Marthi Anna : Madárló fa

 

 

hajtásaid zsenge-zöldek, de én

életfasor sétányodon ballagok,

kurta séta, mégis elérem a fákon:

madárló ének, ez csivitelés a létnek,

gömbölyűvé begyesedő érzet,

a természet oxigénben megfüröszt,

ágaskodón nyújtózol, életerőt hozol,

kavicsokat gurítasz, lehajlok, felveszem,

ráncaikon elidőznek az ujjak, kezemben

ez idő-formálta ékességekkel indulok,

sétám során meglelve üdeséged,

természetesebbé hangolsz, és változom…

Legutóbbi módosítás: 2011.01.16. @ 09:29 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1359 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak