Forróra égette a júliusi nap a homokot. A kapanyél is égette az ember tenyerét, mialatt homlokáról az izzadságot törölgette és élesen karistolta végig b?rét a megannyi homokszem. Egyedül kapálgatva a kertben, déltájt járt az id?. Senki nem dolgozott kint, inkább a hideg vályogfalak h?sét választja, mintsem vörösre égesse b?rét a napon. Az egyetlen, h?st adó lombos fa is kiégett, ami alá behúzódhatott volna az ember. Még az öreg Pista adta az el?z? tulajdonosnak, ezzel el is dicsekedett mindig, ha éppen nálam járt, aztán a virágzáskori jó illatát méltatta.
Az öreg a szomszédban lakott egy kis házban, amit nagy m?gonddal építgetett. Örömmel újságolta, ha valami új rész készült el rajta. Aztán bosszús volt. A lerakatnál átverték, mikor kissé borg?zös tekintettel ment cserepet venni. Rásóztak ezerötszáz forintért tíz darab cserepet. Most a tet? csúcsát díszíti a tíz gyönyör? cserép a több száz ütött-kopott, mohaborított között. Mindegy, akkor igazán jó üzletnek t?nt. A minap egy rozoga fürd?kádat szerzett. Épül a fürd?szoba. Valami tényleg elindult a kisház fürd?szobának kikiáltott helyiségében, mivel apósom is dolgozott nála. Három napig tartó ádáz munka árán sikerült viszonylag egyenesre vakolniuk a falat, csak jóindulattal elfogadható derékszögeket alkotva a sarkoknál.
A nap már alaposan végigperzselte a vállam, mikor az öreg dünnyögését meghallottam a d?l?ben. Tántorogva, óbégatva jött hazafelé. Néha megállt, mormogott valamit, talán a f?csomókat szidta, aztán imbolygott még egyet-kett?t és kutatta a helyes irányt. De elindulni már nem volt ereje, bed?lt az út menti fagyalsövénybe. Néhány küzdelmes mozdulattal még megpróbálkozott, aztán békésen elaludt. Kimentem az útra és jól begyakorolt mozdulatokkal a nadrágszíjánál fogva felemeltem az öreg apró termetét, bevittem a házba és lefektettem. Hanyatt feküdt, nagyot horkantott és tátott szájjal horkolni kezdett. Teltek az órák, majd kés? délután kitámolygott az ajtón, csoszogva, maga el?tt rúgva a homokot átballagott a kertkapumig. Aztán egy szusszanás után megszólalt:
– Szia, Lacikám! Mikor jöttél? Észre sem vettelek, olyan jót aludtam!
Aztán hosszasan taglalta a múlt éjszakai kiadós es?t, majd sopánkodott , mivel másnap szolgálatba kellett mennie, Pestre a reptérre. Alig várta, hogy végre nyugdíjas legyen, majd eléldegél ? ebben a kis házban, idehordja a n?ket és jókat borozik a komákkal.
– Lacikám! Festhetnél nekem egy képet, amin egy nagydarab meztelen n? van, ekkora seggel! – két karját szélesre tárva próbált belém vizuális ihletet csalni. Milyen jól mutat az majd itt a nagyszobában -, ami végül is az egyetlen szoba volt a házban.
Az öreg már régen elvált, öregségére maradt egyedül, az asszony a városban lakott. Elkelt volna a háznál egy asszony. Rendetlenség mindenütt. De a kert sem különb. Lépni alig lehetett a gazban, de Pista bácsit ez nem igen zavarta, hisz büszkén mutogatta a nagy szem? meggyeit, az óriási krumplikat, melyek szedéskor is akkorák voltak, mint egy nagyobb dió. De a legbüszkébb a sz?l?jére volt, ami a szerszámos bodega mellett n?tt és még hírb?l sem hallott a metsz?ollóról. Egyetlen t? volt ugyan a sz?l?s, de már ben?tte az egész bódét, aminek még az ajtaját is csak nagy üggyel-bajjal lehetett emiatt kinyitni. Egyszer csak az öreg elt?nt a bozótosban, – mondván, hogy ad nekem meggyfacsemetét-, de úgy, hogy hirtelen meg sem találtam az ágak és gyomok között. Igaz a növényekr?l már, szerintem ? maga sem tudta melyiket ültette, és melyik magját hordta ide a szél. Valóban felt?nt néhány meggyfacsemetével, amit még aznap el is ültettem. ?bíztatott, milyen gyorsan fog majd n?ni és mennyit fog teremni, csak gy?zzük majd elrakni.
