívelő karrierje alatt megtanulta kezelni a helyzetet, és előnyt kovácsolni belőle. Ám ezúttal az ő pulzusa is felgyorsult.

— Miben segíthetek? — kérdezte az ügyvéd, amint a bemutatkozás után mindketten helyet foglaltak a két fotelben a kávézóasztal mellett, amelyre iratokat is lehetett teregetni.

Julie válasz helyett két nagyon hasonló alakú parfümös üveget tett az asztalra.

— Ezt két hete dobta piacra Chanel. Ezt pedig a Julie McKenzie Parfumes hat hete. A tartalmat ne nézze, az különbözik. Bizonyítani tudom, hogy az én üvegem design-terve már egy éve megvan.

— Miért zavarja önt, hogy terméke hasonlít a Chanel által forgalmazottal? Általában a kis cégek rendszeresen koppintják a nagy cégek designjait…

— Igen, az emberek tudják ezt, és azt hiszik, hogy én is. S ez rontja a cégem hitelét.

— Utána nézhetek?

— Természetesen, itt van néhány bizonyíték nyomtatva, vagy ha inkább elektronikusan akarja, megvan adathordozón is — vette elő a táskájából, majd beletúrva gyönyörű hajába, válla mögé helyezte.

— Amíg átnézem, miről is van szó, megkínálhatom egy kávéval? Vagy inkább visszajön holnap reggel kilencre?

— Inkább visszajövök holnap.

Az éles szemű titkárnő azonnal felfigyelt az apróságra, hogy Michael Gun, bár máskor csak saját irodája ajtajáig kísérte ki klienseit, ezúttal a folyóson búcsúzott el az új potenciális ügyfelétől. Rosszalló tekintettel telefonált Mr. Nortonnak, kivel főnökének másnap reggel kilenckor volt megbeszélése, más időpontot kért tőle. Ám semmi megjegyzést nem tett, hiszen ő csak egy titkárnő, ebbe nem szólhat bele.

Julie McKenzie másnap reggel kilenc előtt egy perccel jelent meg.

— Mr. Michael Gun már várja önt — intett a titkárnő az ügyvéd irodája felé.

— Megkínálhatom egy kávéval? — kérdezte az ügyvéd miután ügyfele helyet foglalt a fotelben.

— Megköszönöm. Cukor nélkül kérem.

Michael az intrafonon megrendelte, majd helyet foglalt ő is a másik fotelben.

— Meg lehet nyerni ezt a pert? — kérdezte Julie McKenzie.

— Meg — felelte az ügyvéd —, főleg ha peren kívüli megegyezés is benne van B tervként a pakliban. De egy évekig tartó pereskedés is, ami nagyon megterhelné egy ilyen kis cég költségvetését, mint az öné. Bár… Meglepően dinamikusan fejlődik.

— Tudom, épp ezért egy megegyezést ajánlok önnek. Önök vegyék át a per kockázatának egy részét, ugyanakkor én százalékot ajánlanék a nyert összegből.

— Nem szokásunk ilyen alkukat kötni az ügyfeleinkkel — hárított Michael Gun.

— Ha ön nem mer kockáztatni, én miként bízzak meg abban, hogy tényleg komolyan gondolta, amikor azt állította, ezt a pert meg lehet nyerni? — nézett a férfi szemébe, olyan mozdulatot mímelve, mintha a távozáson törné a fejét.

A férfi arcán alig észrevehető mosoly suhant át, mint aki átlát a szitán.

— Mennyi kártérítést akar követelni?

— Ezt önre bízom. Ön jobban tudja, mennyire lehet feszíteni a húrt. Aki sokat akar, keveset markol. A Chanelnek nagy presztízsvesztést jelentene egy második pert elvesztenie a Detroitban. Számára sokkal nagyobb áldozat az egész termékvonalát leállítani-kicserélni. Amíg számukra piti az összeg, hajlamosak lesznek peren kívüli egyezségre. Ugyanakkor nagy presztízsű cég. Ha túlfeszítem a húrt, az könnyen évekig való pereskedésbe torkollhat…

Az ügyvéd elismerően bólintott. Rövid szünet után szólalt meg:

— Kilencven százalék.

