Kínom lettél, amely még meggyötörhet,
a mindig hiányzó, egyetlen részlet,
fohász, melybe az elme beleroppan,
ha Istent kutat üres templomokban.
Eljátszanám, hogy megy ez így, nélküled,
míg ki nem vet a parttalan becsület,
addig hinnéd, egyszerű a szenvedés,
mint bordáink közt törvényes lüktetés.
Úgy maradtunk itt, halálra ítélve,
hogy meg nem alkudhat egyik szívfél se,
mikor a gyengébb az ég felé vágyik,
ajtaján keresztülhasad a másik.
Mert csak én tudom milyen a világ ott,
hol meddő mátkák az akácvirágok.
