Kaptam – friss még szűz „dohányom”.
Átröpít a túlvilágra,
hol a gondolat hűlt lábnyom,
benne jóslat hittel áll ma.
Révülésben is létezem,
szél növeszti szakállamat,
– színpad csak a történelem
annak, ki vén s Halált tagad.
Turbánom szabott – urbánus,
hajnal-hitem’ tartja Korán,
mért lennék jó lutheránus:
– imám hirdeti az imám’…
Koponyán túl levitálni
érezvén tért, harmóniát:
Ízisz-függöny mögé látni:
– forrás elől tűnjön a gát!
Bölcseké a főn az ablak,
szenteké az Egek dolga,
másoké legyen a hablaty,
ami fartájt szappanoz ma.
Sors-spirált ki nyelvével nyújt,
távolodik – önmagától,
aranymetszést, aranygyapjút,
birka őriz vagy a pásztor?
Utat szárnyas Tudat mutat –
semleges Fény, hímnős Niké!
S mit lencsékkel „tudós” kutat:
birodalom – látszatoké.
Ha megérzed, ki is vagy Te,
pusztíthat, ki véred veszi?
Életed lehet andante:
szín – játék-rész vagy Isteni!
Hit és erkölcs amíg vezet,
karolj bénák közt is gyöngét,
vagy hatalom, kéj s élvezet
világít rá, mi a gyöngéd’!
Kozmikus porszem az ember,
tenger-idők pára-cseppje…
Gyújts cserfa-pipámra… Egyszer.
S merülj fényfelhőnyi csendbe!
Legutóbbi módosítás: 2015.03.02. @ 17:59 :: Pásztor Attila - Atyla
