Marthi Anna : Agónia

Nyomtatás

gkgkgkgkgkgkgkgkgkgkgk jbjgmbitbitmbitmbitmbit

iitnbitmböitmbiötmbtimbtimbtimbtijbmtijmbtimb

jmgbigtjbitbjgötgijvmöirmvöitgmvtigmviötgmviötg

gj vigj igjvm öitgjmvöitjgmvöitgjnmvitöugnmbviutgn

igjnv tiögjn ögtijnu öitgun öigfunvögfunv gfunvgu

gnigjnöiguvnöitunvötunvuigtnvöigfunmviöfmvifmv

gjöignvöirugfnmvijfrmvcifjmvfinmvjugnvgjgtunvjgnvjg

ogij vtigjnvjignvijrnfvjnfrijnfvijgtvntgiunvtunvutnvutn

hzuhiujjnjibhztfvrtxd5ewsvbztfvbuhzgted54edf7ztgz5ed

iugvuzgbihjunojiniubhzuzbg9uzhnonoijnuohnuinhhoiujnh

Ha ráérek, hamar megunhatsz.

Messze jártam, ez volt tegnap.

Megjöttem, s már agonizálok.

Kicsavart maréknyi szavam.

Mint lesipuskás l?döz mindent,

rád engedném sorozatszer?en,

érjék csak kék viseltes inged.

Ne mosd ki, hisz úgyse látlak,

hagyd hogy ráhulljon a bánat.

Száraz a szem – ne mulasszad.

Úgyse basztad, mint az állat.

Két karod volt simogatni,

nehéz onnan, itt, vállamon, ni.

Átvérzek mint… az istenfáját!

Ahol önállótlanságomat kivágják.

Minden ág ami ránk marad,

szorít, s öleléssé oldja szavad.

Hol levél bet?z, aláfekszem,

szájadból száll ?sz fejemhez,

szíved melegével temetsz,

betapasztod érzéketlen,

nem, csak igaz érzésemet.