Serfőző Attila : Társas magány

 

Úgy gondolta, ez már tarthatatlan, más nő után kell nézni. Munkatársai mesélték, egész jól lehet az internet segítségével laza, de akár tartósabb kapcsolatot is létesíteni.

     Sok-sok évi gyermekáldás nélküli házasságban megfásult agytekervényei nem igazán értették a modern világ vívmányait. Nem haladt a korral, egyszerűen élt: meló, tévé, meló, tévé, olykor egy-egy kocsmai kiruccanással tarkítva. Évekig egy farmert nyűtt, a neje alig tudott rátukmálni egy-egy divatosabb fazont.

     Fodrászhoz csak akkor járt, ha már nagyon lenőtt a tollazata, ilyenkor aztán jól megszedette, s így jó darabig nem kellett újra mennie. Megkopott, úgy kívülről, mint szívtájékon. Nem jártak társaságba. A zenét, a táncolást, egyenesen gyűlölte. Neje hasztalan kérlelte, az istenért sem állt kötélnek. Egy alkalommal nem bírta tovább a nyomást, és vezekelni is volt mit – múltkori lerészegedése okán. Egy kisebb összejövetelre hívták őket. „Névnap, születésnap, vagy valakinek kölyke született?” – kérdezte nejétől bárgyún. Ha muszáj, hát elmegy – gondolta, de abban nem lesz köszönet. Nem kíváncsi senki rongyrázására.

     Szólt a zene, tartott a dínomdánom. Ő fal felé fordulva, még kíváncsiságot sem mutatott a mulatozók irányába. Neje egy ideig nógatta, ugyan lépjenek egy párat, de hiába.

     Megunva ura csökönyösségét elment táncolni maga, aztán csak „úgy” mellékeveredett egy egész jóvágású férfi, vele ropta hajnalig. Ő nem bánta, legalább addig sem lett noszogatva.

     Az asszony egész éjjel újdonsült lovagja bókjaiban fürdött.

     Miután a zenészek is összepakoltak, s már csak néhány részeg vendég dülöngélt a letiport asztalok között, neje is előkerült.

     – No, mehetünk, kisasszony? – kérdezte undorral, s fejébe csapta nyűtt fejfedőjét.

     Asszonya illumináltan bólogatott. Erős sminkje rondán elkenődött. Mély ráncai közül különböző krémek és a púder horrorisztikus elegyet képezve löttyedt álláig folyt.

Itt az idő, nem lehet tovább várni, előhozakodik…

     Azt hitte sokkal nehezebb lesz meggyőzni, de ezennel párjában kellemesen csalódott. Első szóra belement, most nem kellett körbeudvarolni, mint múlt hónapban a hegesztőtrafó vásárlásakor.

Kinéztek egy megfelelő asztalt is. Úgy vélték, egy ilyen szerkezet, mindenféle tákolmányra nem telepíthető.

Hogy tévedtek-e? Biztosan. Ám hitükben az eladó nem kívánta megerősíteni őket. Egy szaktudor a feleség munkahelyéről beüzemelte, és bevezette egy erre rendszeresített kockás füzetbe az alapvető „fogásokat”.

     Az „ablak” kinyílt, kis szobájukba áramolt a világ.

Aznap éjfélig nyűtték a masinát, kerestek-kutattak, tanácsokkal látták el egymást.

     Egy hét múlva egész jól konyítottak már a számítógép kacifántos rendszeréhez. Elérkeztek arra a pontra, amikor külön-külön akartak a titkok birodalmában barangolni.

Felosztották egymás között a géphasználati időt, kisebb viták után elkészült a sajátságos órarend.

Végre egyedül ülhet a „laterna magica” elé. Zsebéből előhalászott egy gyűrött Web címet és komótosan bebillentyűzte; www.párom-keresem.com – kisvártatva felépült az oldal.

     Habzsolta a társra vágyók adatait, néhányuknak küldött bemutatkozó üzenetet is, persze a valóság finom elferdítésével.

     Múltak a hetek, szépen lemorzsolódtak, akik nem az ő gondolati síkján mozogtak. Már csak egy, nálánál öt évvel fiatalabb özveggyel levelezett.