Most a nőn volt a gondolkodás sora.

— Nyolcvanra gondolt. Azért mondott kilencvenet, hogy alku után megkapja. Abba beleegyezem. De akkor a kockázat nyolcvan százaléka is az öné. Mert nem a cég nevében, hanem magánszemélyként hajlandó ezt a szokatlan felajánlást elfogadni, nemde?

Julie tévedett. Michael Gun csak tesztelni akarta. A férfi ugyan meghökkent a választól, de jól palástolta, legfeljebb egy szemvillanás árulhatta el. De most már nem is visszakozhatott. Hosszabb gondolkodás után szólalt meg ismét.

— Önt nem a pénz érdekli ebben a játszmában — vonta le a következtetést. — Egy dollárért is megérné, ha Chanel elismerné, öné az elsőbbség…

— Publikusan…

— Végeredményben Chanel nem járt el rosszhiszeműen… Ön az a cég, amelyik pert nyert a Chanel ellen… Nem rossz reklámkampány… S ha e publicitás elkerülése érdekében inkább fizetnének? — gondolta tovább az ügyvéd hangos szóval. — De ha nem tehetné publikussá, miként értesülne róla a világ?

— Ezért fordultam önökhöz — felelte a nő pajkos mosollyal.

— És vegyék önt komolyan… John Noname (Névtelen) ügyvéddel a háta mögött nem is állnának önnel szóba… Ami azt illeti, be akart húzni! Miközben kockázatot vállalok, nem fogok meggazdagodni e peren…

— Én? Idézze azt a mondatomat, amelyikkel nem mondtam igazat! Csak ügyvéd módra értelmeztem szavaimat. Hiszen ön hozzá van szokva az ilyen megfogalmazásokhoz. Lám, át is látott rajta. Egyébként, ha igazán ügyes ügyvéd, ki tudja harcolni a maga részét…

Talán kópéul kacsintott? Vagy csak a szeme rebbent meg? Az ügyvéd nem tudta eldönteni. Mindenesetre fantasztikus egy nő!

A titkárnő csengetett. A fél tízre előjegyzett ügyfél megérkezett.

— Elfogadom. Egy feltétellel: ma este együtt vacsorázunk… Ott megbeszéljük a részleteket. Vacsora közben nem zavarnak meg.

— Rendben. Előlegezem, nem fekszem le önnel — tette hozzá annak a nőnek a modorában, akivel már sok férfi kísérletezett.

— Akkor ön fizeti a vacsorát…

— Megegyeztünk… — állt fel Julie McKenzie. — Este hétkor a Ritzben.

 

Jean Lacroix Chanel detroiti kirendeltségének menedzsere kimért udvariassággal fogadta Michael Gunt és Julie McKenziet. Tudta, az ügyvéd jelenléte nem jelent jót.

Julie elővette a két üvegcsét, és egyenként az asztalra tette.

— Ez hamarabb jelent meg a piacon, mint ez. Bizonyítani tudom.

— S ki fogja elhinni egy nevesincs cégnek, hogy Chanel koppintott róla és nem fordítva? — nevetett gúnyosan Lacroix. — Véletlen egybeesés…

— S ön mennyivel fogja túlélni e székben a napot, amikor a sajtóban megjelenik a per híre? Párizsban mit gondolnak majd? — helyezte kilátásba Michael Gun.

A „sakkparti” eredményeként közös sajtótájékoztatón jelentették be: előfordulnak sajnálatos véletlenek, ugyanakkor a két cég együttműködését egy közös termék kifejlesztésében, amely az azonos alakú üvegcsében lát majd napvilágot mindkét cég nevét viselve. Amiről hallgattak: előző egyeztetésük szerint Julie McKenzie Parfums visszavonja a piacról termékét, Chanel pedig finanszírozza egy új dizájnnal rendelkező üvegcsével való helyettesítését.

— Amint látják uraim, e szakmában nem mindent a farkastörvény dönt el — fejezte be beszédét Jean Lacroix.

 

Kilenc hónap múlva megszületett Johnny Gun, három és fél kilóval, ötven centivel, és jó erős tüdővel…

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:11 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 746 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.