Torjay Attila : Istenről, a végtelenről

*

 

 

Igazándiból nem tudta honnét is eredt a megvilágosodása, de érezte volt egy pillanat, ami elmúltával teljesen másként látta a világot. Előtte is sokat gondolkodott a létezésről, az őt körülvevő dolgokról, csak nem állt össze egységes egésszé mindaz. Valószínűleg előtte fiatal is volt hozzá, egyszerűen nem mélyedt el eléggé a gondolkodásban, de hiába, az öregkori lehiggadt nyugalom képessé tesz az összefüggések megértésére.

Elfogadni azt, hogy sokan vagyunk, különbözőek vagyunk, és a sok különbözőség áll össze egy összetartozó egésszé. Mert előtte csak a maga érdekeinek, lehetőségeinek szemszögéből látta az őt körülvevő világot, és nem gondolkodott azon, miért is van ez az egész. A világ, az élet.

Ma már tudja, logikus rendszer van a világban, még a változatosságban is, és azt is tudja, hogy ha valami periférikusan, részeiben szigorúan logikus, akkor az a lényegéhez közelítve is olyan. Nem lehet véletlen a logikus dolgok sokasága, nem lehet rendszertelen.

De ha ez így van, ha a lét minden szempontból átgondoltnak látszik, akkor lennie kell valaminek/valakinek, aki ezt eredetileg átgondolta, megalkotta. Istennek nevezte el, és sokáig nem tudta elképzelni sem. Ezek után gondolkodása egyre inkább a teremtő lény meghatározására irányult, és egy idő után határozottan érezte – megtalálta.

A rák volt. Csak ő lehetett, hiszen amíg a hozzá hasonló papucsállatok hamar megnőttek, megöregedtek, elpusztultak, a hatalmas rák semmit nem változott, senki sem emlékezett rá mikor került a vízbe, időtlen idők óta ott volt. És amíg nekik állandó rettegés volt az életük, bármikor bekaphatta őket egy ebihal, a hatalmas rákot senki sem merte háborgatni. Se a szitakötőlárvák, se a kérészek, bölcs nyugalommal szemlélte világot, mint aki mindent ismer, mindent tud.

És ez így is lehetett. Az óriási tócsa teljes egészét ők sosem voltak képesek megismerni a maga hatalmasságában, végtelen távolságok terjedtek minden irányban, egész életében vándorolhatott volna, de a végére egészen biztosan sosem ér. És akkor még ott volt a másvilág, a másik dimenzió. Arról senki sem tudott semmit, az a vízen túl helyezkedett el, a víz fölött, és úgy gondolták, hogy az elpusztultak lelke oda tér meg élete végeztével. A rák oda is képes volt bejutni, többször látták, hogy elhagyja a vizet, majd visszatért azzal a rendíthetetlen, bölcs nyugalommal, ami csak őt jellemezte.

És hogy mi lehet az élet célja az Isten felügyelte végtelen tócsában? Ezen is sokat törte a fejét, de végül biztos volt benne: a tudás megszerzése, az egyéniség kiterjesztése. Hogy minél jobb, tökéletesebb papucsállatok legyenek.

És akkor már csak egyet nem értett. Hogyan került a rák a világba? De ezt már el sem tudta képzelni.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2010.11.23. @ 18:41 :: Torjay Attila