Néhány nap múlva a kertszomszéd meghívott bográcsban f?tt nyúlpörköltre. A hangulatról is gondoskodott, hisz az öreget is meghívta, de csak úgy, ha a harmonikáját is hozza. Na, annak sem kellett több, hozta is a harmonikát. Jó kedv?en – persze ittasan – csattogott át a kertbe. Húzta is a harmonikát egész délután, de ugyanígy húzta a savanyú bort is, míg végül, ahogy volt harmonikával együtt hanyatt nem esett a barackfa alatt. Mi még ettünk a pörköltb?l. A szomszédnak alig volt foga, majd mind kihullott az italtól, de legnagyobb csodálatomra valahogy csak megrágta a nyúlhúst, igaz egy-egy harapásnak többször is neki kellett gyürk?znie. Mindig elgondolkodtatott, ha kimegy egy futballmeccsre, kíváncsi lennék, hogyan napraforgómagozik, mert anélkül persze egy meccs sem ér semmit.
Végül az öreget a változatosság kedvéért most ketten vittük haza és fektettük le.
A házban, mint a pókháló egymás hegyén-hátán a sok vezeték, külön a kávéf?z?nek, a két tévének – mert az egyiken hang, a másikon kép volt, ami persze közhelyes vicc, de mindig röhögtük, mert igaz volt – külön a rádiónak, mosógépnek és még ki tudja minek a vezetékei kúsztak keresztbe-kasul a fejünk felett a plafonon és oldalt a falon. Persze, hogy kellett a két TV, hisz a szekrény is ezzel volt megtámasztva, hiányzó lábát helyettesítve annak. Míg a vezetékek mentén eltaláltunk az ágyig, a szomszéd kétszer is majd hasra esett. Egyszer egy szenesvödörben, majd egy papucsban. Végig káromkodott, míg az öreget be nem tettük az ágyba, amit raklapokra terített hullámkartonok és pokrócok alkottak.
Pista bácsi volt a környék cs?sze. Mindig éles szemmel, veleszületett tanári szigorával nézegette a kerteket, hogy nem törtek e be a szomszédokhoz, rendben van e minden a lakatokkal, kinek a kertjét nézegetik idegenek. Ha valami gyanúsat látott, kiállt a d?l?útra, g?gösen kitolta a hasát, próbálta a legmorcosabb tekintetet felvenni, száját szélesre húzta, amire ráhajlott nagy orra. Ha idegen tévedt a kertek környékére, mindjárt rászólt:
– Magát még nem láttam itt kapálni!
Éjjeli?rként dolgozott, ezt a hivatását otthon is b?szen gyakorolta, minek eredményeként nem is vittek el semmit a kertekb?l.
Aztán vége lett a nyárnak, megkezd?dtek az ?szi munkák. Apósom is kint dolgozott, a szomszéddal nekiláttak, néhány nap alatt bepucolták Pista bácsi házát kívülr?l. Kellemes halványsárga színben úszott a kis épület. Na, gondoltam – megvan az öröme, hisz err?l álmodott, hogy milyen szép lesz az ? kis háza, a nagysegg? portréval a „nappali" falán. Mesélte is büszkén mindenkinek, és aki arra járt, meg kellett csodálnia, ha csak néhány pillanatra is a „palotát", miközben lelkesen elemezte a készül? m?alkotás témáját is, kifejez? mozdulatokkal f?szerezve az élményt, mely persze cseppet sem hasonlított Manet Olimpiájára.
Hónapokig nem láttam az öreget. Nem jártam kint, hisz nagyon nagy hó esett a télen. Már március volt, mikor hétvégén a kertbe készültem. Hó még mindig volt. Apósom járt nálunk, ? mondta hogy Pista bácsi két napja meghalt. Kint, a szomszédok mesélték, miután egy nap ismét felöntött az öreg, már nem ért be a lakásba, agyvérzést kapott a ház el?tt. A hóban fekve találták. Mire a ment?k elvitték, már halott volt.
Néhány nap múlva betörtek a kertekbe, az öreg házát sem hagyták ki. A fiának annyi ideje sem volt, hogy az apja holmijait elvigye, vagy eladja. Természetesen, mint lenni szokott megjelentek az ügyeletes kölcsönadók. Mindenki sorolta a fiának, hogy ki milyen szerszámokat adott oda az öregnek. Pedig a szomszéd is odaadta a sorhúzóját, de ? nem ment oda. Nekem pedig megmaradtak a meggyfák. Amikor kipattantak a rügyek, kett? közülük már nem hajtott ki.
A többi azóta sem n?tt sokat, pedig már nyolc tavasz telt el…
matesz
Legutóbbi módosítás: 2008.02.03. @ 11:00 :: Matetits László