Érdekes; épp’ annyi éves, mint a neje, de mint ég és föld. Vele csodálatosan tud diskurálni, szinte minden gondolatuk találkozik. Amennyiben nézeteik valamiben mégsem egyeznének, nem csatáznak, egyszerűen továbblépnek és kész.

     Látta, asszonya is nagy vehemenciával lendült a billentyűzetnek, de ez legyen az ő baja. Soha nem kérdezte meg, milyen oldalakat látogat. Biztosan mozgás nélküli fogyást ígérő kuruzslók eszement ötletei között bogarászik.

Telt-múlt az idő…

     Munkából rohant haza, ma ő a soros és reggel eldöntötte, a hölgytől találkát kér, hiszen már így ismeretlenül is erős vonzalmat érzett iránta. Olyan dallamosan ír, minden mondatát kívülről fújja. Egyszerűen imádja ezt az érzéki nőt.

     Korábban nem volt ám a betűk mestere, de mostanság mondatait egész jól fűzi egységgé.

Bekapcsolta a gépet, s míg az „töltött”, ő úgyszintén, a hűtőben várakozó szatmári szilvából bátorításképpen.

Ráfért, mert most teljesen idegen területet pásztáz. Mióta nős, minden ilyesféle kaland messzire elkerülte.

Bepötyögött néhány azonosítót, és már olvashatta is a drága ismeretlen sorait:

 

„Igen én is így gondolom, még két hónapja sincs talán, de mintha mindig ismertelek volna. Testi fájdalmat érzek, ha egy nap nem hallok felőled, bár igaz, még az arcodat sem láttam. Ám abban hamar egyetértettünk nem a külső, mint inkább a lélek fontos. Az arcokat találkozásunkra hagyjuk meg.

Biztos vagyok abban, nem lehetünk egymásnak negatív meglepetés, akik így együtt lélegeznek, azok egymásért fogantak.

Írtad, ebben a városban élsz te is. Lehet valamikor elmentünk egymás mellett, esetleg ugyanazon a buszon, villamoson utaztunk. Megeshet egy színházteremben ültünk, talán nem is olyan távol egymástól, sőt a ruhatárnál kezünk is összeérhetett. Ha szentimentálisnak találsz, kérlek, bocsásd meg, túláradsz bennem.

Továbbá írod, te is magányosan élsz, mint én. Ismerem ezt a kínzó érzést. Csak a néma falak merednek rád, senki nem keres. Remélem, hamarosan megismerlek, nagyon várom a pillanatot!”

 

„sok-sokezer puszi”

 

     Épp’ a „levél” végéhez ért, csapódott a bejárati ajtó. Felesége korholása beszűrődött hozzá. Ledisznózta, ugyanis sáros cipővel jött be. A „buta fajankó”- t meg azért kapta, mert a boltból szeleteletlen kenyeret hozott. – Pedig hányszor a lelkére kötötte már… Negyedórácska cirkusz után elcsendesedtek, a nej tévé elé telepedett szappanoperázni, így ő végre válaszolhatott kedvesének.

 

„Én is úgy érzem, megértünk a találkozásra, már nagyon de nagyon várom! Szavaid simogatnak, mint őszi szellők. Édesen csorognak égő szívemig.” (ha saját kincsei apadtak olykor klasszikusok segítségét is kérte.)

 

„ Mit szólnál most hétvégéhez, például szombaton? Várom mielőbbi kedves válaszod, sokat gondolok rád.”

     Van négy napja, hogy párja előtt legalizálja a szombatot. Majd hivatkozik egy fiatal kollégája esedékes legénybúcsúztatójára. Kinek hiányozna ő itthon? Nem lesz különösebb attrakció a mese elfogadtatása.

     Amint kiment a konyhába egy kávét lefőzni, neje nyomban monitor elé ült. Hagyta, hadd élvezkedjék. Ma már biztos nem kap választ titkos imádottjától.

