Szeretem, mert – gondoltam így kezdem azt, amit kezdek,
de iszonyú dolgok történtek, meg az önfegyelem: miért is?
Küzdjél, ne engedd el magad, ha férfi vagy, légy férfi, meg
Pet?fi, aki valójában els? generációs, talán még embernek is,
lehet hát eszméje emberr?l, magyarról; de én a végén kullogok.
Valóban szeretem? Kívánom? Kell nekem? Miféle lemondás a lényeg,
nem langyos hullámokra fölfeküdni, vigyen, merre akar, úgyis
én akarom – és máris az id?t vélem kezeim közt – jajongva néz,
mi szándokom; talán a félelem, mi kikezdi mind a földit, s égi
testvérét is elfelejti – ki szeret, mert – nincsen vakbizalma,
télire bebugyolálva pincét lapul, sápadtan már alig alma,
s nincsen harsogás, csak finnyás aki el?kapja – ez lenne alma?
És fenn a Hold, mit szeretni hamis k?darab, és n? és fogy,
de mindig megmarad, hiába harapja, létünk egy pillanat,
kevéske féreg, és nincsen báb, se szárny, se lepke, nyakig
ülök a szeretetben, semmi kilengés, önfegyelemben, s nézik,
ilyen vadul, ?rült rendben, palettán színesedve hogyan is élek.
Legutóbbi módosítás: 2012.03.31. @ 21:15 :: Petz György
