M. Laurens
HŰVÖS MÁR…
mélabús keringő
Hűvös már a késő este,
Levél fonnyad nyárt feledve.
Ráncos kezek imához érnek:
Reszketeg fohász száll fel vélek*.
Felhőben már isten combja,
Nem látszik a templom tornya.
A temető nyirkos ködében,
Enyészet dúl vak sötéten.
Nyári dalok nem regélnek,
Az Öregek sem mesélnek,
Csak ücsörögnek némán, lesve.
Fagyott az ág, dér csipdeste.
Az emberi szív is megkopik,
Év év után: zsugorodik.
Kifakul a sok szép emlék,
Sorvasztja a hideg nemlét.
A szeretet csendben vackol,
Vén hegedű: némán hangol.
Tölgyek közti málló házban,
Vén leány ül egymagában.
Szerelmét egy életen át várta,
Nyolcvan lett már: mindhiába.
Feledte őt rúzs és kellék,
Ezer ráncra nincs arcfesték.
Az emberi test egyre kopik,
Év év után: fonnyadozik.
Reszket a kéz nyárt feledve,
Levél zizzen dér csipdesve:
Fagyos lett a napfelkelte.
Budatétény 2017. augusztus 16.
Weöres Sándor nyomán
* régies szóalak, jelentése: velük
Legutóbbi módosítás: 2017.10.25. @ 10:06 :: M. Laurens