Kovács Imre : Valamit – valamiért

Mindennek ára van… a boldogságnak is.

 

Falakk, falakk… falakk, falakk… a vonat a síneken ütemesen csattogva falta a kilométereket a rekken? h?ségben.
     Ádám a melegt?l és a monoton zajtól lassan a félálom határán lebegve azon merengett, milyen érdekesek is az emberi arcok. Például a férfi, aki éppen szemben ül, ezzel a felfelé mered? két fura tinccsel elmehetne akár Lucifernek is.
     Falakk, falakk… falakk, falakk… a kerekek kattogása a síneken lépésr?l lépésre húzta Álomország felé.
     Magában elmosolyodott és egy óvatos pillantást vetett lefelé ââ?â?¬ de csak nadrágszárat és cip?t látott, paták sehol. A férfi újságot tartott a kezében. Ádám szinte meg sem lep?dött: 2006-június 6-a volt.
     ââ?â?¬ Épp ma van egy éve! ââ?â?¬ áramütésként járta át az öröm, ám lelkébe rögtön utána bele is hasított a fájdalom.
     Igen. Ma van egy éve, hogy megismerte Évát ââ?â?¬ és százhuszonhét napja annak, hogy az asszony a boldogságuk tet?fokán kámforként t?nt el az életéb?l.
     A hirtelen rátör? fájdalom egy pillanatra visszarángatta a valóságba, de aztán ââ?â?¬ falakk, falakk… falakk, falakk… ââ?â?¬ ismét csak Álomország kapuján kopogtatott.
     ââ?â?¬ Kedves Ádám, mit szólna hozzá, ha kávézó helyett valahol a szabadban találkoznánk? A kávét megoldom én, a fagyi, az már férfi-dolog…
     ââ?â?¬ Éva, drága, kívánsága számomra parancs! ââ?â?¬ egy chat oldalon ismerkedtek meg.
     Az emlékezés boldogsága félálmában halvány mosolyt csalt az arcára.
     ââ?â?¬ Éva, kedves! Álljon fel, kérem! ââ?â?¬ az asszony zavart mosollyal felállt.
     ââ?â?¬ Mié…
     ââ?â?¬ Mert ha álltában csókolom meg, magamhoz is tudom ölelni ââ?â?¬ suttogta a fülébe a mámorító csók után.
     Ádám arca kisimult, a szája sarkán egy cseppnyi tiszta nyál csordult ki.
     Gyönyör?séges képek villództak a szeme el?tt.
     … Éva arca a takaró mintázata el?tt, amint lehunyt szemmel átadja magát a kutató ujjai okozta szemérmetlen gyönyörnek… az elfojtott sikoly… a kutyáját sétáltató férfi zavara, amint elhaladt mellettük… aztán az iskolás gyerekcsapat ââ?â?¬ ezen már kis híján hangosan felnevetett.
     ââ?â?¬ … még soha nem szeretkeztem úgy, hogy egyszerre simogasson a nap és egy férfi; köszönöm!
     A napok perceknek t?ntek mikor vele volt ââ?â?¬ a hónapok óráknak.
     ââ?â?¬ Ölelni akarlak ââ?â?¬ mindig! Maradj bennem örökre! Tiéd vagyok ott, a csillagok alatt!

 

*  *  *

 

     ââ?â?¬ Igen, Ádám, ? volt a legcsodálatosabb n? az életében ââ?â?¬ ezt Lucifer mondta, a szemben ül? utas. Az arca furcsán piros volt, és a tincsei tényleg szarvakat formáztak.
     Ádám meg sem lep?dött: Álomországban minden lehetséges, még az is, hogy valaki olvas a gondolataiban.
     ââ?â?¬ Nem. ? volt A N? az életemben. Minden más csak el?gyakorlat lehetett, felkészülés a Vele való találkozásra.
     ââ?â?¬ És mit adna érte, ha újra láthatná? Igen, láthatja, ha akarja, de csak egyetlen délutánra!
     ââ?â?¬ Az életemet, a lelkem üdvösségét! Bármit!
     ââ?â?¬ Ne is folytassa, maradjunk az életénél. Egyetlen délutánra Éva újra a Magáé lesz ââ?â?¬ Lucifer sejtelmesen
mosolygott ââ?â?¬, de aztán benyújtom a számlát!
     A vonat lassan, fékezve befutott a pályaudvarra és egy enyhe döccen?vel megállt. Ádám felriadt a hangosbemondók zajára és zavartan dörzsölgette a szemét.
     Tenyerén még mindig Éva selymes b?rét, puha húsát érezte.
     Aztán jeges takaróként rázuhant a fájdalom.
     Száz-huszon-hét nap nélküle ââ?â?¬ százhuszonhét nap boldogtalanság, ?rület és kétségbeesés.