     Vacsora után ágyba bújtak. Kicsit ábrándozott még a közeledő randevúról, majd ágytársa horkolása álomba késztette. Másnap a felesége azzal jött haza, szombaton sokadik éves osztálytalálkozója lesz. Ha gondolja, elkísérheti, bár senki nem hozza a párját… Kapóra jött a bejelentés, úgy gondolta nem erőlködik a legénybúcsús dolgon. Egyszerűbbé tette ez a drága asszony, majd csak „úgy” elmegy itthonról és kész, miért is őrizné az üres házat.

Megnyitotta a gépet, szíve a torkában lüktetett. Vajon jó hír várja?

     „Köszönöm, nagyon köszönöm, már olyan régen vágyom ezt a pillanatot. Örömmel elfogadom. Érzem, tudom, te vagy, akire mindig is vártam. Mintha te fogalmaznád minden gondolatom. Ilyen, csak a mesében történhet és persze velünk. A találka helyét biztosan rám bíznád, ezért írom is: Az Omnia presszó tulajdonosával együtt gyerekeskedtem. Egy kis sarokasztalt foglalok nála, ott olyan meghitt, és nem zavar senki. Nyugodtan tudunk majd cseverészni. Remélem, ez neked is megfelel. Ugye nem tűnök erőszakosnak? Már annyira hiányzol. Délután ötkor ott leszek. Várlak!”

     Kiverte a veríték, ujjai begyére zavaros sós lé gyűlt. Alig tudott néhány sort összekalapálni.

     „Mint eddig mindig, most is olvastál a gondolataimban. A hely kiváló. Ott leszek akkor is, ha tűzhányók állják el utamat”.

     Nos, ettől tömörebb, ám szenvedélyesebb válaszra nem sokunk képes. Ez esetben párja is ludas, kizökkentette egy hosszabb széptevés megfogalmazásából, mivel a nyugalom tengerébe ordította; azonnal takarodjék le a szemetes vederrel, mert az úgy bűzlik már, mint a szája.

     Ilyen körülmények között, hogy is lehetne örök érvényű lírai alkotásba fogni…

     Neje már előző nap megfőzte a szombatra szánt ebédet, hogy a testét ne járja át a konyhaszag. Egyébként is tizenegyre fodrászhoz van bejelentkezve, festés plusz dauer. A sminket maga rakja fel. Halvány rúzs a szájra, egy kevéske az arcra, majd egy szemceruza varázsolt a hétköznapokba fáradt fizimiskából, meglehetősen vonzó külsőt. Térde alá érő sötét szoknyája merészen combközépig hasítva, még urának is szemet szúrt. Délután háromra kész lett. Úgy gondolta sétál a városban egy órácskát, benéz egy-két butikba. Minden jobb lehet, mint férje szkeptikus mimikáját szemlélni.

     Nem puszilta meg a ház urát, nehogy szájfénye elkenődjön. Csapódott az ajtó, erős parfüm illata kíséretében elrobogott.

     Ha tudta volna, hogy embere mennyire várta már e pillanatot… Gyorsan a fürdőszobába! Borotválkozás, alapos fogmosás, minden részletre kiterjedő zuhany. Orrból, fülcimpáról, és a szemöldökön lévő vadhajtások kicsipeszelése. Két éve születésnapjára valaki márkás arcszesszel ajándékozta meg, itt az ideje bevetni.

     Szürke pantallójához talált egy sportos zakót, amiről eddig azt sem tudta, hogy létezik. Kék ingéhez nyakkendőt nem kötött, egyszerűen nem volt a ruhatárában.

     Egy szál gerberával lépett a kávézóba. A pult köré erősebb, viszont a boxok tájékára halványabb világítás dukált. Határozott léptekkel indult a hátsó negyed irányába, már csak két lépés, és meglátja lélekpárját.

Már csak egy… elhaladt az elválasztó paraván mellett.

Egymásra meredtek.

     – Hát te?

     – És te?

Egy hónap múlva közös megegyezéssel váltak el…

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2007.11.30. @ 11:47 :: Serfőző Attila
Szerző Serfőző Attila 541 Írás
1960.07.13-án születtem Debrecenben.