Dalos, tajtékos életem,
ráncaimmal betemetem,
lassan engedem sírjába,
otthonom lesz koporsója.
Megjósolom hova megyek,
porból lettem, porrá leszek,
akár egy sérülékeny gally,
ha letörik, újra kihajt.
Keresztem vállamat nyomja,
felviszem a golgotára,
ott ím, csak az Úr lesz velem,
reám méri ítéletem.
Szívem még háborgó tenger,
tajtékából csend lesz egyszer,
lelkem itt marad szavakba’,
fellegajtót nyitogatva.
Legutóbbi módosítás: 2015.03.04. @ 06:35 :: Thököly Vajk