     Leszállt a vonatról és elindult a metró felé. Szeme, mint százhuszonhét napja mindig, rutinszer?en pásztázta a szembejöv?k arcát: ?t kereste minden egyes n?ben, tizennégy és hatvan között.
     És ââ?â?¬ bármennyire hihetetlen is ââ?â?¬ egyszer csak megpillantotta. Igen, ? volt az, semmi kétség! Ha a szeme megcsalta volna, az a gyönyörteljes, finom görcs a gyomrában minden kétséget kizáróan bizonyította: itt van!
     Épp szembe jött vele.
     Az asszony, ahogy ? maga is, villámsújtottan állt meg, szeme elkerekedett, szája kissé elnyílt, úgy álltak ott egymással szemben, a rohanó, tüleked? tömeg közepén, mint két sóbálvány. Lót és felesége ââ?â?¬ huszonegyedik századi kiadásban.
     Ádám tízezerszer elképzelte már magában ezt a jelenetet, a „… megvet? pillantással továbbmegyek” -t?l az „… olyan pofont kenek le neki, hogy a fal adja a másikat” -ig mindenféle végkifejlettel, ám most, hogy szemt?l szemben állt Évával, csak bele kellett néznie abba a zöld szempárba és egyszeriben semmivé foszlott százhuszonhét nap minden szenvedése.
     Szó nélkül átölelte, éppúgy, mint akkor, legel?ször… és megcsókolta, semmivel sem tör?dve, ott, a pályaudvari tömeg kell?s közepén.
     Órák teltek el ââ?â?¬ vagy csak másodpercek ââ?â?¬, ki tudja. Ajka szomjasan itta magába az ízét, orra az illatát, karja a n? testének remegését. Nem kellettek szavak.

     A pályaudvar melletti szállodában nem tettek fel kérdéseket. Amint magukra maradtak, rájuk tört az összes gyönyörteljes emlék. Egymást átölelve zuhantak az ágyra. Akárcsak egy évvel ezel?tt, Éva arca ugyanazt a földöntúli gyönyört sugározta a takaró mintázata el?tt, mint akkor. Ugyanúgy lehunyt szemmel adta át magát a kutató ujjai okozta szemérmetlen gyönyörnek is ââ?â?¬ talán csak az elfojtott sikoly lett kicsit hangosabb.
     ââ?â?¬ A férjem… orosz… maffia…menekülni… ââ?â?¬ Ádám csókjai záporában az asszony kétségbeesetten
igyekezett magyarázatát adni hirtelen elt?nésének, de hiába. Ez most nem a beszélgetés ideje volt.
     Az ablakon besüt? nap lassan lenyugodott, alkonyodni kezdett, aztán beköszöntött a sötétség. A hosszú szeretkezésekt?l halálos-kimerülten mély álomba merültek.
     Az álom annyira mély volt, hogy arra sem riadtak fel, amikor a szerelmi csatában levert éjjeli lámpa széttört izzójától meggyulladt a függöny…
     A szobat?z rövid volt és nagyon heves, viszont éppen a saját hevét?l hamar ki is aludt, ahogy a szobából kifogyott az oxigén. Az ágy a rajta hever?, meztelenül összeölelkez? párral együtt sértetlen maradt.

     Amikor a t?zoltók rájuk találtak, boldog mosollyal aludták örök álmukat: egymáséi voltak ââ?â?¬ a csillagok alatt.

 

Legutóbb szerkesztette - Adminguru
Szerző Kovács Imre 8 Írás
Bölcsészként annyit olvastam már ... most megpróbálok írni is