ahogy közeledsz felém ebben az
el?re megálmodott valóságban
érzem hogy szívem hevesebben dobog
a tárgyak mintha önmaguk
hologramjai lennének
s nem holmi leltári kellékek
a szavak gondolat-bölcs?jükben maradnak
s mégis megértem amit közölni akarsz
mintha a pillanat jelentene mindent
a tér és az id? egybefolyik
mintha nem tudnám
hogy voltak tegnapok
és lesznek holnapok
mintha csak a jelen végtelen pillanata
lenne az egyedüli igaz dolog
amit az agyam valóságként elfogad
mintha csak arra várnék hogy
öröklétre szenderüljön a halál
s felvillanjon az örök égi fény
mintha csak ezután születnék meg
tebenned teérted
a legszebb meg nem álmodott álmod
szeretnék lenni mert félek
ha megálmodsz megtörik a varázs
szeretnék úgy elt?nni mintha
csak lépteid nyoma volnék a
homokos parton
de el?tte megérintenélek
mintha fellebben? fátylad mögött
én lennék a szell?
de most már érzem elkéstem
a jelen foglyává váltam
ahogy a konyhakend?vel
leveszed a g?zölg? zománcos edényt a
frissen vasporozott t?zhelyr?l
nyilvánvalóvá válik
hogy bizony végre megérkeztem
Legutóbbi módosítás: 2007.11.28. @ 13:26 :: Tamási Attila