Marthi Anna : Felédsóhaj

még tiszta foltokkal ékesen

kavarom a reggelt mézesen

romok építek bel?lük diadémot

elásom majd csatabárdnak

színtelen égbolt üvege látszat

kékebb az mint kényes t?rt igaz

szemtelen felh? megalázna

ha es?t zúdít eláztatva a tavat

tükrében lapulnak a rémek

ki segíti fel eztán a velem álmodót

hidegkez? vámpírfiú a bánat

elálló szívcsakráinkon ború

mégis odalépek az árnyhoz

hátha morog benne buzgalom

izgalmas-e van-e bizalom 

Legutóbbi módosítás: 2012.11.19. @ 07:18 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1342 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak